Átlagosan két és félszeresére emelkedett az orvosok bére 2023-ra a koronavírus előtti időszakhoz képest a kormány átfogó béremelési programjának köszönhetően. Ezzel az elmúlt években minden idők legnagyobb mértékű orvosbéremelése valósult meg – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Mint rámutatott,
a magyar orvosbérek a legmagasabbak az átlagbérekhez viszonyítva az OECD-országokban,
a magyar orvosok a fizetésükből kétszer annyit tudnak fogyasztani hazájukban, mint egy szlovák vagy görög kollégájuk.
Rétvári a statisztikákat idézve elmondta, hogy a magyar orvosok keresete már 2021-ben az OECD-országok középmezőnyében helyezkedett el, jelentősen megelőzve a térség többi országát, de például Svédországot, Norvégiát, Olaszországot és Franciaországot is.
A különbségeket érzékeltetve elmondta:
egy kezdő orvos alapbére 2010-ben még csak 129 500 forint volt, ez 2023-tól 687 837 forintra nőtt.
Egy 41 éve dolgozó orvos alapbére 2010-ben még csak 262 345 forintot tett ki, 2023-ban pedig már 2 380 057 forintra ugrott.
Rétvári Bence kitért arra is, hogy 2024 márciusában a szakdolgozók béremelésével folytatódik a fizetések növelése az egészségügyben, átlagos alapbérük eléri majd az orvosi átlagbér 37 százalékát.
Nyitókép: műtét a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézetben (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)