Csak kinyögték végre az urak, hát köszönjük: titkosszolgálatok tömték ki pénzzel az ellenzéket tavaly!

Mondatok, amiket az újraválasztásra ácsingózó Karácsony Gergely nem szeretne hallani c. sorozatunk új epizóddal jelentkezik. A főpolgármester támogatását „nem akarom ehhez kötni, meg nem is fogjuk ehhez kötni, de azért minket ez a varázsdoboz-történet aggaszt” – mondta Ungár Péter LMP-társelnök a létező legjobb helyen, az Egyesült Államok kormányzata által amerikai közpénzből fenntartott Szabad Európa Rádióban.

A lényeg a következő három bővített mondat, a dőlt betűs egyenes idézet Ungár Pétertől:

„Valójában se Karácsony Gergely, se Márki-Zay Péter nem tudja, mi lett ezzel a pénzzel. Ezek az emberek bele lettek rángatva valamibe, amiért nekik kell elvinni a felelősséget.” Azaz: a dollárbotrány néven elhíresült ellenzéki kampányfinanszírozási gyalázatot nem az ellenzék frontemberei akarták, hanem egy mögöttük álló, „Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökhöz köthető kör”.

Ez a mondat nem igényel további értelmezést. És van egy párja. „Volt egy beszélgetésem, amit nem fogok elmondani akkor sem, hogyha börtönbe kell menni, ami miatt feltételezem, hogy ez nem az Egyesült Államok külügyminisztériuma, nem a hivatalos amerikai csatorna volt. De volt itt valami olyan akarat, ami pénzeket akart bemozgatni abba, hogy az ellenzéknek az iránya merre menjen, és hogy utána ez sikeresen váltsa az Orbán-kormányt.” Azaz: nem az Egyesült Államok külügyminisztériuma, de valamilyen más külföldi aktor meg kívánta vásárolni a magyarországi ellenzéket, hogy megdöntse a kormányt, és a magyarországi ellenzék fent nevezett háttéremberei erre az ajánlatra igent mondtak.

„Mit kértek volna ezek az emberek cserébe, ha nyerünk? Ezt nem tudom.” Másfél éve ezt találgatja a komplett magyar jobboldal, de ezek szerint az ellenzék formális vezetői sem tudják a kérdésre a választ. Csak a háttéremberek. Akik meg lapítanak, mint font sterling az adományládában.

„Szigetvári Viktorral volt egy beszélgetésem, amikor az LMP felbontotta a szerződését a DatAdattal. Az egy olyan hangulatú beszélgetés volt, és olyan hangmenet használt velem, amit a Bumer című, orosz maffiózókról szóló filmben szoktak a leszámolási jelenet előtt egymásnak mondani emberek, leginkább a kelet-moldáv fegyverkereskedők színvonalán volt a hangnem beállítva.” Ez itt még egy egyenes idézet Ungár Pétertől; több nem lesz, a videóinterjú megtekintésével segítsenek az amerikai költségvetésnek visszaszerezni pár centet történetük legrosszabb befektetéséből. Érdemes, mert a beszélgetésből kiderül, mennyire ért Karácsony Gergely a pénzügyekhez, miből tudni, hogy a dollárokat nem Soros György adta, és mennyire reális, hogy magyar állampolgárok fontbizonylatban mikroadományokat adtak a 99 Mozgalomnak.

Hogy itt mi történt? A magyarországi ellenzék kétségtelenül legintelligensebb embere (ezt onnan tudjuk, hogy ha igaza nincs is, legalább gondolatai vannak) rájött egy borzasztóan egyszerű összefüggésre. A botrányok a politika szükségszerű részei, mindenkivel megesnek, és előbb-utóbb elmúlnak, gyakran akár következmények nélkül is.

Túl kellene hát lenni rajtuk.

Mi volt a Városháza-ügy valójában? Miközben a Karácsony-udvartartás lepukkant és túlméretezett főhadiszállásának hasznosításán gondolkodott, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a főpolgármesteri kabinet elé terjesztett egy javaslatot: mi lenne, ha eladnák? Az előterjesztést megvitatták, megrágták, valamiért tárgyaltak róla balos háttéremberekkel és orosz oligarchákkal, majd elvetették. Ennyi.

De mismásoltak, maszatoltak, hazudoztak, és hetekig sikerült lejáratniuk magukat valamivel, amiből végeredményben nem lett semmi.

Végeredményben a dollárbotrányból sem lett semmi: az ellenzék végrehajtotta azt a bravúrt, hogy jó sok pénzből sikerült elvesztenie egy választást, s mivel a kampányfinanszírozási jogszabályok egy kiskapuját használták ki, valószínűleg büntetőjogi értelemben is megúszták. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter mégis inkább életük végéig dagonyáztak volna ebben a botrányban, mintsem, hogy egyszer elmondják az igazat.

A magyar jobboldali olvasópolgár nem hülye; ha nem létező dolgokról írnánk, nem olvasna minket, ezzel rákényszerítve minket a témaváltásra. A téma azért van még mindig velünk, amiért az uniós pénzek, az infláció vagy az orosz-ukrán háború: mert nincs még minden kérdés megválaszolva, és minden héten tudunk meg új információt. Ha tavaly április végén a vert ellenzék azon melegében coming outolt volna, s elvitette volna a balhét senki által nem ismert és főleg nem szeretett háttérmachinátorokkal, politikai értelemben már mögöttük lenne az ügy. De nem így tettek. Úgyhogy a szemük közé vágunk minden egyes alkalommal, amikor kiderül a disznóság újabb részlete. Ők és csak ők döntik el, hogy ezt meddig óhajtják csinálni.

Ungár Péter már túllenne rajta. Mert úgynevezett esze van, látja, amit a többiek háromjegyű IQ híján nem látnak: az őszinteség politikailag is megéri. Az ész, az önnön cipőorrodban való nem felbukás mágikus képessége a beugró a nagypolitikába egy hozzánk hasonló huzatos helyen. Kormányra véletlenül se kerüljön egy akkumulátorgyár-ellenes politikus, aki szerint annak, hogy Donyeck oblaszty utolsó vagy utolsó előtti falujánál állomásozik az orosz hadsereg képviseletében Gennagyij Szergejevics, Magyarország biztonságára nézve jelentősége van.

Na jó, nem bírom megállni, olvassunk még egy kis Ungár Pétert a sorzárás előtt. „Nem lehet kívülről levenni Orbán Viktort. Vagy legalábbis így biztos nem lehet, és főleg nem érdemes. Mert ha a magyar emberek azt látják, hogy kívülről akarják levenni, akkor, ahogy Botka László mondaná, hőre keményedő típusként mindegyik még jobban rá fog szavazni”. De jó lenne, ha a magyar ellenzék hallgatna néha a tulajdon részhalmazaira. El sem merem képzelni azt a külföldi érdekcsoportot, ami még ezt is megtiltja nekik. Egy biztos, náluk jobb reklám nem kell a készülőben lévő szuverenitásvédelmi törvénynek. Fogjanak a narancsirónok vastagon!

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter