Nemrég úgy volt, beomolhat a tető, most mégis a Biodómban tartanak állásbörzét Karácsonyék

2023. október 27. 11:16

Miközben a minap azt közölte a Főváros, nem fizetik tovább az épület fűtési számláit, így akár a tető is beomolhat, most mégis programot hirdettek az aulában.

2023. október 27. 11:16
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

November 10-11-én péntek-szombaton tartja meg a Városháza az első „Budapest Állásbörzét”, melynek keretében „megismerhetik az érdeklődők a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét, valamint találkozhatnak a kollégákkal”. 

Az önkormányzatra és annak intézményeire, valamint vállalataira szerényen csak, mint „Budapest család” hivatkozik a Karácsony Gergely vezette budapesti vezetés. A promóanyag szerint ezer négyzetméteres területen 40 cég standját lehet végigjárni, majd készülnek előadásokkal, szelfi ponttal, önéletrajz-fotózással és tanácsadással. 

Gyere el és találd meg a helyed a Budapest Családban!”

– fogalmaztak. 

Jó, de hol?

Az esemény érdekessége, azon kívül, hogy még sosem csináltak ilyet, nem máshol tartják, mint a város egyik legnagyobb be nem fejezett épületének, a Biodómnak az aulájában. Az állatkert melletti területen álló, félkész épületkolosszus jó ideje elhagyatva áll, s várja sorsa jobbra fordulását.

Szégyen-gyalázatnak tartom, hogy nincs befejezve, ami a főváros sara”

– jelentette ki idén tavasszal a Biodómmal kapcsolatban Lázár János építési és közlekedési miniszter a Mandinernek adott nagyinterjújában

Ezt is ajánljuk a témában

Bősz Anett főpolgármester-helyettes a Népszavának nemrég arról beszélt, hiába kezdődött el a fűtési szezon,

a Fővárosi Önkormányzat nem fizeti ki a Biodóm számláit, elismerve, hogy a félkész épület temperálását nem kezdték meg és nem is fűtik majd.

A Liberálisok politikusából lett DK-s főpolgármester-helyettes elmondta, ennek az az oka, hogy pénzügyi satuban van a városvezetés. Vagyis nem tudnak fizetni. Karácsony Gergely helyettese egyenesen úgy fogalmazott, ez egy végső lépés, amit eddig tudtak halogatni, mostantól nincs hova hátrálniuk.

Idén nyár elején a főpolgármesteri kabinet úgy döntött, hogy nem költ a továbbiakban az állam által megrendelt és finanszírozott, de be nem fejezett beruházásra”

– részletezte Bősz, majd azért elismerte, azért nagyon sok mindenen segítene, ha végre az eredeti terveken szereplő formájában elkészülhetne a Biodóm. Azt mondta, hogy „a végletekig kivéreztetett fővárosnak azonban nincs forrása a befejezésre és most már a beláthatatlan ideig húzódó fenntartásra sem”.

Nagyot mondott, saját magát cáfolta

Bősz Anett bár azzal fenyegetőzött ugyanabban az interjúban, hogy teljesen leállítják a Biodóm fűtését, később megjegyezte, annak érdekében, hogy a bonyolult tetőszerkezet ne omoljon össze, szükség van a fűtésre, amit azért teljesíteni fognak. 

A lap szerint a fóliapárnák között nincs két egyforma darab, egyetlen háromszög ára nagyjából hatmillió forint. A fóliamembrán felülete összesen 19.696 négyzetméter. Csak a fólia pótlása többmilliárdos tétel lenne.

A Magyar Nemzetnek Tarlós István volt főpolgármester nyilatkozott a témában. Közölte: 

a Biodóm soha nem volt állami projekt,

az állam egy fővárosi, még pontosabban állatkerti projektet finanszírozott. A terv ráadásul az állatkert kezdeményezése volt, amit a Fővárosi Közgyűlés is elfogadott, és a kormány két alkalommal is pénzügyi támogatásban részesített, egyszer 25, majd később további 19 milliárd forinttal.

„Az bizonyos, hogy az építés négyéves leállításának – ahogy a Lánchíd-felújítás másfél éves késleltetésének is – nem létezik sem szakmailag, sem logikailag alátámasztható magyarázata” – mondta el Tarlós István.

A Biodóm befejezése a Főváros feladata. A kormány minden támogatást megadott, amit ígért

– így reagált az Építési és Közlekedési Minisztérium Bősz bejelentésére.

Ezt is ajánljuk a témában

A Budapest Állásbörze egyelőre nem aratott osztatlan sikert, a Facebookon meghirdetett eseményre eddig húsz ember jelezte, hogy elmegy,

hetven ember pedig érdeklődőként jegyezte fel magát. A novemberi időpont pedig vészesen közelít. 

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robert-N
2023. november 27. 15:55
kunfia1Robert-N 2023. november 27. 13:28 Te még Csaplárosnál is hülyébb vagy, nyugodtan kérdezd meg a megafonban , hogy mit kell válaszolni, vagy menekülj!:DDDDDDDDD ------ Te hülye fasz. Látom nem megy. Nehéz mi? 1 Bige kamuzott nem zárt be 2 Bige és Magyarország lényegtelen az EU műtrágya importjában a merte okán. Te szerencsétlen szellemi fogyatékos.
kunfia1
2023. október 27. 17:42
Akkor most győzött Orbán, vagy vesztett? Kifizeti Orbán a költségeket a befejezésre, vagy sem, ha már ő kezdte el a projektet a saját ötletéből?
KBA98
2023. október 27. 16:33
Hátha maga alá temeti őket! Minden esély esély!
hegyaljai-2
2023. október 27. 14:17
A cikk a Biodóm aulájáról beszél, mint helyszínről. Nem tudom, hogy ez is műanyag kupolával van e fedve. Olyan alaprajzot nem találtam, amelyikről ez kiderülne, tehát ha van is omlásveszély nem biztos, hogy az előcsarnokot érinti. A Qubit épületet bemutató cikke bunkerszerű előcsarnokról beszél. Szerintem a cikk szerzője se tudja, hogy mi a tényleges műszaki helyzet, de lehetett belőle egy jó kis cikket kanyarítani Karácsony kárára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!