Vajon számítanak-e a bevándorlógyerekek, vagy sem? És mi a demográfiai probléma?
„Gulyás Gergely szerint Nyugat-Európában nagyon súlyos a demográfiai válság, csak azt nem említette, hogy nálunk még súlyosabb” – szól a Lakmusz cikkének a címe.
Az egyik júniusközepi kormányinfón ugyanis Gulyás azt válaszolta egy kérdezőnek: „Természetesen igaz, hogy egész Európa küzd egy demográfiai problémával, ezen belül Nyugat-Európa nagyon súlyos demográfiai problémával küzd, és ők a demográfiai ügyeik megoldása szempontjából is számítanak azokra, akik külföldről érkeznek.”
A portál szerint: „A miniszter szerint a nyugati országok a demográfiai problémák miatt fogadnak be bevándorlókat. Csakhogy az adatok azt mutatják, hogy Kelet-Európában és Magyarországon sokkal rosszabb a helyzet.” Sőt: „Gulyás fontos részleteket hallgatott el. Az igaz, hogy Európa lakossága fogy és idősödik, de ez nem egyenletesen történik: a kelet-európai régióban, köztük Magyarországon is, súlyosabb a helyzet, mint a kontinens nyugati részén.”
Felhozzák a Bécsi Demográfiai Intézet kutatásait, ami kétévente összesíti és közli az európai demográfiai adatokat és azok változásait: „A legfrissebb, 2022-es adatsorukból jól látszik, hogy az Európai Unió országai közül a
leginkább Nyugat-Európában nőtt a népesség 2000 és 2021 között.”
Mint írják: „Az Eurostat friss adataiból szintén az rajzolódik ki, hogy az elmúlt 10 évben a nyugat-európai országok népessége nőtt, a keleti országoké pedig leginkább csökkent.” Szerintük a számok „azt mutatják, hogy a kelet-európai régió népessége az elkövetkezendő évtizedekben rohamosabb ütemben fog csökkenni, mint a nyugat-európaié.” Magyarország pedig a középmezőnyben van.
Mint írják, mindennek egyik oka a születések és a halálozás aránya, a másik a migráció, a vándorlás mértéke. „A migrációs egyenleg a KSH és az Eurostat adatai alapján is azt mutatja, hogy az elmúlt tíz évben a nyugat-európai országokba többen vándoroltak be, mint ahányan elhagyták azokat, a kelet-európai régióból ehhez képest folyamatosan vándorolnak el az emberek.” Hozzáteszik: „A migráció azonban nem az egyetlen oka annak, hogy Nyugat-Európában kevésbé jelentős a demográfiai probléma, mint a keleti régióban.” Miért? Mert „Nyugaton ugyanis még mindig több gyerek születik, és a születéskor várható élettartam is magasabb, mint a keleti régióban, így hiába idősödik a társadalom, Nyugat-Európában több az utánpótlás, és az emberek tovább élnek.”
Hozzáteszik viszont, hogy: „nyugaton a termékenységi ráta lassabban növekszik majd, mint Kelet-Európában.”
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
A balos „tényellenőrök” valójában máris értenek a közgazdaságtanhoz és az LMBTQ-ügyekhez, magyaráznak és ideologizálnak.
A tényellenőrök azt a kérdést is felvetették, hogy a népességcsökkenés probléma-e egyáltalán, azt viszont nem, hogy probléma-e a bevándorlás – illetve hogy az a „több utánpótlás” mennyiben köszönhető a bevándorlóknak. Emellett nem nézték a Nyugat-Európán belüli különbségeket, márpedig azok elég nagyok, hiszen Franciaországban a legmagasabb a termékenységi ráta, Spanyolországban pedig a második legalacsonyabb. Úgy tesznek tehát,
mintha nem lenne érdekes, hogy az „utánpótlás” honnan származik,
hiszen aki mondjuk afrikai bevándorlók gyerekeként született Franciaországban, az franciának számít. Hát még, ha a nagyszülei vagy dédszülei voltak bevándorlók. Ez technikailag, nominálisan igaz, ám szociokulturálisan elég egyértelműen nem.
Sylvie Le Minez francia demográfus márciusban azt nyilatkozta a France24-nek: „a francia népesség egyharmadának van köze a bevándorláshoz három generáción belül”.
A francia népesség az 1970-es 2,5-ös termékenységi rátáról 1995-re visszaesett 1,71-re, aztán visszakapaszkodta magát, 2010-ben 2,02 volt, jelenleg pedig 1,79. A Worldometers szerint ez 2050-ig nagyjából így is marad.
2009-2017 közt 16-18,8 százalék volt azoknak a francia földön születetteknek az aránya az egész születésszámhoz képest, akik bevándorló anyától születtek – és ebben a számban nincsenek benne a harmadik és további generációs bevándorlók. A frissen érkezett bevándorlók körében a termékenységi ráta ekkor 2,77-2,6 közt alakult. A nem bevándorló anyák közt pedig 1,88-1,77 közt. A teljes francia átlag 1,99-1,88 volt, azaz
a friss bevándorlók körében született gyermekek jó egytizedet javítottak a rátán.
A friss bevándorlónők a gyermekvállaló korban lévő nők 12 százalékát tették ki. 2014 óta tőlük születik a frissen születettek 6 százaléka.
Az általam idézett cikk a definícióknál jelzi is: „a bevándorlók lányai, akik Franciaorságban születtek, és akiket második generációként ismerünk, bennszülöttnek számítanak, és nem foglaltatnak benne a bevándorló nők kategóriájába.” Pedig Párizsban az ő gyerekeik is zavarognak.
Na most, ha szociokulturális okokból teljes joggal kiegészítenénk a fenti számokat eme második generáció gyermekeivel, azt hiszem, az arányok érdekesen változnának.
2014-ben a friss bevándorlók körében a termékenységi ráta Európában 2,22 volt. Közülük is a legmagasabb a Maghreb-országokból (Algéria, Tunézia, Marokkó, stb.) érkezők körében: 3,5.
A legnagyobb a bennszülöttek és az egész népességre vonatkozó termékenységi ráta közti különbség Franciaországban, Belgiumban és Luxembourgban.
(És még mindig csak az elsőgenerációs bevándorlókat számoltuk; az egész népességben pedig benne vannak a bevándorlók, míg a bennszülöttes arányszámban nem lennének benne.)
Ha az ember átböngész pár tanulmányt, és próbál egy összképet kapni, olyan megállapításokba fog ütközni, hogy ugyan a bevándorlók második és harmadik generációjának termékenységi rátája már közelít a bennszülött népességéhez, de például a marokkói és török származású második generációsok Hollandiában még mindig magasabb rátával rendelkeznek, mint a holland hollandok. Nagy-Britanniában ugyanez a helyzet a pakisztáni és bangladesi származásúakkal. Németországban a dél-európai bevándorlók gyermekeinek termékenységi rátája azonos a németekével, a török származásúaké azonban nagyobb annál, még úgy is, hogy a szüleikénél kisebb. Azaz „összességében a tanulmányok azt mutatják, hogy a bevándorlók gyermekeinek kisebb a termékenységi rátája, mint szüleiké, de egyes csoportjaik, főleg a nem európai származásúaké még mindig magasabb, mint a bennszülötteké.” Hogy ez mennyire húzza fel az egész ország termékenységi rátáját, az persze a nem európai bevándorlók népességen belüli arányától függ, és országról országra változik.
Ezt is ajánljuk a témában
A frissen indult tényellenőrző portálon a gyermekek nemváltásával kapcsolatos kormánypárti felvetéseket kritizálják, de közben maguk is belecsúsznak az interpretációs mocsárba. Nemváltás, pubertásblokkolók, félreértelmezett öngyilkossági statisztikák.
Ha pedig a bevándorlók sokadik generációja nem fog több gyereket vállalni, mint a bennszülött bennszülöttek, de párhuzamos társadalmat fog alkotni, akkor is ott lesznek, demográfiai és más problémákat okozva. Ha ők egyszer csak megpattannának valamely nyugati országból, akkor az 9-16 százalékos népességcsökkenést okozna. Szóval a bevándorlás demográfiai probléma a termékenységi rátáktól függetlenül is.
Spanyolország még a 20. század jelentős részében is az egyik legtermékenyebb ország volt Európában, aztán a hetvenes évektől gyorsan a másik végletbe esett: az 1970-es években még átlag 3 gyereke volt egy családnak, 1998-ban már csak 1,15. Aztán feltornázták magukat 1,44-re, de a gazdasági világválság óta megint leestek 1,2 alá.
2015-ben minden negyedik spanyolországi újszülöttnek legalább egyik szülője bevándorló volt.
A friss bevándorlók termékenységi rátája 2,05 volt 2002-ben, és 1,66 2015-ben. 2004-2006-ban 0,08-cal emelték az országos átlagot. Megintcsak: első generációs bevándorlókról van szó. A 0,08 nem sok, de azért nem is kevés. Főleg ha hozzáadjuk az állandó bevándorlást.
Végimehetnénk minden országon, de kukázza ki magának, akit érdekel.
Mit kell tudni a hazai vendégmunkásokról?
Először is azt, hogy ideérkezésük nem tömeges. A nyugati országokba a bevándorlás évi több százezer főt jelent. Itthon a vendémunkások száma 80 ezer körül van, többségük a szomszédos országokból érkezett, jelentős részük külhoni magyar. Hazánkba továbbra is csak az előző évi munkaerőhiány mennyiségééig engednek be majd vendégmunkásokat, először a környező országokból, és ha még szükség lesz rá, ezen felül máshonnan. Az új szabályok sem engedik egyrészt a vendégmunkások letelepedését, családegyesítését, illetve három évben (2 plusz 1) maximálják az engedélyezett tartózkodást. Mindezeknél a nyugati bevándorlás gyakorlati lehetőségei sokkal szabadabbak. Az esetlegesen fogadandó vendégmunkások tehát nem fognak tömegesen érkezni, és ittlétük sokkal szigorúbban lesz szabályozva, mint a nyugati bevándorlás.
A Lakmusz persze nem elemzett hosszasan termékenységi rátákat, csak megmutatta Nyugat-Európáét és Közép-Európáét, és ez az egy mutató is csak egy érdekes része a problémának. A Lakmusz úgy definiálta a „demográfiai problémát”, hogy „egy adott országban vagy régióban csökken a népességszám, és ez a népesség egyre inkább idősödik.” Szerintük innen nézve „Kelet-Európa nagyobb demográfiai válságban van, mint Nyugat-Európa”, mivel „Nyugat-Európában több az utánpótlás, és az emberek tovább élnek”, az utánpótlásnak pedig csak egy része származik bevándorlásból. Hozzáteszik viszont, hogy: „nyugaton a termékenységi ráta lassabban növekszik majd, mint Kelet-Európában.”
Nos, eme mondat tulajdonképpen a Lakmusz saját magának adott válasza is lehetne, hiszen a tendenciák is izgalmasak, hosszú távon meg azok a legizgalmasabbak.
A nyugati elit ráadásul tényleg tömeges bevándorlással szeretné megoldani a betöltetlen kékgalléros munkahelyek problémáját, azaz érzékel „demográfiai problémát”.
Ez azt jelenti, hogy folyamatosan gerjesztik a bevándorlóproblémát, de legalábbis szinten tartják. Mert akárhogy is vakargatjuk a fejünket, a Lakmusz által emlegetett 2020-2021-es népességnövekedések bizony a bevándorlásnak köszönhetőek, hiszen nincs európai ország, aminek meglenne az a termékenységi rátája, ami szinten tartaná a népességét.
Lehet, hogy a Lakmusz nem tartja problémának a nem európaiak tömeges bevándorlását, de az elég sok bajt okoz – eme probléma értékelése okozza az egyik nagy vitát „akárholok” és „valaholok”, globalisták és lokalisták között. Lehet, hogy a munkaerőproblémákon segít a bevándorlás, de sok más bajt magával hoz.
Ezt is ajánljuk a témában
Téves a baloldal azon meggyőződése, hogy a jobboldali populizmus csak a gazdaságilag hátrányba került, tudatlan tömegek dühös reakciója a változó világra – vallja David Goodhart brit történész-politológus. A populizmusról szóló, magyarul nemrég megjelent kötetében a jelenség és az új törésvonalak valódi okait és jellemzőit mutatja be.
Az összeurópai termékenységi ráta az Eurostat szerint 2020-ban (friss és több generációs bevándorlókkal együtt) 1,5. A legmagasabb a franciáké volt (1,83 – láthattuk, hogy csak a friss bevándorlókét levonva ez valószínűleg 1,73 lenne máris); Romániáé (1,8), Csehországé (1,71) és Dániáé (1,68). A legalacsonyabb a mutató Máltán (1,13), Spanyolországban (1,19) és Olaszországban (1,24) – és ezekben a legalacsonyabb mutatókban már benne vannak a friss és több generációs bevándorlók is.
Hazánk jelenleg kicsit az átlag felett van. Itthon 2003-2004-ben 1,27 volt ez a szám, aztán 1,3 felé ment, majd 2010-re 1,25-re esett vissza. A 2011-es 1,23-as mélypont óta látványosan növekszik, 2021-ben 1,59 volt.
Ezt pedig tömeges bevándorlás nélkül értük el, úgy, hogy nőttünk az előző évtizedben.
Nem importáltunk új problémát a sajátjaink mellé, és egyelőre a hosszú távú kilátásaink jobbak, mint a nyugatiaké (bár a nyugat is elég diverz).
De hát ugye, kinek mi a demográfiai probléma.
A tényellenőrzés kritikája
A Lakmusz cikke csak azt igazolja, amit a Századvég folyóiratba írtam a tényellenőrzésről: nem csak a száraz „tények” az érdekesek, sőt elsősorban nem azok, hanem a kontextusuk is, az, hogy egy „ténykijelentés a maga kontextusában illeszkedik-e az igazság egészébe”. Ahogy Joseph E. Uscinski és Ryden W. Butler amerikai kutatók írják: a tényszerű állítások vizsgálatával a tényellenőr máris kontextualizál, márpedig „egy tény megfelelő kontextusa szinte mindig vitatható”, azaz „a valódi kontextus maga is vita kérdése”. Az is interpretáció, hogy egy-egy ügy kapcsán melyek a „vonatkozó tények”, és melyek nem. Eleve a problémafelvetés és az alapkérdés is vitatható lehet. A Lakmusz leginkább a 2022-es parlamenti választások eredményét magyarázta félre, mikor a kétharmaddal kapcsolatos cikkeiben, melyeknek témája az volt, van-e a Fidesz-KDNP-ben a választójoggal rendelkezők körében szám szerint kétharmados támogatottsága, nem vizsgálta meg, hogy a 2022-es részvételi arány hol helyezkedik el a magyar választástörténetben, illetve nemzetközi kontextusban; valamint amikor nem mutatta be az egyéni körzetek szerepét, azt sugallva, hogy csak a listás eredmények az igazi eredmények.
Ezt is ajánljuk a témában
Tudományos tanulmányban kritizálja a tényellenőrzést és a Lakmuszt Szilvay Gergely.
„Nem mondhatják el, mire készülnek, mert akkor buknának” – emlékeztették Ruszin-Szendi Romuluszt.
Gulyás Gergely a kormányinfón arra is kitért, hogy a kormány a jövőben is csak akkor támogat uniós szankciós döntéseket, ha azok nem sértik a magyar érdekeket.
Az első otthonhoz jutást segítő hitelkonstrukció hivatalosan szeptember elsején rajtolt el.
Az összes fontos kérdésről beszámolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely szerdán bejelentette: 1,6 százalékos nyugdíjemelés jár visszamenőleg az időseknek, ami átlagosan több mint 50 ezer forintos pluszt jelent.
Vitályos Eszter és Gulyás Gergely tájékoztatott.
Szép kis történelmi párhuzamot vezet le Ulf Kristersson, de az valahogy kimaradt belőle, hogy Ukrajna mit tett a Barátság vezetékkel.
A miniszerelnök szerint a nyár jól alakult kormánypártok számára, de senki nem dőlhet hátra.
