De ha valaki esetleg attól tartana, hogy állami támogatással a zsebében már nem kritizálhatná hitelesen az orbánizmust, vagy hogy majd Demeter Szilárd mutogat rá mint a rendszer haszonélvezőjére, egyet se féljen! A felvett pénzt adja oda rászorulóknak, és nyugodtan kritizálja tovább a kormányt, amiért az szétveri a társadalmi alrendszereket, és például a hajléktalanokat meg a rajtuk segítőket hatóságilag üldözi.
Lehetne erre azt mondani, hogy ha ilyen példával járunk elöl, akkor semmi sem akadályozná a kormányoldalt, hogy ugyanígy megpályázzon mindent, és nyerjen, de szerencsére enélkül is pontosan ezt csinálja. A hasonlóan eljáró honpolgár legfeljebb annyit érne el, hogy legalább a közvagyon egy kis része ne milliárdosokhoz és barátaikhoz kerüljön. De már ez is több, mint a semmi.
Jó lenne olyan világban élni, ahol nem a hatalom osztogatja szét nagy kegyesen a saját pénzünket, az állam pedig tenne valamit a hátrányos helyzetűekért. De be kell látni, hogy amíg leválthatatlan kleptokratáké az irányítás, ilyesmiben nem reménykedhetünk, a közügyekre pedig legfeljebb annyi hatásunk lehet, hogy ha kellő erővel szólalunk fel, az állampárti média az egész családunkat rommá buzizza.