„Magyarország számára a Kínával való együttműködés elsődlegesen a gazdaságról szól. Azért, hogy jobban megértsük ezt a helyzetet, érdemes visszalépni egy kicsit az időben. Az 1990-es évek gazdasági és politikai átalakulása a gazdaság modernizációját jelentette, az országban megjelentek a nyugati cégek, amelyek tőkét, technológiát hoztak magukkal és sok munkahelyet teremtettek. E folyamat révén a magyar gazdaság visszaintegrálódott a világgazdaságba, ugyanakkor erős egyoldalú függés is jött létre, amely egyébként az évszázadokon keresztül jellemző, számunkra előnytelen munkamegosztás felelevenedését hozta magával. A 2008-2009-es válság ébresztő volt ebben a tekintetben és rávilágított, hogy ezen az egyoldalú függésen lazítani kell.
Nyilván a magyar gazdaság helye Európában van, és ez nem fog változni, de sok olyan európai gazdaságot találunk, amelynek kereskedelmi, befektetési vagy éppen technológiai transzfer-csatornái jóval diverzifikáltabbak, árnyaltabbak, mint a magyaré. A több lábon állás szempontja mellett érdemes még hozzáadni, hogy Nyugat-Európa relatív világgazdasági súlya csökken, és feltehetően csökkeni fog a következő évtizedekben, ami persze nem azt jelenti, hogy a Nyugat nem lesz fejlett öt vagy tíz év múlva, hanem csak azt, hogy a magyar gazdaság számára fontos növekedési impulzusok keleti irányból jönnek majd inkább.
Az előbb említett diverzifikációt szolgálja az észak-dél konnektivitás fejlesztése, így ideértve a Budapest-Belgrád vasút építését is. Az elmúlt időszakban bejelentett kínai befektetések is a gazdaság modernizációját jelentik, ebben a konkrét esetben a magyarországi autóipar versenyképességének fenntartását. Kevesen értik meg, hogy ezek a befektetések nemcsak újat jelentenek, hanem a korábbiak megtartását is, hiszen a technológiailag radikálisan átalakuló autóiparban az elektromos autók gyártáshoz szükséges technológia és gyártó kapacitások megteremtése szükséges lépés.
E befektetésekkel kapcsolatos kritikák egyike, hogy a magyar hozzáadott érték alacsony és ezért nem célszerű ilyen beruházásokra koncentrálni. A kritikával két problémát látok. Egyrészt a hazai hozzáadott érték nem egy állandó, hanem egy változó, mely növekedhet eredményes gazdaságpolitika lépések hatására, azaz csak rajtunk múlik, hogy az adott beruházás sikeres tud lenni vagy sem, mint ahogy megtörtént az Audi, a Suzuki vagy a Mercedes esetében is. Másrészt hasonló kritikát nem szoktunk hallani bejövő német, osztrák vagy holland beruházás esetében, ezért az ilyen jellegű megszólalások inkább a kettős mérce kategóriájába tartoznak.