Az emberiség útja a mába

„ (...) Mára elérkezett a »szép a rút és rút a szép« világa, minden deviáns, undorító és természetellenes apoteózisa, ma már »csak« leírhatatlan külsejű kocsonyás közegek olvasnak fel meséket az ovisoknak, akik ezt követően felkeresik a »maszturbálószobát«, és ott tesznek, amit tesznek. Ma a kulturális évad díszmegnyitójának fő műsorszámaként anyaszült meztelenre vetkőzött rútak, hájasak, nyüzügék, férfiből lett »nők« és nőből lett »férfiak«, betegek, sánták és bénák vonaglanak a színpadon, miközben hintőport szórnak magukra. Ez lett a művészet. Itt, a szomszédban, Ausztriában.

Ma kutyának öltözött elmebetegek tüntetnek a berlini főpályaudvaron és jogokat követelnek maguknak. Innen nézve a pestises hulla szájából az obulust kilopó Hippia egyenesen Szent Johannának tűnik. Ma »zöld« elmebetegek üzennek hadat a körhintáknak, a szomszéd sarkon meg seprűnyélre szerelt plüss lófejeken »lovagolnak« másik elmebetegek, a közönség pedig sikoltozva tombol.

Ma már nem ölnek – bár szívük szerint megtennék –, hanem levezetik, hogy minden kormánypárti pedofil, »pedofidesz«, írják fel transzparenseikre, s Rónai Sándor odaszól a riporternek, miszerint »maga szokott gyerekek nadrágjában turkálni?«.

Istenem… Mennyire pitiáner, mennyire olcsó, mennyire semmilyen. Mennyire mai, mennyire végletesen és végzetesen jelenidejű. Mennyire dékás, mennyire momentumos, mennyire rónaisándor.

Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel szólította fel az erényt és az ártatlanságot önigazolásra, s bálványozta szabadságként a mocskot, az undorítót, a semmit. Vagyis önmagát. Innen és ebből kell új világot építenünk. A normalitás, a szép, a nagyszerű és a heroikus megrögzött, elmaradott híveinek.”

Nyitóképen: Rónai Sándor / MTI Koszticsák Szilárd