Teret neveztek el a kommunisták a magyar miniszterelnök merénylőjéről

Az ominózus napon a volt miniszterelnök, Tisza István parlamenti ülésen vett részt, majd annak végén az úgynevezett miniszteri kapun távozott az épületből. Már várta az autója. Éppen a kocsiba akart beszállni, amikor elé ugrott Lékai János és pisztolyával célba vette a politikust. A kocsi sofőrje észlelte a bajt és villámgyorsan kiütötte a merénylő kezéből a fegyvert, majd egy oda rohanó detektív segítségével leteperte Lékait. A barna hajú, vékony, alacsony férfit aztán a palotaőrök szobájába vitték, ahol hamarosan Tisza István is megérkezett. Tisza nyugodt hangnemben beszélt a merénylőjével: 

„Látod, édes fiam, miért csinálsz ilyet? Még bajt hozhat rád” 

– mondta Tisza, akinek nem volt újdonság, hogy az életére törnek, már két merényletet terveztek ellene. Egy, az I. világháborúban járt, kiábrándult huszártiszt rá is lőtt, de nem találta el. 

Lékai később a detektíveknek elmondta, először egy német államtitkárt akart megölni, aki Pesten járt, majd a regnáló miniszterelnök, Wekerle Sándor ellen tervezett merényletet, ám úgy látta, a világháborús veszteségek mögött Tisza áll, ezért vele akart végezni. Az is kiderült, a Hét című lapnál szerzett sajtóbelépőt a Parlamentbe, és a hírlapírók karzatán hallgatta végig az ülést, majd az utcán várta Tisza Istvánt. Az újságok azt is megírták a merénylőről, hogy az I. világháborúban besorozták, ám hamar tüdőbajos lett, s emiatt egyik szanatóriumból a másikba ment. Mellette írni kezdett, többek mellett Kassák Lajos avantgárd lapjában, a Ma című újságban, a Világban és a Pesti Naplóban. Az is kiderült a nyomozás során, hogy már a Parlamentben rá akart lőni Tiszára, ám egy detektívnek feltűnt a furcsa, ideges viselkedése és kiküldte az épületből. Lékai azt vallotta, hogy a revolvert 180 koronáért vásárolta egy bosnyák katonától a Rákóczi úton, ám más források szerint a kommunista elvbarátai adták a kezébe. Lékai azt vallotta, a merénylet elkövetéséhez az utolsó lökés Kunfi Zsigmond lelkesítő beszéde volt a szocialisták kongresszusán. 

A merénylőt őrizetbe vették, s kevesen gondolták volna ekkor, hogy napokkal később újra szabad lesz. Pedig így történt. Október 31-én, az őszirózsás forradalom alatt ugyanis Tisza Istvánnal a villájában végeztek a katonák, majd Lékait is kiszabadították. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Lékai János lelkesítő cikkeket írt és beszédeket tartott, az Ifjú Proletár című újságban rendszeresen publikált. A proletárdiktatúra leverése után Bécsbe, majd Berlinbe menekült, onnan pedig New Yorkba költözött. Ott a helyi kommunista párt egyik magyar nyelvű lapjában írt rendszeresen, ám végül 30 éves korában, 1925-ben elvitte a tüdővész. A kommunisták amerikai emigráns lapja, az Új Előre így írt a felravatalozott Lékairól: „Ott feküdt a kommunistákat mindig lelkesíteni tudó gyönge mosolyával, a forradalmár derűjével nagy homlokán (…) Több volt nekünk, mint munkatárs. A proletáriátus szimbóluma volt.”

Lékait elfelejtették az emberek, évtizedekig le sem írták a nevét, aztán 

1955-ben a magyar kommunisták ismét rátaláltak. Olyannyira, hogy a földi maradványait is hazahozták New Yorkból 

és dísztemetést rendeztek számára a Kerepesi úti temetőben, a mai Fiumei úti sírkertben. Itt már a szocializmus egyik védőbástyájaként és hőseként emlegették. Tisza István merénylőjéről nem mellékesen egy évvel később, 1956-ban egy teret is elneveztek a XII. kerületben, amely egészen a rendszerváltásig az ő nevét viselte, csak utána keresztelték át Apor Vilmos térre, a vértanú püspök emléke előtt tisztelegve.