Pető Andrea szerint „a hallgatóik sem feltétlenül azért járnak oda (MCC-be, stb – SzG), hogy diplomát szerezzenek; inkább globális szélsőjobboldali hálózathoz akarnak tartozni, amely magasabb jövedelmet, nagy pénzeket és egy transznacionális elithez tartozást biztosít számukra. A tények, az igazság és a kritikus tudás nem számít.”
Jelezném, hogy sem a MCC-ben, sem konzervatív think tankekben nem lehet egyetemi diplomát szerezni.
A CEU-s oktatás azonban belépést jelent egy transzancionális liberális-baloldali hálózatba, ami nagy pénzeket és nagy jövedelmet jelent.
Maradjunk annyiban, hogy az MCC mögött nagyobb társadalmi felhatalmazás áll, mint Soros mögött, akit soha senki nem választott meg, és a víz alatti rugdosódást szereti. Ajánlom a terrorizmuskutató Rachel Ehrenfeld The Soros Agenda című kötetét a témában. (Vele készült interjúnk itt olvasható.)
Pető Andrea egy korábbi agymenése kapcsán összeszedtem, a konzervatív think tankekben és az MCC-ben mennyien dolgoznak doktori fokozattal, és mennyien tanítanak át egyetemre.
2023 februárjában a következő volt a helyzet: a legtöbbször szóba hozott MCC központi, budapesti intézetének munkatársai közül az általunk kikért adatok szerint az iskolai lábban 63 oktatásban részt vevő alkalmazottból 29-en rendelkeznek doktori címmel, 23-an doktoranduszok, és 36-an oktatnak egyetemen. Az MCC intézeteiben pedig összesen
35 szakmai feladatot ellátó munkatársból 13 PhD-fokozattal rendelkező és 5 PhD-hallgató dolgozik,
továbbá a munkatársaik közül 9-en oktatnak egyetemen. Ebből is látszik, hogy az MCC a felsőoktatási intézményrendszer egyik eleme, amely összedolgozik az egyetemekkel, nem pedig helyettesíti őket. Munkatársainak jó része tudományos fokozattal rendelkezik, sokuk most folytatja ezirányú tanulmányait, és átoktatnak egyetemre.
Feltehető a kérdés: ezen intézeti kutatók és oktatók vajon pszeudotudományt művelnek-e csak azért, mert egy konzervatív think tankben, kutatóintézetben vagy oktatási intézményben (is) dolgoznak? Vagy amikor egyetemen dolgoznak, akkor valódi tudományt művelnek, a think tankben, MCC-ben viszont áltudományt? Vagy mindenhol áltudományt?