Elég volt! Itt az ideje, hogy végre úgy tekintsünk Magyar Péterre, ahogyan ténylegesen van – egész egyszerűen egy tökéletes ember áll előttünk!

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Írtak már sokan sokfélét, olykor-olykor mintha kezdene is túltolódni a dolog – de talán éppen ezért indokolt végre megállni néhány percre, lehántani mindent, ami külsőleg rárakódott, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva mindazt, aminek nem voltunk személyesen tanúi:

Egész egyszerűen egy tökéletes ember áll előttünk.

Amikor a Partizánban meg kell képezni a kiábrándult ősfideszes imázsát, akkor

„Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm”. Itt élnem, halnom kell, kvázi. Ugyanakkor érzi, hogy ne érezné, hogy a Spinoza Színház közönségének már akár diszkomfort érzése is lehet egy deklaráltan jobbos-nemzeti figurától, így eléjük járulva – a maga empatikus módján – sietve tisztázza, mielőtt félreértések támadnának:

vagy annak vallom magamat, bármennyire is szitokszó ez”. Majd megemlíti, milyen reakciókat kapott a most már természetesen csak „volt” oldalától (arról például, aki őt kevéssé elegáns kifejezéssel „takonygerincűnek” nevezte, ő bezzeg higgadtan és rezzenéstelen arccal jegyzi meg en passant a magas lóról, hogy az illetőnek „sok haszna nem volt az életben”). Egyébként is, őt kiskorában a szülei többször bevitték a Mérleg utcába, ahol kis „gadgeteket” kapott a Pető Iván bácsitól.

Gadgeteket, értjük, így mondják a szadeszes hűtőmágnest belpestiül.

Majd átmegy a Válasz Online-hoz, és

„ha egyáltalán egy 9-10 éves gyereknek lehet bármilyen politikai beállítottsága”, de tízévesen már le van fotózva fideszes lufival. Minden közönségnek pontosan azt prezentálja, amit az hallani akar, hát nem tünemény az ilyen politikus?

– a szende konzervatív majd tapsol a szövegnek, az alpári balliberális meg majd a képnek, suum cuique, ahogy azt kell.

Az egyik eszmefuttatásában azon lamentál, hogy miért kellett Varga Juditnak idén februárban lemondania, holott oly áldozatos munkával építették fel ők, mármint Magyar Péterék; ez a lemondatás „kicsit az én arculcsapásom is volt” és egyben a legutolsó csepp a pohárban – meséli nekünk az együttérző exférj áldozati pózában, mi pedig részvéttel beleborzongunk, hogy ez tényleg mennyire fájhatott a szerencsétlennek.

Hogy egy másik interjúban szinte egyidejűleg azt fejtegesse,

mi pedig elismerőleg bólintsunk, amiért bátran rámutat, micsoda „politikai és jogi nonszensz”, vállalhatatlan anomália volt ez tulajdonképpen, hosszú hónapokon át. Tizenhárom százalékot a tisztán látó bölcsnek, de izibe’! (Feltehetném a kérdést, hogy amennyiben Varga Judit nem mondott volna le, és ezáltal Magyar Péter sem érezte volna magát arculcsapva, hanem szigorúan a „Nem leszünk az új földesurak jobbágyai és kiszolgálói” jegyében eredeti szándéka szerint elhelyezkedett volna Mészáros Lőrinc egyik cégénél, merthogy szerinte más érdemi munkáltató nem is létezik széles e hazában, szóval ha ez így lett volna, akkor ugye máig sem lenne probléma Varga Judit összeférhetetlensége –

Mámorító kérlelhetetlenséggel küzd egy „új, demokratikus” Magyarországért, ahol „minden magyar ember számít” – de közben még arra is jut ideje, hogy a Mandiner „Hont András újra odaszólt Magyar Péternek” című, Hont András képével illusztrált Facebook-posztja alá az élesítést követő három percen belül odakommentelje a kérdést: „Ő ki egyébként?”.

Mutassunk rá: a propagandáról azt kell tudni, hogy „ha kellően sokáig szajkóznak valamit, akkor az emberek hajlamosak előbb-utóbb elhinni”, majd szajkózzuk rendületlenül, hogy kritikusaink egytől egyig a Karmelita bábjai!

Tulajdonképpen (amint azt Rangos Katalinnak kifejtette) jóideje fontolgatta, hogy egyszer majd színre lép és közéleti szerepet vállal, az első februári visszajelzések alapján pedig – látván, hogy mekkora szeretettel fogadták a kocsmákban és a művelődési házakban

(melyik párkapcsolatban élő elváltnak ne lennének efféle spontán országjáró programjai) – szóval „pár nap”, „két hét után”, azaz február 24. környékére eldőlt, hogy tényleg beleáll a hazamentésbe; de azért február 20-án, amikor a Mandiner ellenzéki körökből származó információkra hivatkozva egy kanapés kép kíséretében megírta, hogy „Politikusnak készülhet Magyar Péter”, gondosan odakommentelte, hogy a hírből „A kanapé stimmel. További jó vergődést! ”.

Fellélegzik a nép, amiért végre nem egy Márki-Zay Péterrel kínozzák, aki csípőből minősítette „szerencsétlen, megtévesztett, tájékozatlan” embereknek a vidéki szavazópolgárokat; most végre itt a nagyarcú NER-ficsúrokkal szemben fellépő nyakkendős forradalmár a Balázs Kicksben vett 47 990 forintos Nike cipőjében, aki elmeséli, „sok” családban hallott olyat, hogy „unokák levitték kis falvakba a nagyszülőkhöz a laptopot, és leültették a nagymamát, hogy ezt tessék megnézni, és utána a nagymama kicsit így vakarta a fejét”.

Óriási!

A NER által lerohasztott oktatási rendszerben gondolkodni meg nem tanított, ráadásul 

– itt komoly csoda történt, nem kérdés.

De kit ne nyűgözne le egy olyan ember, aki egy interjúban a többperces monológját itt-ott belekérdezésekkel megszakítani próbáló újságírót határozottan rendre utasítja, mondván, „hadd mondjam végig, köszönöm szépen”,

nyilván előzékenységből, nehogy fáradnia kelljen házastársának a sok hangképzéssel.

„Modern, európai” Magyarország épül itt, „a jelenlegi urambátyám világ helyett” – hangzik az ígéret, és érkezik is egy példa a konkrét megvalósításra: „Figyelj, Ervin, hogyha én egyszer polgármester leszek egy faluban, akkor Te leszel a művháznak a vezetője, ha nem az leszek, akkor meg leszel más”. S a közönség nevetve tapsol; talán remélve, hogy

És hát lássuk be, ez azért tényleg elismerésre méltó teljesítmény: az EP-választások előtt két hónappal a NER-ből kiábrándult tömeg biankó csekket lobogtatva éljenez egy lépten-nyomon orbáni beszédfordulatokkal operáló politikust, aki Nagy Ervinnek mint szimpatizánsának már leosztott pályáztatás nélkül egy pozíciót,

Miközben írva van ugyanott, ahol a „ne féljetek”: „Legyen a ti beszédetek: igen – igen, nem – nem”.

***