Ungár Péter Szabó Tímeának: Meggyőződésünk, hogy vannak olyan magyar állampolgárok, akik agyvérzést kapnak az ellenzéki hisztériától

2024. január 08. 15:21

„Nekünk fontos visszajelzés, ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk” – írta az LMP társelnöke.

2024. január 08. 15:21

Nagy port kavart Tarlós István pénteki kijelentése: a volt főpolgármester elmondta, hogy Vitézy Dávidot jó szakembernek tartja, de meglátása szerint Budapest vezetése ennél már sokkal komplikáltabb feladat. Szombaton az LMP szóvivője azonnal reagált, és elárulta az RTL-nek, hogy ők csak Vitézy Dáviddal tárgyalnak, a Fidesszel nem.

Szabó Tímea felháborodásáig hétfőig kellett várni. A politikus szerint „önmagában Vitézyben gondolkodni túlmegy a legmerészebb »konstruktivitás« határán is”. Nem kellett sokat várni Ungár Péter válaszára sem, az LMP társelnöke közölte, hogy „mi továbbra is igyekszünk ugyanakkor függetleníteni magunkat a Párbeszéd és Szabó Tímea elvárásaitól, amikor a döntéseinket meghozzuk”.

Nekünk fontos visszajelzés, ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk.

Nekünk ugyanis meggyőződésünk, hogy vannak olyan magyar állampolgárok, akik agyvérzést kapnak a Fidesz folyamatos gyűlöletkeltésétől, de ugyanúgy agyvérzést kapnak az ellenzéki hisztériától” – írta Ungár Péter.

„Nem tudjuk ki lesz az LMP jelöltje a fővárosban, de ha önmagában a lehetőségek számbavételével azt elértük, hogy egyszerre jött zavarba és beszél össze-vissza a Fidesz, és kap hisztériás rohamot Szabó Tímea, akkor azt visszaigazolásnak tekintjük, hogy jó helyen kapizsgálunk” – foglalta össze a véleményét az LMP társelnöke.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dios1968
2024. február 01. 22:00
Jól mondod Peti
catalina11
2024. február 01. 15:31
Nekünk fontos visszajelzés, ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk." ebből csak a hisztérikus roham helytálló...
megtat
2024. január 10. 14:53
Ungárnak legalább van humorérzéke, most éppen a jó végén fogta meg a dolgot. Talán ő a legélesebb kés az ellenzéki fiókban, míg Szabó Tímea csak egy rozsdás görbe szög ugyanott.
Hohokam
2024. január 08. 20:30
... és akkor most gondolkodjunk el azon, hogy ha ezek egy kormányzó koalícióban lennének....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!