Szabó Tímea szerint Karácsonnyal szemben nem tényező Vitézy Dávid

2024. január 08. 12:19

„Önmagában Vitézyben gondolkodni túlmegy a legmerészebb »konstruktivitás« határán is” – írta a Párbeszéd frakcióvezetője.

2024. január 08. 12:19

Lapunk pénteken beszámolt róla, hogy Tarlós István arról beszélt a Hír TV-ben, hogy a kormánypártoknak esetleg közös jelöltjük lehet egy ellenzéki párttal. A volt főpolgármester nem nevezte meg, hogy kiről pletykálják ezt, de a műsorban felmerült Vitézy Dávid neve. Tarlós István Vitézy Dávidot jó szakembernek tartja, de meglátása szerint Budapest vezetése ennél már sokkal komplikáltabb feladat.

Szombaton az LMP szóvivője azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy ők csak Vitézy Dáviddal tárgyalnak, a Fidesszel nem.

Elképzelhetetlen lenne, hogy mi a Fidesszel tárgyaljunk, ugyanis a Fidesz pont most veri szét a budapesti közlekedést,

ezért nincsen semmilyen szándékunkban a Fidesszel vagy akár Fidesz-közeli civil szervezetekkel is beszélgetni arról, hogy közös jelöltünk legyen”

– jelentette ki Gál József szóvivő.

A kérdés kapcsán megszólalt Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is.

Az teljesen mindegy, hogy a párt tegnap már gyorsan cáfolta, hogy a Fidesszel közös listát állítanának Budapesten.

Önmagában, ellenzéki pártként Karácsony Gergellyel szemben abban a Vitézyben gondolkodni, aki az elmúlt évek jó részét az Orbán-kormány kormánybiztosaként és államtitkáraként töltötte, aki ott volt és nem szólt, amikor Orbánék tizenötszörösére emelték a fővárosra kivetett sarcot, vagy amikor kitalálták és végrehajtották a Budapest-ellenes politikájuk ezernyi lépését, túlmegy a legmerészebb »konstruktivitás« határán is” – írta Szabó Tímea a Facebook-oldalán.

Tudjuk, hogy Vitézy nem lesz főpolgármester, mert Karácsonnyal szemben nem tényező.

De az új választási szabályokkal trójai falóként betolhatja az LMP-t a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol ezek után kétséges, hogy a »konstruktív« ellenzéki párt a budapestiek és a fenntarthatóság érdekében járna-e majd el. Finoman szólva nem szolgálná a budapestiek érdekét, ha Ungár Péter az Adria után a Fővárosi Közgyűlésben is Orbán Viktor szálláscsinálójává válna” – foglalta össze a véleményét a Párbeszéd frakcióvezetője.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2024. február 01. 15:28
"Tudjuk, hogy Vitézy nem lesz főpolgármester, mert Karácsonnyal szemben nem tényező." Na látod Szabó, ezért nem vagy politikus, csak egy ócska ügynök.
Sulammit
2024. január 10. 23:18
Szabó hazudik, csúsztat, rágalmaz. Eltűnhetne már a politikából.
Palmimi85
2024. január 09. 13:14
Timcsi! Karácsony Pöcsikével szemben még az egy lapos WC papír is tényező!
Nyégé
2024. január 09. 12:59
És mikor, mit értékelték Te helyesen???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!