Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
„Amikor Göncz szombat délután beviszi a kórházba a kitüntetést, homlokon csókolja az ágyában fekvő miniszterelnököt. Szemtanúk szerint Antall arca ettől a csóktól megvonaglik.” Kónya Imre Antall József közelről című könyvének újabb kiadása nyomán a szerző emlékezik az egykori miniszterelnökre.
Harminc évvel ezelőtt, 1993. december 12-én vasárnap halt meg Antall József, akinek a szabad, független, demokratikus Magyarország létrejöttében játszott kiemelkedő szerepét ma már hajdani politikai ellenfelei is elismerik. Pénteken este, amikor utoljára találkoztunk, akkortájt vette tudomásul az elkerülhetetlent. Az előző napokban még újra meg újra elhitette magával, hogy van tovább.
Később tudtam meg, hogy alighogy elmentem, intézkedni kezdett. Most már annak biztos tudatában, hogy hamarosan itt a vég.
Ha pedig így van, akkor neki még rendeznie kell mindazt, amit helyette más nem tud elrendezni.
Először a lelkét akarta rendbe tenni.
Kérte, kerítsék elő hajdani tanítványát, Bolberitz Pál pápai prelátust. – Keresztény Magyarországot akartam – mondta a miniszterelnök hajdani tanítványának, miután felvette a szentséget –, mert hidd el, hogy csak ennek van jövője. Bolberitz úgy gondolta – ahogy nekem néhány nappal később elmesélte –, hogy őt erről nem kell győzködnie, s ezt meg is mondta Antallnak.
Ezért aztán a Kossuth téren a ravatal mellett, s később is minden alkalommal, amikor idézte utolsó beszélgetésüket, ezt a „hidd el” részt kihagyta belőle.
Miután rendbe tette a lelkét, a miniszterelnök kérette a honvédség vezérkari főnökét, Deák tábornokot, Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányt és Sabjanics ezredest, a testőrség parancsnokát. „Köszönöm a szolgálatot. Köszönöm, hogy szolgálták a hazát és a demokráciát. Arra kérem önöket, hogy továbbra is ezt tegyék” – mondta nekik.
Felhívta telefonon ellenzéki kerekasztalos partnereit, Tölgyessyt és Orbánt, és személyes búcsút vett nővérétől, unokahúgától, Jeszenszky Edittől, unokahúga férjétől, Jeszenszky Gézától és legközelebbi munkatársaitól. Felesége és fiai vasárnap délután búcsúztak el tőle, idősebb fia az utolsó napokban szinte folyamatosan mellette volt.
A köztársasági elnök nem érezte szükségét, hogy a betegágyánál felkeresse a miniszterelnököt. Igaz, Antall sem tartott igényt erre.
Azt viszont szerette volna, ha – mielőtt meghal – Göncz átadná neki a Köztársasági Érdemérem Nagykeresztjét.
Sokan csodálkoztak ezen: miért fontos egy haldoklónak egy kitüntetés. Én nem csodálkoztam.
Eszembe jutott egy emlék. A miniszterelnök meghívott a rezidenciára egy vasárnap délután. Beszélgetés közben megkérte a fiát, hogy vegye ki a vitrinből, s mutassa meg nekem a Nagykeresztet, amit az édesapja kapott annak idején, s amelyet örökségül ráhagyott. Nos, Antall nem magának akarta a Nagykeresztet. Örökségül akarta hagyni idősebb fiára. Azt remélte, ő lesz az a családból, aki tovább viszi az általa képviselt eszmeiséget.
Göncz, amikor Boross közölte vele a miniszterelnök kívánságát, először hallani sem akart róla, később aztán beadta a derekát. Amikor szombat délután beviszi a kórházba a kitüntetést, homlokon csókolja az ágyában kiszolgáltatottan fekvő miniszterelnököt. Szemtanúk egyöntetű állítása szerint Antall arca ettől a csóktól megvonaglik. Debreczeni Józsefnek alighanem igaza van, amikor a miniszterelnökről szóló könyvében azt írja, hogy ebben a pillanatban
Antall valószínűleg azt érezhette, amit Jézus érezhetett a Getsemáne-kertben az elfogatása előtti pillanatokban…
* * *
1993 június 22-én este 6 órára a miniszterelnök az MDF vezetői közül magához kérette a hozzá legközelebb állókat. Szóban és írásban is részletesen tájékoztatta őket betegsége alakulásáról. Kérte a meghívottak további bizalmát és kijelentette, hogy azonnal lemond, ha – egészségi állapota miatt vagy bármely más okból – ez a grémium megvonná tőle támogatását. Amikor véget ért a megbeszélés, az ajtóig kísért bennünket. „Lehet, hogy egyszer még a halálommal fogok szolgálni – mondta búcsúzóul, majd gyorsan hozzátette: – de most, hogy bizalmatokról biztosítottatok, remélem, egy ideig még az életemmel is tudok.”
Egyikőnk se gondolta volna akkor, hogy milyen rövid ideig, nem egészen fél évig tart még ez a szolgálat.
Ha Antall József életben marad, sok minden másképp alakult volna.
De ha életben marad, és részt vállal a halála óta eltelt időszak kisszerű politikai csatározásaiban, aligha válhatott volna a békés rendszerváltozás szimbolikus alakjává.
A rendszerváltozás pedig, az a néhány esztendő, amely Antall Józsefnek megadatott, ott van a magyarság történelmének nagy pillanatai között. Azok között, amelyekre joggal lehet büszke ez a nép, s amelyekre világszerte megbecsüléssel tekintenek.
Fontos, hogy a nemzet sajátjaként élje meg nagy történelmi pillanatait. Ezek adnak tartást a nemzetnek, és erősítik az összetartozás érzését.
Egy közösség pedig akkor tud azonosulni saját történelmével, ha a nagy pillanatok egy-egy személyhez köthetők.
A rendszerváltozás, az ezredvégi demokratikus Magyarország létrejötte, immár aligha vitatható: Antall József személyéhez kötődik. Aki halála árán a rendszerváltozás szimbolikus alakjává válhatott.
Nem valószínű, hogy 1993. június 22-én, dolgozószobája ajtajában Antall erre gondolt volna, amikor a halálával történő szolgálatról beszélt.
De az évek múlásával egyre erősebben érzem, hogy fájdalmasan korai halála utólag értelmet kapott.
(Nyitókép: Nyitókép: Antall József az MDF-pártközpontban 1990. február 14-én. Fotó: AFP/Boris Horvat)
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Antall József visszahelyezte Magyarországot a világ és benne Európa térképére, kiemelt szerepet játszott a térség átmenetének alakulásában és kijelölte Magyarország helyét a nyugati világban és annak szervezeteiben.”
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
...és valóban nem olvasta el a Hadházy Ákos által nyilvánosságra hozott leveleket, ez akkor sem lehet ok szerintem arra, hogy egy ennyire szűkszavú közleménnyel reagáljon az ügyre.
A szocializmust a megszálló Szovjetunió kényszerítette ránk erőszakkal, mi nem dönthettünk szabadon az életünket befolyásoló kérdésekről.
Rétvári Bence szerint a kormányfő szembefordult azzal a polgári Magyarországgal, amelynek alapjait a rendszerváltáskor Antall József rakta le.
„Nem fogadhatjuk el, hogy mostantól a Fidesz és a Mi Hazánk a Tisza egyetlen ellenzéke.”
A forradalmi – mai nevén „rendszerváltó” – elitnek is színre lépnek a Robespierre-jei, Saint-Just-jei, Marat-i, Dantonjai. Más néven: Leninjei, Sztálinjai, Trockijai, Buharinjai.
Kutya kötelességünk kiállni a fenyegetett közjogi méltóságok és tisztviselők mellett, nemzetünk jövője érdekében.
