»És egy leszedált ország tapsolgat a szarnak.« (Kispál és a borz) Hogy ez milyen aktuális!”
Azonban itt (ti. Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke és a de facto szar katolikus teológiai összehasonlításánál) nem ért véget a „felebaráti szeretet” közvetítése.
Ugyanis a bejegyzés alatt Perintfalvi olyan kommenteket lájkolgatott be, amelyek (vagy direkte, vagy épp némileg félénkebb módon, de) Orbán Viktor halálát kívánták.
Például: „...s boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak...”, vagy: „Az. A dögvész már eltakaríthatná, a haza üdvére.”
Fotó: KépernyőfotóFotó: Képernyőfotó
Egyébként nem ez az első alkalom, hogy az úgynevezett katolikus teológus a kereszténységgel (de talán a legalapvetőbb emberi minimumokkal is) csak igen komoly nehézségek árán összeegyeztethető kijelentésre ragadtatja magát.
Nemrég például – természetesen ismét csak Orbán kapcsán úgy fogalmazott, hogy
reménykedjünk „a koleszterin győzelmében” (magyarán a miniszterelnök elhalálozásában).
Az egyre combosodó vulgárposztok mellett már-már enyhének, sőt irgalmas szeretettől piroslónak tűnik az az úgyszintén nemrégiben született bejegyzése, amelyben egyebek közt kijelentette: „szégyen Magyarországról jönni”.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A Financial Times szerint Putyin kozmetikázott jelentéseket kap a frontról. Ezért nem akar még véget vetni a háborúnak.
p
0
2
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 75 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 03. 16:02
Rituci, ha téged leköpnek külföldön, - ahogy mesélted -, akkor nem azért, mert magyar vagy, hanem a hibáid, tökéletlenségeid miatt. Hogy miért vagyunk szégyenország? Rituci jól figyelj, mert te vagy az, aki ezt a legkevésbé érti
Egész Európában nincs ilyen aljas belsö ellenzéknek csúfolt hazaáruló gaz banda, mint Magyarországon. Más országokban az ellenzék is az ország érdekeiért dolgozik, Magyarországon viszon a gyurcsányisták mindent megtesznek a magyar érdekek ellen. Az ország fejlesztése, gazdagítása nemcsak a kormány feldata, hanem az ellenzéké is. Gyurcsány a kormányt és vele a magyarokat az ellenségének tartja. Az ö galád áskálódása sok-sok millárdba kerül az országnak
Sok helyen dolgoztam nyugati országokban, de soha semmi féle lesajnálás nem ért. Teljes jogú, egyenrangú partnerként fogadtak el mindenütt. Jó munkát kell végezni, és "normálisnak" kell lenni és akkor nincs személyeskedés amiatt, hogy milyen nemzetiségü vagy. A rinyálásoddal kiállítottad magadról a bizonyítványt
Válasz erre
0
0
Sulammit
2023. november 03. 08:37
Kiszely István bencé pap szerzetes besúgó volt. Szerzetes társait, pl. Placid atyát, Békés Gellért atyát és még sorolhatnám. A felesége húgát, mindenkiről jelentett.
Ez a jelentéktelen, és súlytalan sátán csicska, nevetséges, ahogy beszarásig
erőlködik.
Válasz erre
0
0
Roadkill
2023. október 31. 10:44
ezt a ribancot meghágta a Sátán, azóta az őt szolgálja
Válasz erre
3
0
szarvas-2
2023. október 31. 07:06
Neki a buzi macskászsidó volt az etalon-aki az olasz melegfürdő vécéjében fejezte be a dicsőséges életét.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!