Nincs kegyelem…

„Az elmúlt napokban rengeteg pontatlanság, rosszindulat és félreértelmezés nyomán alakult ki derült égből egy nagyon furcsa helyzet. A mindeddig a szexuális aberrációk védelmezőiként tigrisként harcoló ellenzékiek hirtelen beismerték, hogy már megint nekünk van igazunk, és bizonyos cselekedetek a normális ember szemében vállalhatatlanok. Külföldi és hazai bálványaikkal (Cohn-Bendit, Kőszeg Ferenc) ellentétben a többség undorodva és megvetéssel fordul el ezektől a gaztettektől. Ha azonban politikai tőkét lehet belőle kovácsolni, hirtelenjében elfeledkeznek korábbi elveikről.

A baj csak az, hogy Novák Katalintól nem egy pedofil kapott kegyelmet. (Amiképpen Budaházyék sem voltak terroristák, mint ahogy Búvár Kund, Dugovics Titusz, Petőfi vagy Pongrátz Gergely sem volt terrorista, és ezt a magyar társadalom akkor pontosan értette és érezte, kis fanyalgás után le is nyelték globalistáink a békát.) K. Endre falazott a főnökének, ő maga sosem zaklatott gyerekeket, és vélhetően kiszabadulása után sem fog.

Abban mindannyian egyetértünk, hogy gyermekek szexuális bántalmazása súlyos bűncselekmény, ahogyan a rablógyilkosság vagy éppenséggel a felnőttekkel szembeni erőszak is. Mostantól pedig tartsuk észben, hogy Novák Katalin abba bukott bele (az ellenzék hathatós ilyen irányú követelésének is köszönhetően), hogy túl elnéző volt egy homoszexuális pedofil bűnügye kapcsán. Végre megszületett a hőn óhajtott nemzeti konszenzus: sokkal szigorúbban kell fellépni a pedofil homoszexuálisokkal szemben. A gyermekvédelmi törvényt, a büntető törvénykönyvet még tovább kell szigorítani. Növelni a felderítés, az áldozatvédelem hatékonyságát. Itt az alkalom, hogy egy mindenki számára egyértelmű ügyben végre az ellenzék konstruktívan működjön közre, és épp olyan lelkesedéssel szavazza meg a gyermekvédelmi törvény kiterjesztését, amiképpen Novák Katalin ellen tüntetett.

Ezzel együtt, tágabb összefüggésben megállapíthatjuk, hogy nem keresztény gondolat bármiféle bűnöst eleve elzárni a kegyelemtől. Fura logika, hogy a magyar társadalom egyként (nagyon helyesen) hördül fel a gyermekek szexuális bántalmazása ellen, ám tízezres nagyságrendű legyilkolásukat megértő hümmögéssel kíséri. A bűnt mindig el kell ítélni, de a bűnösnek akár a legvégsőkig járhat az irgalom. (A liberálisok megfordították ezt az elvet, habzó szájjal köveznének meg mindenkit, aki nekik nem tetszik, miközben egyrészt-másrészt, »nincs igazság csak nézőpontok« elvek mentén legalizálják a legszörnyűbb bűnöket.) A tékozló fiú, az elveszett bárány példabeszéde nyitva hagyja a jó útról letértek előtt is a visszatérés lehetőségét, csak meg kell bánni és a jóra törekedni. Igen, még akár a keresztfán függő latornak is.”

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert