Kiderült, mi vár majd a magyar űrhajósokra a NASA központjában (VIDEÓ)

2024. július 13. 15:37

Kapu Tibor kutató űrhajós a beszélgetés során kijelentette, abban biztos, hogy hatalmas terhelés vár rájuk.

2024. július 13. 15:37

Nyitókép: Vadnai Szabolcs

Exkluzív interjút adtak a magyar űrhajósok a Hír TV Napi aktuális című műsorában. Kapu Tibor kutató űrhajóst és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóst Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa kísérte el.

Velkovics Vilmos műsorvezető vendégeivel röviden felidézte a Magyar Űrhajós Program, a HUNOR eddigi állomásait, valamint a kiválasztás folyamatát, majd rákérdezett arra, hogy mi vár majd a két űrhajósra az Egyesült Államokban. 

Kapu Tibor kérdésre válaszolva elmondta, hogy bár tartani nem tart semmitől, de 

abban biztos, hogy egy hatalmas terhelés vár rájuk. 

Cserényi Gyula ehhez hozzáfűzte, hogy a parabola repülés az egy érdekes élmény lesz. „A parabola repülés az gyakorlatilag arról szól, hogy egy hatalmas teherszállítógépet átalakítanak, és egy parabola pályán reptetik. Ezután elveszik a hajtóerőt, és az űrhajósok vagy azok, akik ezt a repülést kipróbálják, együtt zuhannak a repülővel. S a csúcsán ennek a parabolának megtapasztalják a súlytalanság állapotát” – magyarázta.

Ezt is ajánljuk a témában

Fizikai és szellemi kihívások

Itt Ferenczi Orsolya vette át a szót, aki kijelentette, hogy az űrhajósok a fizikai terhelések mellett szellemi kihívások előtt is állnak. „Meg kell tanulniuk az űrhajót, amivel felmennek: hogy néz ki, mi van benne. Valamint a teljes űrállomást is ismerniük kell”.  A miniszteri biztos ismertette, hogy Houstonban az állomás egy másoata is megtalálható, ahol az asztronauták gyakorolatják a különböző modulokat. „Mindenkinek egy picit mindennel tisztában kell lenni. 

Ez nem egy kirándulás, ez egy kőkemény munka

Hiszen látjuk most a Boeing Starliner esetét, ahol egy meghibásodás miatt két űrhajós fent ragadt. Ez egy rendkívüli helyzet, ezzel kell most valamit kezdeni” – húzta alá Ferencz Orsolya.

Limitáltak a „parkolóhelyek” az Űrállomáshoz

A beszélgetés vége felé arra a kérdésre, hogy lehet-e már tudni, hogy mikor lesz a kilövés, Kapu Tibor azt felelte, hogy pontos időpont még nincs. „Ez főleg egy amerikai döntéstől függ. A Nemzetközi Űrállomást öt entitás szabályozza, 

ezek közül a legnagyobb horderővel a NASA és a Roszkozmosz szava bír. 

Nekünk gyakorlatilag alkalmazkodni kell ahhoz a beosztáshoz, ami Nemzetközi Űrállomásnak (ISS) az éves menetrendje. Amikor meg tudják találni azt az ablakot, amikor a mi rakétánk oda tud dokkolni, és el tudunk végezni ott kutatásokat”. 

Cserényi Gyula az elhangzottakhoz még hozátette, hogy „valóban limitált a »parkolóhely«, a dokkolási lehetőség az űrhajóknak az ISS-hez. De 

az Űrállomásnak van egy maximális kapacitása is, 

amit a létfenntartó rendszer fog meghatározni. Nem lehet mondjuk 18 ember a fedélzeten, mert annyit nem tud ellátni sem levegővel, sem vízzel” – sorolta a tartalékos kutatóűrhajós.

A teljes beszélgetést alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szürke Testvérek
2024. augusztus 26. 15:51
Inkább a Space X hez kellene bejelentkezniük!
Stingary76
2024. július 27. 10:20
Dragonnal mennek majd, szerencsére, nem azzal a szar Boeing-el..
Akitlosz
2024. július 13. 18:00
Vajon a népesség hány százalékának van 32 foga? Még a szuperember űrhajósoknak sincsen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!