Hajómutyi
A Metropol arra is emlékeztet, hogy a felelőtlenségek és a visszásságok miatt összességében milliárd fölötti az az összeg, amit eddig bírságra kellett kifizetnie Budapestnek, emellett pedig ott vannak azok az ügyek, amelyekben büntetőeljárás van folyamatban.
Ilyen például a hajótender ügye. A BKV-hajók üzemeltetésére írt ki pályázatot Karácsony Gergely 2021-ben, de az elbírálással problémák adódtak. A résztvevő pályázók maguk is jelezték, hogy az a cég, amelyet a BKV nyertesnek hoz ki, vélhetően hamis referenciával bír, és vizsgálatot kértek, a BKV mégis kihozta győztesnek az ominózus céget.
Emiatt született feljelentés az ügyben, a rendőrség hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt nyomoz.
Mint arról akkor a Magyar Nemzet beszámolt, ezt követően a BKV havonta átlagosan négy-ötmillió forintot költött azokra a hajókra, amelyek három évig biztosan nem közlekedtek menetrend szerint a Dunán, spórolásra hivatkozva. A hajók egy budapesti kikötőben álltak, alkalmanként rendezvényekre adták bérbe őket.