Tölgyessy kimondta: Magyar Péter azért nem indul az időközi választásokon, mert óriási a kockázata annak, hogy kikap
Az elemző szerint a Tisza Párt vezetését mutató közvélemény-kutatások az ellenzéki tábor reményének fenntartására szolgálnak.
Óriási pofon ez mindenkinek.
Nemrégiben jelentették be azok a magukat függetlennek tartó vidéki portálok, hogy még magasabbra kívánják emelni az eddig is jó szakmai (!) kapcsolatukat.
Létrehoztak egy gyűjtőoldalt is, Szabadhírek.hu néven, ide tömörült tizenkét médium:
Közleményükben ez áll:
„Az összefogás tagjai függetlennek tekintik azt az orgánumot, amelynek tulajdonosa/kiadója nem politikai párt vagy annak alapítványa, bármely pártalapítású szervezete/szerveződése; aminek tulajdonosa/kiadója nem a kormány, nem települési vagy megyei önkormányzat, vagy ezek alapítványa, intézménye vagy bármely általuk létrehozott szervezet/szerveződés; ahol egyedül a szerkesztőség dönt önállóan az orgánum szerkesztési elveiről, gyakorlatáról és az orgánum tartalmáról”.
Ezzel szemben – mint látni fogjuk –
nem egy alkalommal tűnnek fel ellenzéki pártok, politikusok alapítványainak támogatásai ezen kiadók mögött;
de Soros György alapítványai sem tétlenkedtek, ha a külföldről érkező dotációk kérdését feszegetjük.
Roznár Györgyi, a Nyugat.hu főszerkesztője, a Szabadhírek.hu kiadójának vezetője a Magyar Narancsnak azt mondta: a vidéki független médiumok sokkal inkább érzékelik az elszigeteltséget (!), mint budapesti társaik. Később hozzátette, vannak olyan támogatások és források, amelyekre egy kis helyi média egyedül nem tudna pályázni, az összefogásnak köszönhetően azonban elindulhatnak egy-egy jelentősebb kommunikációs pályázaton.
Majd leszögezte, a befektetőket és a hirdetőket erősen befolyásolják a saját politikai nézeteik és érdekeik, a napi 70–100 ezer egyéni látogató viszont sokat jelent. A fennmaradáshoz ennek ellenére még így is keményen meg kell dolgozni, de Roznár szerint „sikerült megmutatunk, hogy lehet tisztességes és minőségi újságírást csinálni a vidéki Magyarországon”.
Nézzük, hol tart a kivéreztetés, az ellehetetlenítés, a független hírszolgáltatás a fővároson kívüli Magyarországon?
Kezdjük a sort a Szol24.hu és a Borsod24.hu mögött álló Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület beszámolóival. A kiadó első dokumentuma a 2021. november 9. és december 31. közötti időszakot öleli magába, a másik a teljes 2022-es esztendőt.
De már az egyesület első két hónapjában majd 3 millió forintot könyvelhetett el bevételként, az ellenzéki előválasztásokat követően, tavaly pedig ennek majd tízszeresét tudhatta maga mögött: 26 millió 349 ezer forint.
Mindazonáltal a tavalyi adózott eredményre sem lehet panasz a több mint 7,5 millióval. Kivéreztetésnek nincs nyoma.
Régebbi termék a KecsUP.hu. A kiadásért felelős Áramlat Alapítvány első nyilvános beszámolója, közhasznúsági melléklete a 2020. február 18-tól december 31-ig tartó periódust fedi le. A bevétel ekkor majd 8 millióra rúgott, az adózás utáni eredmény pedig 2,2 millió forint lett.
Csakhogy a sikeres debütálás minden bizonnyal elmaradt volna
a Demokratikus Koalíció pártalapítványának, az Új Köztársaságért Alapítvány 800 ezres, az LMP – Magyarország Zöld Pártjához köthető Ökopolisz Alapítvány bő 1,3 milliós, és a Jobbikhoz is kapcsolható Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány 2 milliós adománya nélkül.
Az ellenzéki médium ellehetetlenítése az előválasztás esztendejében ugyancsak folytatódott, hiszen az Áramlat Alapítvány éves bevétele már több mint 12 millió forintra rúgott, az adózott eredmény szűk 3 millió lett. A donorok sem maradtak el, az LMP-s Ökopolisz (2 millió), jobbikos Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány (2 millió) feltűnik a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány 8,5 milliós adománya. Utóbbi felét élték fel 2021-ben.
Tavaly pedig megháromszorozták bevételüket a kecskemétiek, 35,7 millió forintos adózott eredmény mellett 15,7 milliós eredményt sikerült felmutatni.
A Kecsup fenntartásában ekkor is közreműködött az Ökopolisz, a Hiteles Tájékoztatásért Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap (!), illetve a Thomson Foundation.
A hajdúsági Debreciner.hu mögött az Együtt Debrecenért Egyesület áll.
A szervezetnek már 2011-re vonatkozóan is van nyilvánosan elérhető éves beszámolója és közhasznúsági melléklete. (A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól 2020-ban érkezett 40 ezer dollár, biztos ami biztos.)
Furcsaság azonban, hogy a 2022-es évre vonatkozó adatok a cikk írásának időpontjában (2023. augusztus 22.) nem voltak elérhetőek; a legfrissebb dokumentum pusztán a 2020-as, valamint 2021-es esztendő bevételeit, kiadásait tartalmazza. Hasonló bevétel mellett a koronavírus-járvány évében még 780 ezer forintos plusszal zárt a Debrecinert is kiadó egyesület. Egy évre rá mínusz 1,3 milliós adózott eredményt tüntettek fel.
A Szegeder.hu Alapítvány első hivatalos, nyilvános beszámolója megvárta a kormánypártok 4. kétharmados győzelmét. A közhasznúsági melléklet az április 28. és tavaly december 31. közötti időszakot fedi le; s mint kiderült, már az első esztendőben sikerült 8,9 millió forintos bevételre szert tenniük. Adózott eredményük 2,8 millió lett.
Mindeközben a Kreatív nevű portál arról írt korábban, hogy a szegedi portál „a hirdetésekből befolyó összegek mellett pályázati forrásból tartja fenn magát,
2020 végén nyert a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok európai programján.
Az akkor kapott támogatás 18 ezer dollárt jelentett, és Szűcs reméli, hogy az együttműködés folytatódhat idén is.”
Baranya vármegyében a Freedom Média Nonprofit Kft. gondoskodik a független hírszolgáltatásért. A SzabadPécs.hu kiadója 2020 óta szárnyal, évről évre pozitív az adózott eredménye. Tavaly például nem sokkal több mint 3 millió forintot könyveltek e téren.
Ami érdekes, hogy épp az ellenzéki előválasztás évében nőtt nagyot a forgó- és pénzeszközök (m)értéke.
A Magyar Nemzet ugyanakkor emlékeztetett, hogy a SzabadPécs.hu az elmúlt években együttműködött az N-OST nevű nemzetközi, Berlinben székelő médiaszervezettel, a Transparency International Magyarországgal, a TASZ Társaság a Szabadságjogokérttel; támogatást fogadtak el a Hadházy Ákos honatyához kötődő Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványtól is. S
jó kapcsolatot ápoltak a Deutsche Wellével, a londoni Thomson Foundationnel, és a 2021-es évre nyertek el pályázati, részben a működést segítő forrást a Soroshoz kötődő, berlini székhelyű, Open Society Initiative for Europe (OSIFE) nevű civil szervezettől is.
Gombás Gabriella egyéni vállalkozó áll azon veszprémi portál mögött, amit a Veszprémkukac.hu címen lehet elérni.
Végül kevesen gondoltuk volna – de –, hogy a Nyugat Média és Világháló Egyesület neve fel fog bukkanni abban a titkosszolgálati jelentésben, melynek titkosítását még júniusban oldotta fel a Nemzeti Információs Központ. Ez a szervezet felel többek között a győri Enyugat.hu, illetve a szombathelyi Nyugat.hu kiadásáért.
Mi áll a pénzügyi beszámolójukban? A 2021-re vonatkozóban az például, hogy több mint 66 millió forintnyi korrigált bevétellel kalkulálhattak– egy évvel korábban ez az összeg 54 millió volt. Hogy 2021-re sikerült megduplázniuk az adózás utáni eredményüket: 3 millió. S hogy a központi költségvetési támogatás (!) mellett érkezett donáció az Európai Unió költségvetéséből (2021-ben majd 26 millió; 2020-ban kicsivel több mint 28 millió forint). Cél szerinti juttatásként – hírügyeleti tevékenység – 2020-ra 2,5, 2021-re pedig 1,5 millió forintot jelöltek meg.
Ellenben nem lett oly sikeres a tavalyi esztendő, mint az az előtti, a növekedő bevételek mellett mindössze 581 ezres adózott eredményt tüntetett fel a Nyugat Média és Világháló Egyesület. Ám a hírügyeleti tevékenységre – a kampányévben – több mint 5 millió forintot fordítottak; s az állami támogatás mellett önkormányzati forrásokhoz jutottak, valamint az EU költségvetéséből is kaptak dotációt majd 40 millió forint értékben.
De mit lehetett olvasni abban a bizonyos titkosszolgálati jelentésben?
Azt, hogy a hírhedt National Endowment for Democracytől – ami elsősorban az amerikaiak által meghirdetett demokráciaexportot, az abba illeszkedő kezdeményezéseket és szervezeteket pénzeli más országokban (korábban ezt a CIA végezte) – 2022. október 11-én 12 ezer dollár támogatást kapott a Nyugat Média és Világháló Egyesület. Ezt talán az adományok között tüntették fel az illetékesek, hisz a közhasznúsági jelentésben több mint 4 millió forintnyi adomány szerepel.
Nyitókép: Facebook