De mismásoltak, maszatoltak, hazudoztak, és hetekig sikerült lejáratniuk magukat valamivel, amiből végeredményben nem lett semmi.
Végeredményben a dollárbotrányból sem lett semmi: az ellenzék végrehajtotta azt a bravúrt, hogy jó sok pénzből sikerült elvesztenie egy választást, s mivel a kampányfinanszírozási jogszabályok egy kiskapuját használták ki, valószínűleg büntetőjogi értelemben is megúszták. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter mégis inkább életük végéig dagonyáztak volna ebben a botrányban, mintsem, hogy egyszer elmondják az igazat.
Ne higgye senki, hogy ez az ügy a jobboldali média, a Fidesz vagy a Megafon aljas machinációinak köszönhetően van ilyen sokáig a magyar közélet formalinszagú boncasztalán.
A magyar jobboldali olvasópolgár nem hülye; ha nem létező dolgokról írnánk, nem olvasna minket, ezzel rákényszerítve minket a témaváltásra. A téma azért van még mindig velünk, amiért az uniós pénzek, az infláció vagy az orosz-ukrán háború: mert nincs még minden kérdés megválaszolva, és minden héten tudunk meg új információt. Ha tavaly április végén a vert ellenzék azon melegében coming outolt volna, s elvitette volna a balhét senki által nem ismert és főleg nem szeretett háttérmachinátorokkal, politikai értelemben már mögöttük lenne az ügy. De nem így tettek. Úgyhogy a szemük közé vágunk minden egyes alkalommal, amikor kiderül a disznóság újabb részlete. Ők és csak ők döntik el, hogy ezt meddig óhajtják csinálni.
Ungár Péter már túllenne rajta. Mert úgynevezett esze van, látja, amit a többiek háromjegyű IQ híján nem látnak: az őszinteség politikailag is megéri. Az ész, az önnön cipőorrodban való nem felbukás mágikus képessége a beugró a nagypolitikába egy hozzánk hasonló huzatos helyen. Kormányra véletlenül se kerüljön egy akkumulátorgyár-ellenes politikus, aki szerint annak, hogy Donyeck oblaszty utolsó vagy utolsó előtti falujánál állomásozik az orosz hadsereg képviseletében Gennagyij Szergejevics, Magyarország biztonságára nézve jelentősége van.