„Lehet, hogy majd jól pofán verik ezt a sok rebellist” – Réz András az idei Oscar-díjakról

Nyitókép: Ficsor Márton

***

Örülünk?

„Örülünk, Vincent?” – Igen, nagyon örülünk! Először is a magyar sikernek, annak, hogy Mihalek Zsuzsa berendező Oscar-díjat kapott a Szegény párákért. Csinált ő már egy csomó szép melót mindenféle nemzetközi filmekben, de hát az mind bakfitty volt a mostanihoz képest. A Szegény párák mérhetetlenül nagyobb vállalkozás, rendkívül kreatív munka.

Sokan félnek a rendezőtől a régebbi filmjei miatt. Jók, de nagyon elvontak, nyomasztó hangulattal.

A Homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása Jórgosz Lánthimosz rendezőtől amolyan rendes rétegfilmek voltak, de a Szegény párák egészen más.

Populárisabb?

Az nem jó szó rá, de olyan története, dramaturgiája van, amit a rétegfilmeket nem kedvelők is meg tudnak emészteni, sőt el is tudja kapni őket rendesen. Rohadtul közhelyes már ez a kifejezés, de egy felnövéstörténetről van szó. Ám olyanról, amilyet még nem láttál. Emma Stone Oscar-díja valószínűleg ennek szól, mert ebben ott bujkál a halálból életet teremtő Frankenstein doktor története is. A film legelején egyszer csak szembesülünk egy furcsa hőssel (Dr.Godwint Willem Dafoe alakítja), aki pontosan úgy néz ki, mint Frankenstein teremtménye. Azt is mondhatnám – a kanadai pszichiáter, Eric Berne nyomán – hogy ez a film egy sajátos sorskönyv. 

Szóval, annak is ajánlja, akit a Homár megijesztett?

Mindenképpen! És moziban kell megnézni! 

Menj el a legnagyobb mozi legnagyobb termébe, és rá fogsz döbbenni, hogy minden szegletében van valami olyan látványelem, amitől lepadlózol. Ez steampunk film, amely egy sosemvolt múltban játszódik, egy alternatív XIX. és XX. század fordulópontján, keveredik benne a szecesszió és az art deco.

A rendezők tehát, és ezek szerint az Akadémia is, még mindig azon dolgoznak, hogy a nézők ne engedjék el a mozit.

Remélem, hogy így gondolják! A Müpa filmklubjában most épp Woody Allen-sorozatot tartunk. 

És a fiatalabbak még nem láthatták ezeket ekkora vásznon, mint amin most látni fogják. Szóval érdemes odafigyelni, mert vannak olyan részletek, amelyek elvesznek a kisképernyőn. 

Nem figyelsz föl arra, hogy a háttérben a falon egy kép lóg. De mi ez a kép? Ja, a moziban ezt úgy látod, mintha ott lennél a jelenetben! És a Szegény párák ugyanez. Van benne persze számítógépes meló is, de itt nem arról van szó, hogy imitálják a valóságot, hanem egy új valóságot teremtenek vele.

Számítógéppel még mindig nem sikerült olyan látványos akciót csinálni, mint az igazi robbantások és a kaszkadőrök korában. Amikor a Jó, a Rossz és a Csúfban (ami nagyjából hatvanéves film) a végén felrobbantják a hidat, az ott tényleg megtörténik.

A fejedben olyankor az van, hogy nem pixelekkel szimulálták a valóságot, meg kellett teremteni egyfajta valóságot a kamera előtt.

Amikor a Csúf letaszajtja a száguldó gőzösről a nagydarab fogvatartóját, azt a veszélyes mutatványt, meg vagány kaszkadőrök hajtják végre.

A Fantomas vagy a James Bond filmekhez annak idején tökös kaszkadőrök kellettek: verekedésügyi szakemberek, meg amit akarsz. Amikor megnéztem a Nincs idő meghalnit – ami egész jó záródarab egyébiránt –, azt mondtam, hogy na, ez nem rossz, de ugye számítógépen tetszettek csinálni, amit látunk? Folytathatnám…a Top Gun Maverick egy szimulációs játék. Miközben arról szólna az egész, hogy egy lehetetlen helyen lévő stratégiai izét kell lerombolni, valójában azt látjuk, ahogy ezt elpróbálják. Na, de várj, mivel a helyszínen nem próbálhatják el, akkor mi mit látunk? Szimulációt. Bár a tizenéveseknek ez nem gond, már jó ideje szimulációkkal játszanak.

Belmondo egy művészfilmben három emelet magasra felmászott, ha a szerepe azt kívánta.

Színésznek lenni fizikai feladvány is. Emma Stone ebben a szépséges filmben, a Szegény párákban úgy kezdi, hogy felnőtt női testében egy kisgyerek agya működik. Így mozog, így kommunikál. Aztán az elméjének, a lelkének fel kell nőnie ehhez a testhez.

Mit lehet leszűrni tanulságként az idei Oscar-díjazottakból?

Például, hogy van generációváltás. A legjobb zenét az Oppenheimer kapta. A zeneszerző Ludwig Göransson. Hallottál már róla? Nincs még negyvenéves és eddig nem volt annyira híres (Creed, Tenet, Mandalóri...). 

Az Oppenheimer és az Érdekvédelmi terület zenéje is valami egészen új generációs filmzene. A hang is változott, másként használják a természet, a környezet hangjait.

Ha már az Oppenheimernél tartunk, Christopher Nolan filmjét nagyon kitömte az Akadémia. Összesen hét díjat kapott. Pedig az sem a szimulált látványról szólt.

Nagyon ügyesen kikerülték ezt a csapdát. Ha a film egy pontján jött volna a CGI, akkor azt mondtuk volna, oké, tudjuk, miről van szó, láttuk már ezt. Viszont nem jött. Nem erre építették fel az Oppenheimert és ezt nagyon jól tették.

Lehet győztest hirdetni végre a Barbie és az Oppenheimer között?

Az arányok úgy néznek ki, hogy a Barbie kis híján másfél milliárd dollárt gyűjtött be, az Oppenheimer kevesebbet, majdnem 1 milliárd dollárt, de ez is nagyon sok pénz, főleg egy szerzői filmnek. A Barbie is meglepő, mert egy egészen bonyolult történetet mesél el, de az Oppenheimer… ez elsőre érthetetlen. Ember, minek nézed meg? Tudod a végét: ledobják a bombát. Hát azért, mert 

Mondjuk a nemzetközi helyzet, az atombombákkal fenyegetőző nagyhatalmak jól jöttek az Oppenheimernek.

Az Oppenheimer bármilyen nemzetközi helyzetben sikeres lenne, hiszen azon elmélkedik, hogy miért halad így a történelem, kik hozzák a döntéseket, vagy mit érdemel az a „bűnös”, aki felfedez, feltalál valamit? Ezek örök kérdések, nem kell nagyon kiművelt nézőnek lenned, hogy elkezdj azon agyalni, le kell-e dobni az atombombát azután is, hogy a náci Németország már kapitulált. Tehát egyáltalán nem lep meg, hogy az az Oppenheimer az év nagy dobása lett. 

de az Amerikai Filmakadémia tagsága valószínűleg úgy gondolta, hogy az ő feladatuk azért annyira nem volt nagy kihívás, és egyébként is: a Barbie elnyerte az elismerést a mozipénztárnál. Az a közel másfél milliárd dollár pedig nagyon tisztes elismerés.

Amikor kijött az Oppenheimer, azt mondta, nem lenne meglepődve, ha ez a film nem kapna egy Oscart sem, mert nem elég woke. Sőt nemhogy nem elég woke, kifejezetten antiwoke.

Valóban ezt mondtam, és az elmúlt évek tapasztalata alapján jó okom volt számolni ezzel a lehetőséggel. Az a meglepő idén, 

Amúgy meg az Akadémiát kibővítették, közel 11 ezer tagja van, és ebből 9 és fél ezren szavaznak. És már nem csak idős fehér férfiak vannak köztük. Megjelent egy újabb nemzedék. Mi van akkor, hogyha ez az újabb nemzedék úgy gondolta, hogy díjazza az eredetiséget, meg a szakmai hozzáértést? És azt sem mondhatod, hogy az Oppenheimer rétegfilm. Bocs, majdnem egymilliárd dollár. Elmentek miatta a moziba az emberek. Akkor mi dolgunk van azzal, hogy a marketinges mit gondol, meg hogy megfelel-e a politikai korrektségnek egy film?

Az Oppenheimer állandó téma volt, mikor megjelent. Mindenki kérdezgette a másikat, hogy elment-e már megnézni, vitatkoztak rajta. Közben az elmúlt évek Oscar-díjas filmjeit nehezünkre esne felsorolni.

Tavaly azért kicsit nyüszögtünk, hogy hát nem rossz film ez a Minden, mindenhol, mindenkor, de sajnos a kutya se kíváncsi rá. Idén tényleg olyan film nyert, amely a közönségnél is előkelő helyen végzett, és bekerült a köztudatba. Ott vannak a jelenetei, mondatai a beszélgetéseinkben. De ha valami nem találkozik azzal a világgal, amelyben élünk, akkor miért őriznénk meg?

De anno azért az volt az alapelv, hogy ha a néző nem tudja összekapcsolni a saját jelenével, a problémáival, a szorongásaival, amit lát a vásznon, akkor a film meg fog bukni. Kész, annyi. Olyan nincs, hogy bemégy a moziba, és a ruhatárban leteszed a hétköznapi életedet arra a két órára. És aztán majd kijössz, és fölveszed újra, mikor elhagyod a mozit. Amikor ülsz a moziban, az érzelmeid, az indulataid, a haragod, a félelmeid abból az emberből fakadnak, aki beült a filmre a hétköznapjaival együtt. 

A Disney ezzel próbálkozott az elmúlt években, és a Marvel univerzum összeomlott úgy, ahogy van, annak köszönhetően, hogy beszélő viszonyban sincs az életünkkel.

Volt még díj, ami szintén meglepte az elmúlt évek alapján?

Például a legjobb nemzetközi film, az Érdekvédelmi terület, ami egy kifordított holokausztfilm. Rudolf Höss-ről, az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokáról szól, aki a film alapján tulajdonképpen egy topmenedzser. Éli a családjával a maga idilli életét a haláltábor szomszédságában álló házban, amelynek kertjét csak egy kerítés választja el a borzalmaktól. A szőlőindák szépen lassan benövik azt a kerítést és minden szörnyűséget eltakarnak. Lesz benned néhány kérdés, miután megnézed, például, hogy mi minden elé növesztünk szőlőindákat mi is az életünkben, de ami ennél is zavarba ejtőbb: 

Futkároznak-e közöttünk ma ilyen topmenedzserek, akik, ha arra szerződtetik őket, szörnyűségeket is levezényelnek hideg profizmussal, csak az élet úgy hozta, hogy most éppen egy multit irányítanak? 

Lehet, hogy majd jól pofán verik ezt a sok rebellist, aki merészelt a saját feje után menni, meg kitalálni új dolgokat.