Ennek jegyében történt a felújítás-építkezés is. A Dorothea három, különböző korban és stílusban épült háztömbnek ad teljesen új funkciót: a Weber-ház (1873), a Pesti Hazai Első Takarékpénztár egykori neoreneszánsz stílusjegyeket viselő székháza volt; a Mahart-székház (1913), a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság egykori szecessziós központjaként épült; a modernista és art deco elemeket ötvöző Münnich-ház (1937) pedig a Futura Rt. székházaként szolgált a kezdetekben. Az elismert olasz építész és tervező, Piero Lissoni új komplexuma a régi épületek sajátosságait megtartva új, harmonikus egységet hozott létre, egyszerre tisztelegve a múlt és jelen előtt.
A két korszak elegye visszatérő motívumként jelenik meg a belsőépítészeti elemekben és a dizájnban is. A szállodába belépőket egy oszlopcsarnok fogadja, felette gazdagon díszített mennyezet, a falakon Tombor Zoltán már-már festményszerű, nagy méretű fényképei; rajtuk női alakok hagyományos öltözetben, a mára utaló apró kikacsintásokkal. A tágas belső udvari recepciónál lévő hosszú, csepp alakú kristálycsillár alatt elhaladva kezdődik a különleges, szakértők segítségével restaurált, műemléki lépcsőház,
amely egy külön ide gyártatott, óriási, „Dorothea-kék” Zsolnay-csempefal mögött bújik meg.