Mely hatalmak segíthetik a békemissziót?

2024. július 23. 21:10

Orbán Viktor békemissziójáról írt összefoglalójában három olyan globális szereplőt azonosított, amelyek érdemben képesek a háborúzó felekre hatni: Az Európai Unió, Kína és az USA.

2024. július 23. 21:10
null
Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán
Mozgástér Blog

Nyitókép: Képernyőkép / Mozgástér Blog

„Regionális hatalomként Törökországra is lehet számítani, amely 2022 tavaszán már egy asztalhoz ültette Oroszországot és Ukrajnát, valamint eredményesen közvetített a gabonaexport biztosításáról szóló tárgyalásoknál.

Az ukrajnai háborút sokan egy proxiháborúnak tartják, amelyet a globalista Nyugat vív XXI. századi kihívóival, Oroszországgal és Kínával. Elfogadva ezt az alapvetést, a Nyugat vezető hatalmaként az USA az I. hidegháború történelmi tapasztalatai alapján két doktrína mentén alakíthatja az eseményeket: A közkeletű néven Brzezinski-doktrínának nevezett stratégia elsőként a korábbi államszocialista országokat választotta le a Szovjetunióról, majd annak összeomlása után a függetlenné vált korábbi szovjet tagköztársaságokat integrálja a Nyugat szövetségi rendszereibe. A Baltikum után most Moldova, Ukrajna, Grúzia és Örményország következne. Egy következő lépésben Belaruszt és magát Oroszországot is »demokratizálnák«, hogy Kína »egyedül maradjon«, elvégre egy Nyugat felé forduló Oroszország már nem állna Kína mellé az ENSZ BT-ben, és nem szállítana jó áron és szankciómentesen energiát és nyersanyagokat sem. E stratégia utolsó sakklépéseként már csak Kína »demokratizálása« következne. A Brzezinski-doktrína az amerikai demokraták gondolkodási mintáihoz áll közelebb.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. július 24. 09:22
Tombol a libbcsikommcsi horda Európában emiatt. Áthatja az egész EP működését! Borell háborús uszító!
Lajoss
2024. július 24. 09:02
Értelmetlen önfényezés,semmi több.. Értelme,eredménye nulla. Amúgy a költségek az adófizetőké,mint mindig…😥
llnnhegyi
2024. július 24. 08:53 Szerkesztve
A Csád -i bulvár kalandot katonákkal ki finanszírozza? Bohócok? Ripacsok? Kiket lőhetnek le a katonák? Nincsenek ott elég fegyveres csoportok ?? Abbahagyni sürgősen!
pollip
2024. július 24. 07:41
Az EU kiesett ebből a körből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!