Joe Biden kitálalt: ez szükséges ahhoz, hogy végre véget érhessen az orosz–ukrán háború
Az amerikai elnök már alelnökként is látta, hogy Ukrajna rendkívül korrupt ország.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
A nyugati és a brüsszeli vezetők magatartása háborút, pusztítást és nélkülözést hoz a kontinens lakóinak.

Nyitókép: DANIEL MIHAILESCU / AFP
„Jól látszik tehát, hogy a kötelező uniós sorkatonai szolgálat ötlete nem egy légből kapott terv, hanem egy 2017 óta megvalósítandó elképzelés az Unió legnagyobb országának legnagyobb ifjúsági szervezete szerint. Ezek alapján pedig megalapozottnak tűnik a V4NA hírügynökség azon értesülése is, amely szerint a hétvégi választások után felálló új összetételű Európai Parlament tárgyalhatná az uniós sorkatonaság bevezetéséről szóló terveket.

Persze most mindent tagadnak. Mert tudják, hogy a választók nem ültek fel annak a háborús pszichózisnak, amelyet Brüsszelből próbálnak rájuk erőltetni.
Nekünk ugyanakkor nem szabad bedőlni a negédes hangoknak. Emlékezzünk csak vissza arra, hogyan indult Ukrajna támogatása. Először csak sisakokat küldtek a németek, majd jöttek az élet kioltására alkalmatlan fegyverek, aztán a könnyűfegyverzet következett, majd egyszer csak már nehézfegyvereket is szállítottak Kijevnek. Most pedig már repülőgépek küldéséről tárgyalnak, élőerő bevetéséről folyik a diskurzus, és hamarosan NATO fegyverekkel lőhetik az ukránok az orosz célpontokat. Mindez bő két év leforgása alatt történt meg. Az események dinamikáját tekintve jogosan merül fel a kérdés:
vajon hány hónap alatt jutnánk el a kötelező sorkatonaságról szóló tervektől odáig, hogy a fiataljainkat épp az ukrán frontra viszik?
Valószínűleg pár hónap is elegendő lenne ehhez. Nekünk viszont ennyi időnk sincs. Megálljt kell parancsolni a háborús pszichózisnak, mielőtt még beszippant mindenkit, soha nem látott pusztulást okozva emberéletben, anyagi javakban. Európa jövője a béke, a biztonság és a jólét. A nyugati és a brüsszeli vezetők magatartása ugyanakkor háborút, pusztítást és nélkülözést hoz a kontinens lakóinak. Európa nem mehet vissza a múltba! Nincs annyi ideje, hogy elölről kezdje azt, amit az elmúlt 80 évben felépített. A rombolás helyett építkezésre van szükség, a háború helyett békére. Erről döntünk most vasárnap.”
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai elnök már alelnökként is látta, hogy Ukrajna rendkívül korrupt ország.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
