Kezd sok lenni az olaszoknak is a magyarverő Salis brigádja – már ők is megfosztanák a mentelmi jogától!
Úgy nem élhetne azon kiváltságok egyikével, amelyek ellen „elvtársai” annyit küzdenek – írja az Il Giornale.
Pénzbírságtól a felfüggesztett börtönön át az életfogytiglanig bezárólag sokféle döntést hoztak a fontosabb perekben tavaly a bíróságok.
2023 is bővelkedett fontos büntetőperekben és ítéletekben, volt olyan eljárás amelyben csak első fokon, más perekben azonban jogerősen is ítéletet hirdettek.
Tavasszal az egyik legjobban várt eljárás volt a Budaházy György és társai ellen terrorcselekmény miatt több mint tíz évvel ezelőtt indult büntetőper, amelyben márciusban hirdetett ítéletet jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Az ügy azért is húzódott csaknem 14 évig, mert az először 2016-ban kihirdetett elsőfokú ítéletet 2018-ban hatályon kívül helyezték. A megismételt eljárásban Budaházyék súlyos büntetéseket kaptak első fokon. A fordulat akkor következett be, amikor Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott azon vádlottaknak, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg.
Az új ítéletben a Fővárosi Ítélőtábla jelentősen csökkentette a büntetéseket, ugyanakkor több vádlottnak – így Budaházynak is – ismét több évre vissza kellett volna mennie a rácsok mögé.
Novák Katalin, azonban ismét élt kegyelmi jogkörével, így további vádlottak esetében ért véget az eljárás, majd végül az utolsó három vádlott is kegyelmet kapott.
Hasonló érdeklődés követte a soroksári futónő gyilkosának perét, amelyben júniusban hirdetettek jogerősí ítéletet. A 2013-ban elkövetett brutális gyilkosságban sokáig a sötétbe tapogatózott a rendőrség,
míg egy DNS-minta végül le nem buktatta a gyilkost, aki egyébként egy másik ügy miatt ült börtönben.
A valóságshow-szereplő, Novozánszky Fanni gyilkosa felett májusban hirdetettek jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtáblán. A férfi a vád szerint nyereségvágyból ölte meg a luxusprostituáltként élő lányt még 2017-ben, de Novozánszky Fanni holtteste azóta sem került elő. A vád szerint aB. László feltehetően a Dunába dobta a testet a gyilkosság után. A férfi első fokon életfogytiglant kapott, de másodfokon végül megúszta húsz évvel.
Az emberölések miatt indult büntetőperek sorából ugyanakkor kiemelkedik a Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen, Fenyő János médiamogul 1998-es megölése miatt indult eljárás, amelyben a tervek szerint idén született volna elsőfokú ítélet, azonban ez már biztosan átcsúszik 2024 elejére. A gyilkosságra való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás védője, Zamecsnik Péter már megtartotta perbeszédét, ám Portik ismételt ügyvédváltása megint megakasztotta a pert, amely január végén folytatódik majd. Várhatóan februárban már megszülethet az elsőfokú határozat.
Szeptemberben hirdettek ítéletet első fokon az eddigi legsúlyosabb dunai hajóbaleset, a 28 halálos áldozattal járó, 2019 májusi Hableány-katasztrófa ügyében.
A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolt ukrán hajóskapitány Jurij Csaplinszkíjt
öt és fél év fogházbüntetésre és hat év vízi járművezetéstől való eltiltásra ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Az ítélet nem jogerős, a védelem és az ügyészség is fellebbezett a döntés ellen.
Másodfokon folytatódik 2024-ben
a garázdaság és a választás rendje elleni bűntett miatt januárban 900 ezer forint pénzbírságra ítélt
Varju László DK-s képviselő pere, akit az ellenzék 2018 decemberi, MTVA épületében megvalósított botrányokozása kapcsán vontak vád alá.
Szintén 2024-ben fejeződhet be jogerősen a Ihász Sándor volt fővárosi főügyész, a DK igazságügyi szakértőjének büntetőpere, akit hivatali visszaélés miatt került a vádlottak padjára, amiért törvényi kötelességét megszegve nem adta át azokat a bizonyítékként felhasználható dokumentumokat a nyomozóhatóságnak, amelyeket a Fenyő-gyilkosságban felbujtással vádolt Gyárfás Tamástól kapott még 2017 novemberében, és amelyek bizonyítékul szolgálhattak az ügyben. A dokumentumokat ehelyett hivatali helyiségének szekrényében őrizte.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki Ihászt, akit két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt első fokon.
Februárra tűzték ki a 2018-as kormányellenes tüntetések kapcsán
hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt momentumos politikusok, Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz másodfokú perét.
A vád szerint a két politikus pirotechnikai eszközöket és egyéb tárgyakat dobáltak a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé, akikkel Szarvas Koppány Bendegúz dulakodott is. Fekete-Győrt első fokon felmentették az ügyben, párttársát azonban három év felfüggesztett börtönre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság májusban.
Januárban születhet jogerős ítélet Donáth László ügyében. A volt evangélikus lelkészt és szocialista országgyűlési képviselőt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság június 12-én bűnösnek mondta ki két rendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében, amiért még 2019-ben több alkalommal szexuálisan zaklatta, és a vád szerint egy vita alkalmából fojtogatta is az általa vezetett Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozóját.
A bíróság mindezekért egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta a momentumos EP-képviselő, Donáth Anna édesapját.
Az ügyben a vádlott és az ügyészség is fellebbezett. A vádhatóság álláspontja szerint a pénzbüntetés nem bír elég visszatartó erővel,
ugyanis az, hogy a vádlott az ítélet szerint munkakörét és bizalmi viszonyát használta fel az elkövetéshez, fokozza a társadalomra való veszélyességet.