Vajon számítanak-e a bevándorlógyerekek, vagy sem? És mi a demográfiai probléma?
„Gulyás Gergely szerint Nyugat-Európában nagyon súlyos a demográfiai válság, csak azt nem említette, hogy nálunk még súlyosabb” – szól a Lakmusz cikkének a címe.
Az egyik júniusközepi kormányinfón ugyanis Gulyás azt válaszolta egy kérdezőnek: „Természetesen igaz, hogy egész Európa küzd egy demográfiai problémával, ezen belül Nyugat-Európa nagyon súlyos demográfiai problémával küzd, és ők a demográfiai ügyeik megoldása szempontjából is számítanak azokra, akik külföldről érkeznek.”
A portál szerint: „A miniszter szerint a nyugati országok a demográfiai problémák miatt fogadnak be bevándorlókat. Csakhogy az adatok azt mutatják, hogy Kelet-Európában és Magyarországon sokkal rosszabb a helyzet.” Sőt: „Gulyás fontos részleteket hallgatott el. Az igaz, hogy Európa lakossága fogy és idősödik, de ez nem egyenletesen történik: a kelet-európai régióban, köztük Magyarországon is, súlyosabb a helyzet, mint a kontinens nyugati részén.”
Felhozzák a Bécsi Demográfiai Intézet kutatásait, ami kétévente összesíti és közli az európai demográfiai adatokat és azok változásait: „A legfrissebb, 2022-es adatsorukból jól látszik, hogy az Európai Unió országai közül a
leginkább Nyugat-Európában nőtt a népesség 2000 és 2021 között.”
Mint írják: „Az Eurostat friss adataiból szintén az rajzolódik ki, hogy az elmúlt 10 évben a nyugat-európai országok népessége nőtt, a keleti országoké pedig leginkább csökkent.” Szerintük a számok „azt mutatják, hogy a kelet-európai régió népessége az elkövetkezendő évtizedekben rohamosabb ütemben fog csökkenni, mint a nyugat-európaié.” Magyarország pedig a középmezőnyben van.
Mint írják, mindennek egyik oka a születések és a halálozás aránya, a másik a migráció, a vándorlás mértéke. „A migrációs egyenleg a KSH és az Eurostat adatai alapján is azt mutatja, hogy az elmúlt tíz évben a nyugat-európai országokba többen vándoroltak be, mint ahányan elhagyták azokat, a kelet-európai régióból ehhez képest folyamatosan vándorolnak el az emberek.” Hozzáteszik: „A migráció azonban nem az egyetlen oka annak, hogy Nyugat-Európában kevésbé jelentős a demográfiai probléma, mint a keleti régióban.” Miért? Mert „Nyugaton ugyanis még mindig több gyerek születik, és a születéskor várható élettartam is magasabb, mint a keleti régióban, így hiába idősödik a társadalom, Nyugat-Európában több az utánpótlás, és az emberek tovább élnek.”
Hozzáteszik viszont, hogy: „nyugaton a termékenységi ráta lassabban növekszik majd, mint Kelet-Európában.”
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
A balos „tényellenőrök” valójában máris értenek a közgazdaságtanhoz és az LMBTQ-ügyekhez, magyaráznak és ideologizálnak.
A tényellenőrök azt a kérdést is felvetették, hogy a népességcsökkenés probléma-e egyáltalán, azt viszont nem, hogy probléma-e a bevándorlás – illetve hogy az a „több utánpótlás” mennyiben köszönhető a bevándorlóknak. Emellett nem nézték a Nyugat-Európán belüli különbségeket, márpedig azok elég nagyok, hiszen Franciaországban a legmagasabb a termékenységi ráta, Spanyolországban pedig a második legalacsonyabb. Úgy tesznek tehát,
mintha nem lenne érdekes, hogy az „utánpótlás” honnan származik,
hiszen aki mondjuk afrikai bevándorlók gyerekeként született Franciaországban, az franciának számít. Hát még, ha a nagyszülei vagy dédszülei voltak bevándorlók. Ez technikailag, nominálisan igaz, ám szociokulturálisan elég egyértelműen nem.
Sylvie Le Minez francia demográfus márciusban azt nyilatkozta a France24-nek: „a francia népesség egyharmadának van köze a bevándorláshoz három generáción belül”.
A francia népesség az 1970-es 2,5-ös termékenységi rátáról 1995-re visszaesett 1,71-re, aztán visszakapaszkodta magát, 2010-ben 2,02 volt, jelenleg pedig 1,79. A Worldometers szerint ez 2050-ig nagyjából így is marad.
2009-2017 közt 16-18,8 százalék volt azoknak a francia földön születetteknek az aránya az egész születésszámhoz képest, akik bevándorló anyától születtek – és ebben a számban nincsenek benne a harmadik és további generációs bevándorlók. A frissen érkezett bevándorlók körében a termékenységi ráta ekkor 2,77-2,6 közt alakult. A nem bevándorló anyák közt pedig 1,88-1,77 közt. A teljes francia átlag 1,99-1,88 volt, azaz
a friss bevándorlók körében született gyermekek jó egytizedet javítottak a rátán.
A friss bevándorlónők a gyermekvállaló korban lévő nők 12 százalékát tették ki. 2014 óta tőlük születik a frissen születettek 6 százaléka.
Az általam idézett cikk a definícióknál jelzi is: „a bevándorlók lányai, akik Franciaorságban születtek, és akiket második generációként ismerünk, bennszülöttnek számítanak, és nem foglaltatnak benne a bevándorló nők kategóriájába.” Pedig Párizsban az ő gyerekeik is zavarognak.
Na most, ha szociokulturális okokból teljes joggal kiegészítenénk a fenti számokat eme második generáció gyermekeivel, azt hiszem, az arányok érdekesen változnának.
2014-ben a friss bevándorlók körében a termékenységi ráta Európában 2,22 volt. Közülük is a legmagasabb a Maghreb-országokból (Algéria, Tunézia, Marokkó, stb.) érkezők körében: 3,5.
A legnagyobb a bennszülöttek és az egész népességre vonatkozó termékenységi ráta közti különbség Franciaországban, Belgiumban és Luxembourgban.
(És még mindig csak az elsőgenerációs bevándorlókat számoltuk; az egész népességben pedig benne vannak a bevándorlók, míg a bennszülöttes arányszámban nem lennének benne.)
Ha az ember átböngész pár tanulmányt, és próbál egy összképet kapni, olyan megállapításokba fog ütközni, hogy ugyan a bevándorlók második és harmadik generációjának termékenységi rátája már közelít a bennszülött népességéhez, de például a marokkói és török származású második generációsok Hollandiában még mindig magasabb rátával rendelkeznek, mint a holland hollandok. Nagy-Britanniában ugyanez a helyzet a pakisztáni és bangladesi származásúakkal. Németországban a dél-európai bevándorlók gyermekeinek termékenységi rátája azonos a németekével, a török származásúaké azonban nagyobb annál, még úgy is, hogy a szüleikénél kisebb. Azaz „összességében a tanulmányok azt mutatják, hogy a bevándorlók gyermekeinek kisebb a termékenységi rátája, mint szüleiké, de egyes csoportjaik, főleg a nem európai származásúaké még mindig magasabb, mint a bennszülötteké.” Hogy ez mennyire húzza fel az egész ország termékenységi rátáját, az persze a nem európai bevándorlók népességen belüli arányától függ, és országról országra változik.
Ezt is ajánljuk a témában
A frissen indult tényellenőrző portálon a gyermekek nemváltásával kapcsolatos kormánypárti felvetéseket kritizálják, de közben maguk is belecsúsznak az interpretációs mocsárba. Nemváltás, pubertásblokkolók, félreértelmezett öngyilkossági statisztikák.
Ha pedig a bevándorlók sokadik generációja nem fog több gyereket vállalni, mint a bennszülött bennszülöttek, de párhuzamos társadalmat fog alkotni, akkor is ott lesznek, demográfiai és más problémákat okozva. Ha ők egyszer csak megpattannának valamely nyugati országból, akkor az 9-16 százalékos népességcsökkenést okozna. Szóval a bevándorlás demográfiai probléma a termékenységi rátáktól függetlenül is.
Spanyolország még a 20. század jelentős részében is az egyik legtermékenyebb ország volt Európában, aztán a hetvenes évektől gyorsan a másik végletbe esett: az 1970-es években még átlag 3 gyereke volt egy családnak, 1998-ban már csak 1,15. Aztán feltornázták magukat 1,44-re, de a gazdasági világválság óta megint leestek 1,2 alá.
2015-ben minden negyedik spanyolországi újszülöttnek legalább egyik szülője bevándorló volt.
A friss bevándorlók termékenységi rátája 2,05 volt 2002-ben, és 1,66 2015-ben. 2004-2006-ban 0,08-cal emelték az országos átlagot. Megintcsak: első generációs bevándorlókról van szó. A 0,08 nem sok, de azért nem is kevés. Főleg ha hozzáadjuk az állandó bevándorlást.
Végimehetnénk minden országon, de kukázza ki magának, akit érdekel.
Mit kell tudni a hazai vendégmunkásokról?
Először is azt, hogy ideérkezésük nem tömeges. A nyugati országokba a bevándorlás évi több százezer főt jelent. Itthon a vendémunkások száma 80 ezer körül van, többségük a szomszédos országokból érkezett, jelentős részük külhoni magyar. Hazánkba továbbra is csak az előző évi munkaerőhiány mennyiségééig engednek be majd vendégmunkásokat, először a környező országokból, és ha még szükség lesz rá, ezen felül máshonnan. Az új szabályok sem engedik egyrészt a vendégmunkások letelepedését, családegyesítését, illetve három évben (2 plusz 1) maximálják az engedélyezett tartózkodást. Mindezeknél a nyugati bevándorlás gyakorlati lehetőségei sokkal szabadabbak. Az esetlegesen fogadandó vendégmunkások tehát nem fognak tömegesen érkezni, és ittlétük sokkal szigorúbban lesz szabályozva, mint a nyugati bevándorlás.
A Lakmusz persze nem elemzett hosszasan termékenységi rátákat, csak megmutatta Nyugat-Európáét és Közép-Európáét, és ez az egy mutató is csak egy érdekes része a problémának. A Lakmusz úgy definiálta a „demográfiai problémát”, hogy „egy adott országban vagy régióban csökken a népességszám, és ez a népesség egyre inkább idősödik.” Szerintük innen nézve „Kelet-Európa nagyobb demográfiai válságban van, mint Nyugat-Európa”, mivel „Nyugat-Európában több az utánpótlás, és az emberek tovább élnek”, az utánpótlásnak pedig csak egy része származik bevándorlásból. Hozzáteszik viszont, hogy: „nyugaton a termékenységi ráta lassabban növekszik majd, mint Kelet-Európában.”
Nos, eme mondat tulajdonképpen a Lakmusz saját magának adott válasza is lehetne, hiszen a tendenciák is izgalmasak, hosszú távon meg azok a legizgalmasabbak.
A nyugati elit ráadásul tényleg tömeges bevándorlással szeretné megoldani a betöltetlen kékgalléros munkahelyek problémáját, azaz érzékel „demográfiai problémát”.
Ez azt jelenti, hogy folyamatosan gerjesztik a bevándorlóproblémát, de legalábbis szinten tartják. Mert akárhogy is vakargatjuk a fejünket, a Lakmusz által emlegetett 2020-2021-es népességnövekedések bizony a bevándorlásnak köszönhetőek, hiszen nincs európai ország, aminek meglenne az a termékenységi rátája, ami szinten tartaná a népességét.
Lehet, hogy a Lakmusz nem tartja problémának a nem európaiak tömeges bevándorlását, de az elég sok bajt okoz – eme probléma értékelése okozza az egyik nagy vitát „akárholok” és „valaholok”, globalisták és lokalisták között. Lehet, hogy a munkaerőproblémákon segít a bevándorlás, de sok más bajt magával hoz.
Ezt is ajánljuk a témában
Téves a baloldal azon meggyőződése, hogy a jobboldali populizmus csak a gazdaságilag hátrányba került, tudatlan tömegek dühös reakciója a változó világra – vallja David Goodhart brit történész-politológus. A populizmusról szóló, magyarul nemrég megjelent kötetében a jelenség és az új törésvonalak valódi okait és jellemzőit mutatja be.
Az összeurópai termékenységi ráta az Eurostat szerint 2020-ban (friss és több generációs bevándorlókkal együtt) 1,5. A legmagasabb a franciáké volt (1,83 – láthattuk, hogy csak a friss bevándorlókét levonva ez valószínűleg 1,73 lenne máris); Romániáé (1,8), Csehországé (1,71) és Dániáé (1,68). A legalacsonyabb a mutató Máltán (1,13), Spanyolországban (1,19) és Olaszországban (1,24) – és ezekben a legalacsonyabb mutatókban már benne vannak a friss és több generációs bevándorlók is.
Hazánk jelenleg kicsit az átlag felett van. Itthon 2003-2004-ben 1,27 volt ez a szám, aztán 1,3 felé ment, majd 2010-re 1,25-re esett vissza. A 2011-es 1,23-as mélypont óta látványosan növekszik, 2021-ben 1,59 volt.
Ezt pedig tömeges bevándorlás nélkül értük el, úgy, hogy nőttünk az előző évtizedben.
Nem importáltunk új problémát a sajátjaink mellé, és egyelőre a hosszú távú kilátásaink jobbak, mint a nyugatiaké (bár a nyugat is elég diverz).
De hát ugye, kinek mi a demográfiai probléma.
A tényellenőrzés kritikája
A Lakmusz cikke csak azt igazolja, amit a Századvég folyóiratba írtam a tényellenőrzésről: nem csak a száraz „tények” az érdekesek, sőt elsősorban nem azok, hanem a kontextusuk is, az, hogy egy „ténykijelentés a maga kontextusában illeszkedik-e az igazság egészébe”. Ahogy Joseph E. Uscinski és Ryden W. Butler amerikai kutatók írják: a tényszerű állítások vizsgálatával a tényellenőr máris kontextualizál, márpedig „egy tény megfelelő kontextusa szinte mindig vitatható”, azaz „a valódi kontextus maga is vita kérdése”. Az is interpretáció, hogy egy-egy ügy kapcsán melyek a „vonatkozó tények”, és melyek nem. Eleve a problémafelvetés és az alapkérdés is vitatható lehet. A Lakmusz leginkább a 2022-es parlamenti választások eredményét magyarázta félre, mikor a kétharmaddal kapcsolatos cikkeiben, melyeknek témája az volt, van-e a Fidesz-KDNP-ben a választójoggal rendelkezők körében szám szerint kétharmados támogatottsága, nem vizsgálta meg, hogy a 2022-es részvételi arány hol helyezkedik el a magyar választástörténetben, illetve nemzetközi kontextusban; valamint amikor nem mutatta be az egyéni körzetek szerepét, azt sugallva, hogy csak a listás eredmények az igazi eredmények.
Ezt is ajánljuk a témában
Tudományos tanulmányban kritizálja a tényellenőrzést és a Lakmuszt Szilvay Gergely.
Az RTL-es Tárkányi Zsoltot még saját kollégái is kiröhögték.
Érzéketlen dolog lenne visszaküldeni őket Szíriába, aggódik a Politico, amely szerint már megint a „szélsőjobboldal” lát lehetőséget a helyzetben.
Norbert Hofer tisztázta a helyzetet.
Amíg nem történik meg a méltányos rehabilitáció, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy a ma létező négy pártból három jobboldali.
Drámai a születések csökkenése a szigetországban.
A Svédországba érkező menekültek 79 százaléka már hazautazott, így kérdéses, hogy mennyire volt veszélyben az élete, mikor menedéket kért.
Azt mondják, hajótöröttként túlélni a lakatlan szigeten szinte már lehetetlen, de minimum embert próbáló feladat. Mi azonban szeretünk veszélyesen élni, ezért kipróbáltuk.
Példátlan segítséget nyújt a fiataloknak a megfizethető lakhatáshoz a kormány.
