Szeretnünk kell azt is, aki ellenünk tör – Böjte Csaba a Mandinernek
A ferences szerzetes lapunknak elárulja, hogyan élte meg a támadásokat, és mit érez most, a Magyar Becsület Rend díj átvétele után.
Csaba testvér bölcsen tette, hogy faképnél hagyta a provokátort, hogy nem asszisztált ehhez a gusztustalan balos játékhoz.
Helyzet van, kérem, háborog a Népszava! Háborgásuk gazdagon dokumentált oka pedig az, hogy Böjte Csaba megszakította a lapnak adott interjút. Történt ugyanis, hogy az augusztus 20-án Magyar Becsület Renddel kitüntetett ferences szerzetes, sokezer árva gyermek megmentője derék módon vállalta az őt többnyire támadó sajtótermék interjúkérését és leült velük beszélgetni. Újságírójuk pedig hamar bele is csapott a balos húrokba. Neki még mindig a közel másfél évvel ezelőtti botrány volt érdekes: az az ügy, amiben épp Csaba testvér lépett fel egyik nevelője vállalhatatlan cselekedeteivel szemben, ő maga tett feljelentést és tanúskodott. Igen, volt ezer munkatárs között egy, aki borzalmas dolgokat tett,
amikor azonban Böjtéék rájöttek, mi zajlik a hátuk mögött, még aznap léptek!
Ezután pedig mi másra terelte volna a szót a Népszava munkatársa, mint a pedofíliára, mert a szerfölött tájékozott baloldali újságírónak valahogy mindig csak ez jut eszébe az egyházról. (Félre ne értsük: a pedofília borzalmas, undorító, és egyetlen eset is sokkal több annál, mint ami tolerálható lenne. Ugyanakkor éppen Böjte mutatott rá precízen: ha szakma szerinti bontásban vizsgáljuk a problémát, a papság a legkevésbé érintett. Nullára kell csökkenteni a számot, ez evidens, de értjük azért, ugye?!) Szóval beindult a jól ismert verkli.
Csaba testvér pedig gondolt egyet, s úgy döntött, ő nem asszisztál ehhez a végtelenül kétszínű, aljas kis játékhoz. Úgy volt vele talán, hogy ebből már elég. És nagyon igaza van.
Mert a szerfölött tájékozott balos újságírók, akik szakmányban szapulják az egyházat, véletlenül sem kérnek mélyinterjúkat a keresztény békekezdeményezésekről, nem mennek ki szociót írni Budapest legótvarabb utcáira Teréz anya nővéreivel, akik a legnehezebb helyzetben lévő társadalmi rétegeket etetik, ruházzák, gondozzák és vígasztalják.
Nem ugranak le körülnézni Arlóra, Szent Ferenc Kisnővéreihez, megkérdezni, hogy halad az évtizedes cigánymissziós szolgálat, nem járják be az irgalmasok (vagy épp más rendek) kórházait; a számtalan katolikus-keresztény szociális intézmény, ahol tízezerekről gondoskodnak naponta, smafu, és az egyházi iskolák is csak akkor lesznek érdekesek számukra, ha valamelyikben esetleg valami fennakadás tapasztalható.
Nem, őket a naponta elvégzett csöndes, alázatos, szeretetteljes szolgálat kicsit sem hatja meg. Az, amitől előre megy a világ, számukra teljesen mellékes. Épp Csaba testvérrel beszélgetve, tőle hallottam ezt az igazságot: „Egy hektár erdő egy évben hét köbmétert gyarapodik, óriási mennyiség, de észre sem vesszük. Persze ha egy nagy fa kidől, azt mindenki hallja.” Az egyházat szisztematikusan lejárató balos-liberális sajtó pedig abban érdekelt, hogy ha dől a fa, a lehető leghangosabban dőljön. Sőt, ha lehet, pusztuljon az egész erdő!
A felvilágosult, jólfésült, városi balos újságíró ingerküszöbét tehát csak egy-egy fa kidőlése éri el. És Csaba testvér a lehető legbölcsebben járt el, amikor azt mondta, ebből elég volt.
Tudja ő pontosan, hogyan működik a rendszer: iszonyat mennyiséget szapulták bértollnokok, teljes lejáratókampány szerveződött ellene a baloldali sajtóban, csak azért, mert identitása megingathatatlan. Ő marad az, aki mindig is volt: katolikus magyar férfi, az árva gyermekek védelmezője.
Mi pedig ott állunk mögötte, támogatjuk, és ha valaki kezet emel rá, odaállunk kettejük közé. Mert egy rossz időkből itt ragadt Népszava csak maradjon csöndben nyugodtan és inkább azzal a szellemi rombolással számoljon el, amit évtizedek óta véghezvisz.
Csaba testvér, neked pedig áldást kívánunk, hogy folytathasd szolgálatodat. Kisebb testvéri szeretettel.
(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)
Ezt is ajánljuk a témában
A ferences szerzetes lapunknak elárulja, hogyan élte meg a támadásokat, és mit érez most, a Magyar Becsület Rend díj átvétele után.