Valami itt nagyon félrecsúszott – ez az Unió már nem az az Unió, ami kiskamaszként magával ragadott

Nyitókép: Shutterstock

„Nem ilyen Európai Unióról álmodtunk!” – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabintiroda államtitkára Magyarország uniós csatlakozásának 20. évfordulóján a Facebook-oldalára posztolt videóban.

Szavai engem is megérintettek, hiszen kiskamaszként minket is magával ragadott az a hangulat, amely az Unióhoz valócsatlakozás és az azt megelőző időszakra volt jellemző. 

Nem véletlenül volt a hajdani alma materemben, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban az „eurofakt-osztályra” is többszörös túljelentkezés. Sokunkat édekelt, hogy mit adhat az EU, milyen európai állampolgárnak lenni, a külföldi osztálykirándulások pedig még inkább csábítóak voltak a specializációban.

Világot akartam látni jómagam is, meg akartam ismerni, mi van Nyugatra. A sikeres felvételit követően erre lehetőségem is nyílt, és nem csalódtam. Három év alatt ízelítőt kaptunk Csehországból, Németországból és Görögországból is. Motiválóak voltak ezek a látogatások, főleg a németországi, hiszen mindig azt hallgattuk a Viharsarokban is a szüleinktől és az ismerőseinktől, hogy „bezzeg Németországban”! Tisztaság, fejlődés és jólét fogadott minket. 

Ma valószínűleg ott nagyobb kultúrsokk érne, mint 2015-ben, mikor első alkalommal látogattam el, immár fiatal felnőttként Brüsszelbe. Meglepődve állapítottam meg, hogy valamennyi ajándékboltot és trafikot bevándorlók üzemeltetik. Az éttermekben ugyancsak nem belgák szolgáltak ki, hanem mindenféle náció képviselői. Emlékszem, életem eddigi legrövidebb boltos párbeszédét is Brüsszel belvárosában ejtettem meg, mikor a boltba belépve három arab férfivel találtam szemben magam, akik furcsán méregettek. Gyorsan magamhoz vettem, amit szerettem volna, mormoltam egy „au revoirt”, és már nyargaltam is vissza a szállodába.

S ha már brüsszeli utcák, itt bevillan egy másik történet ugyancsak a migrációs válságot követő évekből. Egy másik magyar csoport járt a belga fővárosban, mikor egyszer csak fényes nappal megszólaltak a szirénák, terrorriadó lépett életbe. Ismerőseim a mai napig emlegetik ezeket az órákat. De az még megdöbbentőbb volt elmondásuk szerint, ahogy az átmeneti menedéket jelentő étterem felszolgálói reagáltak. 

Akárcsak azt, hogy a bevándorlók által lakott Molenbeek városrészbe úgy juthat ki metróval bárki, hogy minden kocsiba beszáll egy-egy fegyveres katona. A fekete és közel-keleti bevándorlók által lakott negyedben pedig nem érdemes nagyon megbámulni sem egy halal hentesüzletet, sem egy kocsmát, mert a végén még megjelenhet véres köpenyben és egy véres bárddal a tulajdonos. Utóbbi igaz történet, 2019-ben részese voltam egy ilyen kalandnak.

Köszönöm szépen! De én nem szeretném a fentieket „megszokni”. Nem tudnék permanens félelemben élni, nem szeretnék alternatív útvonalakon közlekedni éjjel sem Budapesten, sem máshol, mert a párhuzamos társadalmak tagjai legrosszabb esetben prédát láthatnak bennem, csak mert keresztény, európai nő vagyok.

Valami itt nagyon félrecsúszott az elmúlt évtizedekben a nagy „wilkommenkultur” és a woke ideológia térnyerésével. Ez az Unió már nem az az Unió, amiről álmodoztunk. A sok össze-visszaság és keveredés közepette 

amely valóban egy jó közös tervnek indult. Hiszen az országok újjáépítését, a gazdaságok újbóli felvirágoztatását és a keresztény-zsidó kultúra ápolását és védelmét tűzte a zászlójára.

Ehhez képest ma mit látunk? Háborús pszichózisban tengetik mindennapjaikat olyan vezetők, akik nem tudják, milyen félelmetes az, ha elhúz a fejük felett egy vadászrepülő. Vagy milyen gyerekként szembesülni azzal, hogy olyan nyúzott, könnyes tekintetű családok állnak tanácstalanul a pályaudvarokon, akiknek sikerült elmenekülniük a harcok elől.
Arról nem beszélve, hogy az Európa „Vietnámjává” váló orosz-ukrán háború miatt olyan döntéseket hoznak, amelyek a mélybe taszítják az olyan erős országok gazdaságát is, mint Németország vagy Franciaország. A kereszténydemokrata politika holléte felől ne is kérdezősködjünk... 
 

Közeleg az EP-választás. Egyes elemzők jobboldali fordulatra számítanak, mert bár ezt az ablakba kevés helyen rakják ki, mégis látható: a társadalmak zöme fortyog. Nem elégedett sem a pénztárcája vastagságával, sem az életminőségével. Hogy ez elég lesz-e az európai újjászületéshez? Visszaállítható-e az európai értékek fénye? Június 9-e után kiderül!