„50 fölött ritkaság egy szép nő, és abban már mindig nagyon sok meló van” – Még mindig itt tartunk?

„Én azt hiszem, mindenki akkor a legszebb, amikor a leginkább jóban van önmagával. Ez pedig nem a kilók, de még csak nem is a kor függvénye. Ami azt illeti, ez az állapot a legritkább esetben következik el az ember tízes-húszas éveiben, az énkeresés kellős közepén. Amikor a napokban a volt férfimodell kijelentéseit hallgattam, az első gondolatom az volt, meg vagy zakkanva, édesapám, hát én pont, hogy semmi pénzért nem lennék újra húszéves!

Nem adnám az önismeretemet, nem adnám, hogy végre már látom, mi áll jól és mi nem, hogy akadémiai szinten tudom, mit szeret a testem, hogy ismerem az értékeimet és a hibáimat, és hogy mindezzel együtt baromi jól vagyok a bőrömben. Akkor is, ha akad olyan hurkácska vagy ránc, aminek azért még tervezem, hogy elkapom a torkát. Mert végre csak magamnak akarok megfelelni, senki másnak.

És talán ez kellett ahhoz is, hogy olyan emberre találjak, akinek a szemében a legszebbnek láthatom magam. Ráncosan vagy ránctalanul. Eddig tartott rájönnöm, hogy nem nyomasztásra van szükség, hanem olyan társra, akinek nem az a fontos, hogyan öregszünk vagy nem öregszünk, hanem az, hogy jól vagyunk-e magunkkal. És mostanra megértettem azt is, hogy tényleg tökmindegy, ki mit gondol rólunk. Mi ez, ha nem szép?”

***

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay