Azt írta: ahogyan Antall József az eskütétele utáni beszédében megjósolta,
minden akaraterejére és hitére szükség volt, hogy az országot átvezesse a diktatúrából a demokráciába,
a tervgazdaságból a piacgazdaságba, a népköztársaságból a köztársaságba, a keleti blokkból az euroatlanti szövetségi rendszer felé.
Az első kormányfőről is legyen köztér elnevezve
Karácsony Gergely hangsúlyozta: alighanem sok vitájuk lett volna politikusként, „de a történelem ítélete egyértelmű”, Antall József „felelősségvállalása, tisztessége, demokratikus elkötelezettsége és erkölcsi tartása példa ma, és az lesz a jövőben is”, ezt pedig „a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül”.
Budapesten neveztek el közterületet a köztársaság első elnökéről, „úgy helyes, hogy az első kormányfőről is legyen”. Ezért kezdeményezi, hogy a főváros egyik legfontosabb útja, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út Antall József nevét viselje a jövőben – írta a főpolgármester a közösségi oldalán.
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
(MTI)
Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP