Európa szuverén nemzetállamaival szemben egy hibrid háború folyik

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

„Az Európába ellenőrizetlenül érkező migránsok, az illegális tömeges migráció (ha nem teszünk ellene semmit) a társadalom széteséséhez vezethet, lerombolva az európai normákat, tönkre téve a közbiztonságot. Hogyan értékeli Ön az EU új migrációs paktumát?

Röviden fogalmazva az új migrációs paktum valójában arra szolgál, hogy az Európába érkező illegális bevándorlók beáramlásának – »jogi keretet, törvényes keretet« adjon. Nem az a célja, hogy megállítsa a migránsinváziót, Európa elfoglalását, hanem ellenkezőleg, hogy ezt tartósítsa és úgymond menedzselje. Számunkra ez többezer migráns akaratunkon kívüli letelepítését jelenti, illetve azt, hogy az Európába áramló illegális bevándorlók tekintetében körülbelül 28 százaléknyi részt nekünk kellene vállalni, azt, hogy a határainkon szűrjük őket és itt Magyarországon döntsük el, hogy menedékjogra jogosultak-e, vagy pedig kiutasítandók.

A történet másik része az, hogyha mi nem akarunk részt venni a relokációnak nevezett migráns letelepítésben, akkor migránsonként 8-9 millió forinttal kellene kiváltani őket, ennyi pénzt kellene fizetnünk utánuk. Valójában ez a migrációs paktum rendelkezik arról, hogy elvileg ez a két kötelezettség kiváltható egyéb alternatív hozzájárulással. Beszédes módon azonban a határvédelmet nem tekinti olyan hozzájárulásnak az Európai Unió biztonságához, ami ebbe beletartozna.

Magyarország 2015 óta 600 milliárd forintot költött határvédelemre, arra, hogy megvédje Európát az illegális migránsok tömegeitől
és a határon illegálisan átjutott emberek »visszakísérésével« is mintegy egymillió migránstól óvta meg a többi európai tagállamot. Úgy tűnik ez Brüsszelnek nem elég.

A háború és a háború nyomában járó szankciók miatti energiaválság rendkívül megterheli az európai országok gazdaságait, miközben az unión kívüli országok, élükön az USA-val ennek a »vámszedői«. Miként látja ezt a kérdéskört?

Minden, ami manapság Európában zajlik - legyen szó háborúról, az illegális bevándorlásról, vagy a Covid válság leküzdésére szánt gazdasági erőfeszítésekről - az ürügyet, hivatkozási alapot szolgáltat azoknak, akik globális világkormányzás keretei között megpróbálják Európát is centralizált birodalommá alakítani. Pontosabban egy észak – atlanti birodalomról beszélhetünk, aminek a központja a tengerentúlon van, és annak egyfajta európai lerakatát, gyarmatát képzelik el Európa jövőjeként. Ehhez pedig az szükséges, hogy megtörjék Európa nemzetállamainak az erejét, mindenekelőtt gazdasági erejét. Ehhez az EU jelenlegi vezetői, sőt egyes tagállami vezetők is cinkos módon asszisztálnak.

Már az ókori Róma óta felteszik azt a kérdést, hogy egy háború kinek használ, és ha ezt tudjuk, akkor azt is megtudjuk, hogy az kinek az érdekében áll. Az ukrán – orosznak fedett háborúban az amerikai hadiipar, az amerikai energetikai ipar és a bankok, a transznacionális pénzügyi világ az, amely degeszre kereste magát. Ők ma már olyan hatalmi erőt képviselnek, amellyel szemben még például az Egyesült Államok nemzetállami rendszere is szemlátomást tehetetlennek bizonyul. Főleg akkor, amikor a demokrata kormányzatokat olyanok vezetik, akik ennek a globális hatalmi elitnek a részesei. 

Ha hiszünk az összeesküvés elméletekben, de ha nem, akkor is világos, hogy ez a folyamat mintegy tíz évvel ezelőtt vált láthatóvá – bár már ide sorolható a 2014-es ukrán puccs is – , amióta az események egymást követik: az első illegális menekültáradat elérte Európát, a Covid világjárvány, majd az ukrán-orosz, azaz amerikai – orosz háború és az azzal együtt járó energiaválság, a társadalmakat demoralizáló genderőrület és a külföldről finanszírozott álcivil szervezetek mind ennek a folyamatnak a részei.

Mindebből, amiről eddig szót ejtettünk világosan látszik, és ki is kell mondanunk, hogy Európa szuverén nemzetállamaival szemben egy hibrid háború folyik. Mindenféle nyomásgyakorlással, fenyegetéssel vagy zsarolással, minden politikán túli, sőt jogon túli eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni azokat a tagállamokat, azokat a tagállami vezetőket, amelyek és akik sem Európa jövőjéből, sem pedig a saját országuk szuverenitásából nem hajlandók engedni, nem hajlandók azt feláldozni. Az úgynevezett, angol rövidítéssel NGO-k, ügynökségek valójában ennek a háborúnak az ötödik hadoszlopai. Ha megnéznénk, hogy a tagságuk hány tucat embert, alkalmazottat számlál, akkor egy dunaújvárosi lokálpatrióta egyesület tagjai is a többszörösét tennék ki egy-egy ilyen nemzetközi hálózat magyarországi lerakatának. Nem beszélve arról, hogy a megismert mechanizmusok alapján dollármilliókat kapnak azért a tevékenységért, amit ezen országok, köztük Magyarország jogállami demokratikus rendszerének alásásában, annak fellazításáért elvégeznek.

A lényeg azonban abban áll, hogy akarjuk-e azt, hogy Európa a szónak kulturális, civilizációs értelmében még a gyerekeink, unokáink felnőttkorában is Európa maradjon, hogy Magyarország magyar maradjon vagy átengedjük országunkat, Európát azoknak, akiknek se istenük, se hazájuk.

Ön következetesen képviseli a határon túli magyarság érdekeit. Ami ma Ukrajnában történik az megkerülhetetlen kérdés. Pont ugyanezt kérdeztem Öntől 10 évvel ezelőtt is. Mi változott azóta?

Értelemszerűen a háború súlyosbította az ott kialakult helyzetet. Az egyik legkisebb létszámú, de kitartó, a szülőföldjéről legkisebb arányban elvándorló magyar közösség léte került veszélybe. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy már a háború előtt megindult az ukrán hatalom támadása a nemzeti közösségekkel szemben.

A félreértések elkerülése végett nem csak a magyarság felszámolására, hanem ugyanezt a sorsot szánják a lengyeleknek, szlovákoknak, minden más nemzeti kisebbségnek. Mi annyiban lógunk ki a sorból, hogy a kárpátaljai magyarok egyfelől többé-kevésbé egy tömbben helyezkednek el, másfelől az övék a legszervezettebb intézményekkel, a legjobban kiépített hálózattal rendelkező közösség. Értelemszerűen jogaik gyakorlását is ennek megfelelően képesek megvalósítani. Ukrajna szerint azonban az ukránosítás, az ukrán nemzeti öntudat felépítése a más nemzetiségűek ellehetetlenítésével képzelhető el.

Az Európai Uniós választások lehetőséget adnak arra, hogy a szavazók változtassanak az eddigi uniós politika irányvonalán. Mit gondol, – a beszélgetésünk tükrében – eléri ez az uniós polgárok, a magyar szavazók ingerküszöbét?

Látjuk a változás jeleit, hiszen Hollandiában euroszkeptikus, radikális, jobboldalinak mondott, bevándorlás-ellenes párt nyerte a választásokat hónapokkal ezelőtt, bár – jellemző módon – azóta sem sikerült még kormányt alakítaniuk, mert a főáramlat, az »establishment« pártjai megpróbálják elszigetelni őket. Németországban a kormánykoalíció pártjai, hovatovább hárman együtt nem élveznek akkora támogatást, mint a feltörekvő AFD, amely egy rendszerkritikus párt is. Jónéhány országban előre törtek azok a pártok, amelyek a magyar kormányhoz hasonlóan a nemzeti szuverenitás védelmét tartják Európa megerősítése legfontosabb eszközének. Tehát ébredezik Európa. A gazdák tüntetését megint csak olyan fejleménynek tekinthetjük, amire azért korábban nem volt példa. Látható, ahogy a velünk szembenálló kozmopolita baloldal azt gondolja, hogy elérkezett a végső roham ideje, úgy kezdi átlépni Európa normalitásban gondolkodó, normalitásban élni akaró többségének ingerküszöbét is ez. Bízom abban, hogy az európai parlamenti választás jelentős változásokat fog eredményezni.

Hogy ez elégséges lesz-e ahhoz, hogy a normalitás erői kerüljenek többségbe az alapvetően az Európai Néppárt pártcsaládján múlik. Ezek között is kiemelten a német CDU-CSU pártszövetségen. Jelen álláspontjukat figyelve e tekintetben nem vagyok különösképpen optimista, de nem is zárom ki azt, hogy a közvélemény rákényszeríti őket arra, hogy ne a kommunistákkal, meg a liberálisokkal, zöldekkel, meghatározhatatlan ideológiájú, értékrendű szélsőbalos pártokkal kössenek szövetséget Európa jövőjéért, hanem a normalitás oldalán, a jobb oldalon keressék azt”.