Jogerős: életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa!

2022. június 22. 10:51

A Fővárosi Ítélőtábla alapvetően fenntartotta az első fokon kiszabott ítéletet azzal a módosítással, hogy a vádlott nem harmincöt, hanem negyven év múlva szabadulhat legkorábban feltételesen.

2022. június 22. 10:51
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Csaknem tíz évvel a gyilkosság után, ma jogerős ítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla a soroksári futónőként ismert Gy. Krisztina meggyilkolása ügyében.

Ahogy múlt heti cikkükben is felidéztük, a 2013 szeptemberében történt brutális gyilkosság az egész országot megrázta, ám az eset után csaknem öt évig kellett arra várni, hogy a hatóságok nyomára akadjanak a tettesnek. Addig számos teória látott napvilágot, a nyomozók több szálon is elindultak, de

a megoldást végül az áldozat holttestén beazonosított DNS-minta szolgáltatta,

amelyről kiderült, hogy egy olyan férfitől származik, aki a gyilkosság után pár nappal egy másik bűncselekmény miatt rács mögé került. 

A mozaik egyik fontos eleme volt, hogy gyilkossággal meggyanúsított, majd megvádolt R. Szilveszter börtönben leadott személyes tárgyai között ott lapult Gy. Krisztina mobiltelefonja, amit a férfi az elkövetéskor rabolt el az áldozattól.

A férfi végig tagadta, hogy ő követte volna el a gyilkosságot, de annyit elismert, hogy a helyszínen volt az eset idején. Később, a bíróság előtt tett írásbeli vallomásában pedig azt állította, hogy az áldozat már halott volt, amikor a helyszínen megtalálta. Ékszereket keresett nála, de miután nem talált, csak a mobiltelefonját vitte el.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2021 októberében bűnösnek mondta ki a férfit

aljas célból elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kifosztás bűntettében.

Ezért R. Szilvesztert halmazati büntetésül mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban harmincöt év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett a bűncselekményt megelőzően nem ismerték egymást. A vádlott egy garázsban élt, jövedelemmel, állandó megélhetéssel nem rendelkezett. Az áldozat, Gy. Krisztina családjával egy családi házban lakott Soroksáron, szabadidejében a lakóhelye közelében egy meghatározott útvonalon rendszeresen futott. Gy. Krisztina a gyilkosság estéjén is futni indult, amikor R. Szilveszter út közben

megtámadta, megerőszakolta, majd a nála lévő kötél egy darabjával megfojtotta.

Ezek után az áldozatot megkötözte, arrébb vitte, majd a nála talált mobiltelefonnal elhagyta a helyszínt.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész és a védelem is fellebbezett. 

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottal szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását és a védelmi fellebbezések elutasítását indítványozta, míg a vádlott jogi képviselője Lichy József ugyanakkor azt, hogy védencét csak kifosztásban mondják ki bűnösnek, a szexuális erőszak és az emberölés vádjában mentsék fel.

A mai tárgyaláson R. Szilveszter az utolsó szó jogán csak annyit mondott, hogy a bíróság az elsőfokú ítélet előtt tett vallomását vegye figyelembe. 

A Fővárosi Ítélőtábla mai határozatában fenntartotta az első fokon kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztést

azzal a módosítással, hogy R. Szilveszter nem harmincöt, hanem csak negyven év után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A táblabíróság szerint az első fokú bíróság példaértékűen derítette fel az esetet, és indoklási kötelezettségét is maradéktalanul teljesítette. A tényállást csupán néhány ponton kellett helyesbíteni, illetve kiegészíteni. A bíró az indoklásban kitért arra a furcsaságra, hogy a vádlott egyetlen írásbeli vallomásában inkább saját bűnösségét erősítette, nem pedig ártatlanságát. Állításai ellentmondásosak voltak és csak további kérdéseket vetettek fel. 

A bíróság végül annyiban változtatott a jogi megítélésen, hogy R. Szilvesztert a három bűncselekményt egy tényállásként kezelve, emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az ítélet része, hogy a vádlottat az Ítélőtábla harminc millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. A többi, összesen 321 millió forint költséget az állam állja. 

Az ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye. 

 

A nyitóképen: R. Szilveszter a büntetőperét előkészítő ülésen, a Fővárosi Törvényszéken 2019. október 7-én. (Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
N.N.
2022. június 22. 17:50
30 másodperc guglizásból kideríthető, hogy 2019. júliusában emeltek vádat. Az is a bíróságnak róható fel, amíg nem volt meg a tettes vagy amíg a nyomozás folyt? Mert ha nem, akkor az a közel tíz év még három sincs.
Kardinális
2022. június 22. 16:33
Nem futónő, hanem futó nő.
VELŐ
2022. június 22. 15:54
Most szúrom magam tökön... Ez az egész 'hobelefaszság' került 321 millióba... Talán századik leszármazottja ezt visszafizethetné.... Azt a jó kurva anyátokat, talán ne az én adómból basszátok évekig a gyöpöt, idióta bíróság...
1000bocs
2022. június 22. 14:29
Aki nőt vagy gyereket bánt, annak azért ki tudnék találni megfelelő társasági programot a sitten. Remélem lesz odabenn valaki, aki rendszeres időközönként érezteti majd vele a törődést. Remélem lassú lesz és sokáig tart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!