Patrióta előretörés, és ami mögötte van
Háborúk és kioktatás helyett béke és pragmatikus együttműködések– valahogy így lehet összefoglalni a formálódó világpolitikai menüsort. Kacsoh Dániel írása.
A felújítással kapcsolatos botránysorozat könnyen ráéghet a baloldali főpolgármesterre és munkatársaira.
A Mandiner olvasói emlékezhetnek: a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a rendőrséghez fordult az úgynevezett Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban. Tényi sikkasztás miatt tett feljelentést azt követően, hogy a sajtóban megjelent: 900 millió forint került a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-től az Amnesty-vezető, Vig Dávid számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára.
A Lánchíd-botrány kapcsán a napokban felmerült az is, hogyan került 1,5 milliárd forint a Vig Mór által vezetett cég, a Sunstrike Hungary Kft. számlájára, amellyel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. kötött szerződést. Az A-Híd eddig nem adott részletes választ arra a kérdésre, hogy miért szerződtek ilyen nagy összeggel Vig Mór cégével. Csak annyit ismertek el, hogy szerződésben álltak az exügyvéddel. Erről itt olvashat bővebben.
A Lánchíd-botrány legfrissebb fejleménye, hogy
a Magyar Nemzet szombati cikke szerint „azért valósult meg 5 milliárd forinttal drágábban, de kevesebb tartalommal a Lánchíd felújítása, mert a fővárosban »fosztogatás és osztogatás« zajlott”,
legalábbis a lap szerint erről beszélt a Városháza-ügy „kulcsfigurája azokon a felvételeken, amelyek egy részét a Városháza-gate részleteinek napvilágra kerülése idején ismerhette meg a közvélemény.”
Mint ismert, a titokzatos Anonymus 2021 őszén több olyan hanganyagot hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderült, hogy a rendkívül értékes Városháza épületegyüttest és a hozzá tartozó telket el akarták adni. Az ingatlan kapcsán nem csak orosz, hanem olasz, amerikai és izraeli befektetőknél is házaltak. A beszélgetések alapján az a kép rajzolódott ki, hogy a fővárosban az ingatlanértékesítésekre szakosodva egy jól behatárolható kör „jutalékos” rendszert működtetett, bizonyos személyekhez pedig kenőpénzek kerültek.
Karácsony Gergely főpolgármester tagadta, hogy az önkormányzat vevőt keresne az összességében majdnem öthektáros területre vagy annak nagyobb részére. Nem telt el sok idő azonban, és egymást követték a leleplező cikkek és felvételek. Az álarcos alak által közzétett hanganyagokból és más, nyilvánosságra hozott információkból egyértelműen kiderült, hogy a Városházát valóban értékesíteni akarták, méghozzá többmilliárdos „jutalék” fejében.
A Magyar Nemzet megszerezte valamennyi, közel tízórányi hanganyag leiratát, ezek egyikén Bajnai Gordon „régi harcostársa” a Lánchíd ügyében is érdekes kijelentéseket tett.
A lap szombati cikkében az alábbi, kapcsolódó beszélgetésleirat olvasható: „a Városháza-gate kulcsfigurája és beszélgetőtársa 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról váltott szót. Az üzletember úgy fogalmazott:
»El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.«
A beszélgetőpartner meglepődve kérdezett vissza, hogy »ebből ki lehet venni pénzt?«
Erre Bajnai Gordon »régi harcostársa« a Lánchídra utalva úgy reagált:
»Hát 5 milliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.« Megjegyzése után a Blaha Lujza téri felújításra tért ki: »Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.«
Majd arra a kérdésre, hogy mindezt »ők intézik?« konkrétan fogalmazott: Tüttő Kata, szocialista főpolgármester-helyettes és »ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken«.
Az üzletember szavait lényegében csak egyféleképpen lehet értelmezni: szerinte a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítását szándékosan túlárazták azért, hogy a többletből visszaoszthassanak pénzeket. Vagyis Bajnai Gordon „harcostársa” korrupciós összegek előteremtésének szándékával magyarázta a botrányos beruházásokat” – olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.
A lap teljes cikkét a témában ide kattintva olvashatja.
***
Nyitóképen: Karácsony Gergely a felújított Lánchíd avatásán. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt