Hamarosan beiktatják Sulyok Tamást

2024. március 10. 09:08

A köztársasági elnök ünnepélyes beiktatási ceremóniájára a budai Várban fog sor kerülni vasárnap délután.

2024. március 10. 09:08
null

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Sulyok Tamás beiktatási ceremóniáját vasárnap délután rendezik meg a budai Várban. A ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődik, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárul. A beiktatási ünnepségben közreműködik Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa.

Ezt is ajánljuk a témában

Novák Katalin február 10-én jelentette be lemondását a köztársasági elnöki posztról, miután közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofil-ügyben érintett elítéltnek. A leköszönő köztársasági elnök elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért. Ezt követően a Fidesz a február 21-22 között tartott kihelyezett frakcióülésén véglegesítette az új köztársasági elnök-jelöltjét.  

Kocsis Máté a kihelyezett frakcióülés után bejelentette, Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik a kormánypártok. 

Kiemelkedő szakmai életút

Sulyok Tamás 1980-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, majd a Csongrád Megyei Bíróságon bírósági fogalmazóként kezdte pályafutását. Jogi szakvizsgáját követően jogtanácsosként dolgozott, ügyvédként is tevékenykedett, majd alkotmánybírónak választották. 

Ezt is ajánljuk a témában

2000-től 2014-ig tiszteletbeli konzulként dolgozott Ausztriában, 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. Az Országgyűlés 2016 novemberében az Alkotmánybíróság elnökévé választotta, tisztségét azóta folyamatosan tölti be. 

Kutatási témái között szerepel az ügyvédség alkotmányjogi helyzete Magyarországon, az Európai Közösség belső piacára vonatkozó szabályozás, illetve az ügyvédi szolgáltatások összefüggései.

Viták Sulyok édesapja körül 

A napokban vitát váltott ki az új államfő egy, a Krónika című erdélyi lapnak adott tavalyi interjúja, amelyben azt nyilatkozta, hogy édesapja a Rákosi-rendszerben halálos ítélete miatt évekig bujkálni kényszerült, 

a családot pedig még a nyolcvanas években is megfigyelték.

Ezt is ajánljuk a témában

Karsai László és Ungváry Krisztián történész hazugsággal vádolja az államfőt, s Karsai szerint Sulyok apja a szélsőjobboldali kapcsolatai miatt bujkált. A történész odáig ment, hogy náci kollaborációval vádolta meg Sulyok Lászlót, mondván, az akkori ügyvéd 1944-ben egy megyei lapban szélsőjobboldali hangvételű cikket publikált – 

bár később a bíróságon három tanú állította, hogy utóbbit nem ő írta. 

Sulyok Tamás szerint méltatlan támadásokról van szó 

Az új köztársasági elnök megválasztását követően első nagyinterjúját a Mandinernek adta.

Az interjúban az édesapját ért vádakra elmondta: „Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom. 

Méltatlan helyzet, ami – lévén a családomról van szó – komoly fájdalmat okoz. 

Azt tudom elmondani, hogy a rendszerváltást megelőzően mint a legtöbb magyar számára, úgy a mi családunkban is tabu volt a múlt. De létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam”.

Ezt is ajánljuk a témában

 „Ezt ismételni nem kívánom, értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet nem szeretném. A parlament engem, és nem a rendszerváltás előtt elhunyt édesapámat választotta meg köztársasági elnöknek” – szögezte le a Mandinernek az államfő. 

Arra a kérdésre, hogy az említett cikkhez köze lehetett-e édesapjának, így reagált: „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, így elképzelhetetlennek tartja, hogy azt ő írta.

***

 

 

 

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falióra tábornok
2024. március 10. 15:13
kellett ez az új poszt. már kezdett kínos lenni, hogy nulla ítélkezési gyakorlattal lett alkotmánybíró. ja, nem. nerisztánban semmi sem kínos.
manitowoc
2024. március 10. 13:48
Sulyok: "...családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam”. Sulyok családi legendáriuma 1. VÁLTOZAT "Apám nemcsak a praxisát, hanem a teljes vagyonát is elvesztette. Az volt a balszerencséje, hogy egy harmincas évek végi bontóperben képviselt ügyfelének az ellenérdekelt házastársa lett a háború után a kommunista párt székesfehérvári első titkára. Mivel édesapám ott ügyvédeskedett, gyorsan eldőlt a sorsa. Ha akkor hazamegy, talán meg is ölik. Szerencsére nem ment haza, hanem bujkált." Forrás: https://index.hu/belfold/2021/03/08/sulyok-tamas-a-nehez-ugyek-kozott-vannak-nehezebbek/ 2. (továbbfejlesztett) VÁLTOZAT "1946-ban édesapámat távollétében HALÁLRA ÍTÉLTE a NÉPBÍRÓSÁG. Tíz évig bújkált Magyarországon papírok nélkül, hogy elkerülje a bitófát." Forrás: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/sulyok-tamas-kolozsvaron-az-alkotmanybirosag-elnoke-szerint-az-egykori-meghurcoltak-peldaja-a-szabadsag-vallalasarol-szol
Massimiliano Prospero dArco
2024. március 10. 12:41
kövér nem, neki csak aljadék komcsik vannak a familíájában..
Massimiliano Prospero dArco
2024. március 10. 12:40
lehetett volna a zsoca is, neki is van náci, meg komcsi a családjában – ha ez volt az elvárás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!