Magyar Péter úr! Hogyan higgyük el az anekdotáit, mondja, ha még a néhány kattintással ellenőrizhető számokban is csúsztat – sőt, hazudik?

(Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner)

***

Zászlót bontott hát a csalódott ellenzékiek régen várt pártja: Nagy Ervin kéz a kézben énekel Magyar „egyébként jó irányba megy egy csomó minden az országban” Péterrel – vagy hát, a Partizán-interjú idején még jó irányba ment egy csomó minden,

ahol felzárkózásnak nyoma sincs, és még a menzakaja is ehetetlen.

Félreértés ne essék: az mindig pozitív fejlemény, amikor fokozódik a verseny, amikor frusztrált pártnélküliek lelkesítő vezérre találnak, és amikor tömegek hallgatják Szent Pál szavait az Andrássy úton. Ha pedig a mennyiség átcsapna minőségbe, és a számtalan párt valamelyike egyszer csak

Hajrá, tehát.

De akkor tényleg hajrá – úgy értem, akkor mégis valami több kéne annál, mint hogy most minden, de minden lehangolóan rossz, de mi majd idevarázsolunk elég ápolót (Németországban, sőt Ausztriában is hiány van belőlük), a lexikális tudást hanyagolva pedig kreatív, felszabadult, kritikai szemléletmódra képes fiatalokat fogunk képezni (a tárgyi tudás és a kreativitás, illetve a kritikai gondolkodás egymással való kategorikus szembeállításánál butább toposz kevés akad – ha idézhetek a Qubitról: „Memóriánk minden egyes bővítésével együtt jár intelligenciánk növekedése”, ennek hiányában pedig „fennáll annak a veszélye, hogy elménk gazdagságát korlátozzuk”).

Az remek, hogy Magyar Péter is fontosnak tartja a születések számának növelését – de sajnos a kiindulópontja már eleve hamis. Egészen konkrétan a klasszikus dékás csúsztatással él, amikor azt állítja, hogy a családpolitika kudarca miatt született tavaly a legkevesebb gyerek, és „a negatív spirálból nem sikerült kitörni”. Nagyon, de nagyon rossz hír lenne, ha kiderülne, hogy

De ráadásul úgy, hogy 2023 kifejezetten kudarcos év volt: 2022-ben például még több is volt az élveszületés, mint 2011-ben.

Persze az se vidámabb opció,

El kéne dönteni, hogy a DK szavazóbázisára repül-e rá az új pártvezér (mert akkor pont tökéletes az az állítás, hogy számszerűen kevesebb gyerek született egy adott évben, ergo felesleges pénzkidobás az egész családtámogatás), vagy esetleg a kiábrándult értelmiségieket kívánja megszólítani – utóbbi esetben viszont 

Nincs elég bírálnivaló a tarsolyban, muszáj hozzákölteni valamit? Nem nézi-e le a zömében jólöltözött értelmiségi hallgatóságát a szónok, ha olyannal eteti őket, amit egy kettes matekérettségi birtokában már bárki könnyedén megcáfolhat?

Ilyen egyébként az a megjegyzés is, hogy Magyarország „a legszegényebb uniós ország” maradhat, „természetesen a leggazdagabb oligarcharéteggel”. Isten látja lelkemet, a lehető legtávolabb áll tőlem a multimilliárdosok világa és rongyrázása, tényleg nem akarok a fogadatlan prókátoruk lenni, de

Mészáros Lőrincnek tizedakkora a vagyona, mint Csehország legvagyonosabb polgárának; de még az ötödik leggazdagabb cseh (Andrej Babiš) is messze lekörözi. Lengyelországban szintén verik a „Lölőt”, a románok szintén; a szlovák első helyezett nagyjából vele van egy szinten. Nyugat-Európát pedig hagyjuk is – a puritán Hollandiában például a Heineken-örökösnek nyolcszor annyi milliárdja van, Ausztria leggazdagabb családja pedig közel huszonhétszer annyi pénz felett diszponál. Nem gondolom, hogy gyűjtést kellene indítani Mészárosék megsegítésére, de egy

Bármennyire is szeretnénk, hogyan higgyük el annak az anekdotáit, aki még a néhány kattintással ellenőrizhető számokban is csúsztat, sőt, hazudik? Ha a visszásságok felgöngyölítése a cél, akkor nem kellene-e kínosan ügyelni a szavahihetőségre?

Hasonlóan értelmezhetetlen az az Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalás, amely szerint „nem megkerülhető annak kimondása, hogy Oroszország az agresszor”. Iszonyú jól hangzik, de mi ebben az újdonság? Egy tájékozatlanabb hallgató talán hihetné, hogy ezzel most jól odapörkölt a kormánynak az ex-NER-es – a tájékozott, értelmiségi közönség azonban akár a Telexen is olvashatta például 2022 áprilisában, hogy Orbán Viktor leszögezte: „Ez egy háború, Oroszország megtámadta Ukrajnát, ez egy agresszió”.

egy igazán felelős politikus pont ezekbe állhatna bele rögtön az elején, tisztázva a helyzetet. Már ha van kialakult álláspontja, és nem lesz rendszer abból, hogy egyetlen hónapon belül az ország aktuális helyzetével és a saját politikai ambícióival kapcsolatos határozott véleménye is az ellenkezőjébe fordul. Lásd a „jó irányba megy egy csomó minden az országban” állítás után a zászlóbontáson megfogalmazott sirámokat az uniós pénzek teljes eltékozlására és a felzárkózás hiányára vonatkozóan.

Annyi párt létezik már ebben az országban, amelynek politikusai azt is tagadják, amit a választók jelentős része a saját bőrén, pénztárcáján és életkörülményein érez – pont az lenne az innováció és egyben a hitelesség kulcsa, ha egy politikai erő nem akarná bemesélni nekünk, hogy az elmúlt évtizedben csak egy helyben toporogtunk, sőt, még vissza is fejlődtünk.

mára az áramtermelésen belül az európai országok közül Magyarországon a második legmagasabb a napenergia aránya, 18 százalék feletti. Világos, hogy lehetne mindent sokkal-sokkal hatékonyabban, de akkor miért nem ez az állítás, és miért az, hogy az uniós pénzekkel „nem felzárkóztunk, leszakadtunk”? Mifelénk a szomszéd család például nemrégiben szerelte föl a kapujukra a kis táblácskát az uniós zászlóval, amely jelzi, hogy az ő házukra is vissza nem térítendő támogatással került napelemes rendszer; a faluban pedig, ahol érdekeltségekkel rendelkezem, a napokban pakolják fel az óvoda és az iskola tetejére a napelemeket, teljes energetikai felújítás mellett, szintén európai uniós támogatással. Valószínűleg ember nincs ebben az országban, aki ne tudna minimum tucatjával említeni hasonló példákat –

A takarítást is könnyebb úgy elkezdeni, ha kimondjuk, hogy az ablakokat például meg kell mosni, mint úgy, hogy megállunk a lakás közepén, és túlozva felsóhajtunk, hogy sajnos totálisan lelaktuk az ingatlant.

csakhogy az Eurostat szerint az egész Európai Unióban Budapesten a legmagasabb a technológiai és tudásintenzív ágazatokban foglalkoztatottak aránya, a tagállamokat tekintve pedig Magyarország az ötödik helyen áll, Írország, Észtország, Svédország és Finnország után. A részleteket tekintve nyilvánvalóan itt is akadnak bőven fejlesztendő területek – az összeszerelőüzemes mantrát azonban egy jólfésült centrista nyugodtan hagyhatná a balos demagógokra.