Nem cáfolja az Action for Democracy, hogy Sorostól származtak a kampány milliárdok

2024. március 18. 08:17

Miután eloszlottak a kérdőjelek a guruló dollárok forrása körül és bebizonyosodott, hogy jórészt Soros György adta a milliárdokat az ellenzék kampányára az A4D-n keresztül, már csak az a kérdés, a baloldal mit szól ehhez.

2024. március 18. 08:17
null

Nyitókép: MTI/Beliczay László

Munkatársunktól

Hallgatással reagált az Action for Democracy és az ellenzéki pártok, amikor azzal szembesítettük őket, hogy bebizonyosodott: Soros Györgytől érkeztek a milliárdok a baloldal választási kampányára. A fő donor kiléte úgy derült ki, hogy az A4D 2022-es pénzügyi beszámolója szerint egyetlen magánszemélytől származott a 4 millliárd forintos éves büdzséjük 90 százaléka a választás esztendejében, az X-en az elmúlt hetekben megosztott beszélgetéseken pedig az A4D vezetői gyakorlatilag beismerték, hogy a spekuláns adta a guruló dollárok zömét. 

Lapunk számára elérhetetlenné vált az Action for Democracy (A4D) és az ellenzéki pártok, miután bebizonyosodott, hogy szinte teljes egészében Soros Györgytől származtak azok a milliárdok, amelyekkel az Amerikában bejegyzett szervezeten keresztül finanszírozták a baloldal 2022-es választási kampányát. Az A4D-től azt kérdeztük, hogy miért titkolták a fő donoruk kilétét, de nem válaszoltak, így tehát azt sem cáfolták, hogy a spekulánstól érkeztek a pénzek. A hat pártnál és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM) elnöklő Márki-Zay Péternél pedig arról érdeklődtünk: miért állították, hogy nem részesültek külföldi kampánypénzekből, valamint, hogy miért próbálták az MMM közbeiktatásával befolyt milliárdokat mikroadományoknak beállítani. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a baloldal vállalja-e a politikai felelősséget azért, hogy guruló dollárokból, az ország szuverenitását sértve korteskedett.

Az LMP kivételével válasz sehonnan sem érkezett, ám a zöld párt is csak azt az utóbbi időben szokásossá vált mondatot küldte lapunknak, hogy „Az LMP jogszerűen járt el, nem fogadott el külföldről pénzt”. A DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik a Párbeszéd, valamint az MMM semmilyen módon nem reagált. 

Eloszlatott kérdőjelek

Amint az A4D-nek a Mandiner birtokába került pénzügyi beszámolójából kiderül, a 2022-es esztendőben a szervezet közel 4 milliárd forintos költségvetését kitevő adományok mintegy 90 százaléka egyetlen, magyar állampolgárságú adományozótól származott. Az, hogy az ez illető nem más, mint Soros György, az Action for Democracy több vezetője is elismerte azokon a beszélgetéseken, amelyeket az X-en található, MagaBabe nevű profilon osztottak meg az elmúlt hetekben. Ráadásul az A4D az adományozóinak küldött minapi belső levelezésben azt is feketén-fehéren leírta, hogy az ellenzéki pártokat támogatták a pénzekből.

Ezt is ajánljuk a témában

A világ számos országának belügyeit befolyásolták

A MagaBaben nyilvánosságra hozott videókból kirajzolódik, hogy a politikai pártok pénzügyi támogatása csak egy szelete volt az A4D tevékenységének. A szervezet prominenseinek beszámolói alapján egy kiterjedt, politikai aknamunkára szakosodott gépezetről van szó, amely a világ bármely részén kész beavatkozni szuverén országok belpolitikai folyamataiba, a saját érdekei szerint. Az lengyelországi akciójukról Kati Marton, az A4D kuratóriumi elnök beszélt részletesebben a felvételek egyikén. Szavai szerint az USA varsói nagykövetével együttműködve segítették hatalomra Donald Tuskot és szövetségeseit a konzervatív kormánypárt, a PiS ellenében. 

Ezt is ajánljuk a témában

Korányi Dávid, az A4D ügyvezetője azzal kérkedett az egyik beszélgetésen, hogy az amerikai kormányzati körökben és az európai uniós csúcsszerveknél is képesek befolyást gyakorolni hazánk rovására, s például a baloldali vezetésű fővárossal közösen lobbiztak Brüsszelben azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Az utóbbi eset azért is figyelemreméltó, mert Korányi korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójaként is tevékenykedett.

Ezt is ajánljuk a témában

A nemzetközi médiát is manipulálták

Eric Koch, az A4D együttműködő partnere pedig a szervezetnek a nemzetközi sajtóra gyakorolt hatását leplezte le. Arról számolt be ugyanis, hogy a 2022-es választások előtt az AFP, az AP hírügynökség, a Bloomberg és más meghatározó orgánumok nagyjából 1500 munkatársát bombázta rendszeresen e-mailekkel annak eléréséért, hogy kedvezőtlen színben tüntessék fel hazánkat. Ugyanebből a célból lobbizott a CNN és az NBC News felsővezetőinél is. Sőt, Orbán Viktor lejáratására tengerentúlon külön cikket íratott a Yahoo News-ra egy fehér házi tudósítóval. 

Ezt is ajánljuk a témában

Emlékezetes: a 2022-es országgyűlési képviselőválasztás külföldi befolyásolásának körülményeit feltáró titkosszolgálati jelentés megállapította, hogy az Action for Democracyn, valamint egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra, s a pénzekkel a hat pártot tömörítő, közös listán induló baloldal választási kampányát segítették.

Nemzetbiztonsági kockázatok

Ez, valamint a magyar belpolitikai folyamatok közvetettebb módokon történő befolyásolása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordozott az országra nézve, így a hasonló esetek megelőzésére az Országgyűlés fideszes többsége múlt év végén megszavazta a szuverenitásvédelmi törvényt, s ehhez kapcsolódóan módosították az alaptörvényt is. Február 1-től pedig működésbe lépett az újonnan létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal is, amely arra készül, hogy alaposan átvizsgálja az Action for Democracy-ról a MagaBabe-en megjelent teljes videóanyagot. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2024. március 18. 10:05
Miután nyíltan beszéltek arról, hogy Soros a GAZDA, lenne értelme tagadni? Ez a hálózat a jenki külüggyel és titkosszolgálattal szorosan együtt mozog. Erről ennyit. Tudjuk, mint Nuland 5 milliárd dollárja, amiből lehetett Majdan téri forradalmat forgatni, s aztán abból kormánydöntést és háborút. Ehhez minden fenti résztvevő és - olasz lapok oknyomozói szerint - közel-keleti zsoldosok is kellettek. De nézhetjük a 2022-i kazah színes forradalmat is... A Polip minden karját lecsapni, ha bekúszik az országhatáron!!!
Tegnap
2024. március 18. 09:41
Soros, igen, ő adja a hálózatát, de sok dollár jött rajtuk keresztül a Samantha Power vezette USAID-től, ami a Blinken féle State Department egyik ügynöksége. Ami azt jelenti, hogy a jenki fasiszta állam akarja megbuktatni Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát. A kancsal pedofil buzi is azon dolgozik.
vanced
2024. március 18. 09:34
Hallgatással reagált Orbán Viktor arról, hogy Lévai Anikó lobbizhatott-e K.Endre kegyelmének ügyében.
szaboesz
2024. március 18. 09:15
Most őszintén, a baloldalon érdekel ez bárkit is? Nekik ez teljesen rendben van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!