Szóval van a nő, a teremtés fenséges csodája, akinek szexuális erejétől annyira rettegtek az ókor nagy férfijai, hogy benne látták Évát, a kísértőt, aki kárhozatba vitte az egész emberiséget, mert ugye Ádám nem tudott neki nemet mondani, és ezért minden áron kontroll alá akarták vetni őt. És megfogalmazták azt, hogy minden, ami férfias: az szellemi, éteri, intellektuális és Istenhez közeli. És ezzel szemben minden, ami nőies: az földi, testi, bűnös és mocskos. Ezért találták ki a középkorban a cölibátust, mert úgy érezték, hogy ha szabad lenne egy szépséges női test érintése, akkor a
gyenge és magukat fegyelmezni nem bíró férfiak, igen hamar megfeledkeznének még magáról az Istenről is.
A nőben lakozik valami mély, ősi erő, valami megzabolázhatatlan, amitől rettegnek a férfiak. És ennek a gyökere a nő szexualitása. Ami azonban közel sem csupán a testisége! És legfőképpen nem korlátozható a mellére, a fenekére, no meg a kacsaszájra. Ez a letaglózó erő benne rejlik egy oldalról odavetett játékos pillantásában, egy apró, a férfit szinte figyelemre sem méltató, kacér mosolyában vagy abban, ahogy képes hosszú, hullámos, selymes haját vidáman dobálni a tavaszi napsütésben.