Mohácsi János rendező jól érzi magát Marosvásárhelyen, ha ott rendezhet.
A Népszava belőle egy jóleső bezzegromániázást próbál kiizzadni,
az eredmény félsiker. De némi vigasznak van benne gaz Vidnyánszky meg szegény Alföldi, továbbá bezáratott Átrium. Lapozzunk.
Kaliczka Patrícia képzőművész megszólalása is vitaminszegény. Svájcba költözött, sikeres vállalkozást indított, Magyarországon ugyanis reménytelen és kilátástalan a helyzet. Ezért tervez – félig csak! – visszaköltözni.
Talán majd az Angliában élő Ágoston László! Az ismert operaművész emeli a tétet, az ő 2018-as exodusát már a fizikai fenyegetettség motiválta. Kemény, bár nem eléggé. Lássuk, ki van még.
Rózsavölgyi Zsuzsa táncművész félig Cegléden, félig Oslóban van,
ugyanis szerinte kevés táncost alkalmaznak idehaza főállásban, a többség csak projektről projektre tengődik. Ám még vele sem kész a leltár!
Bányai Tamás színházi világítástervező sötéten látja a jövőt: megosztott társadalom, demokratikus fékek hiánya, tekintélyelvű politikai rendszer.
Na, de eddig tényleg semmi meghökkentő, steril liberális lajstrom, ezt ismerjük, megszoktuk, otthonosan vesz minket körbe.
És akkor jön Schilling Árpád! A Franciaországba települt renedező örül, hogy nem a szélsőjobboldali kormány támogatásából kell élnie, ugyanakkor
nagylelkűen megérti azokat is, akik az elnyomást és a megszégyenítést vállalják kis hazánkba szorulva.
Viszont végre-valahára érkezik a feloldás is, ugyanis Schilling elárulja a gyógyírt: akkurátus elméleti munka és valódi baloldal segíthet a világban terjedő fasizmus megfékezésében! Kisebb disszonanciát azért érezhetünk, ugyanis Péterfy posztfasizmust emleget, Schillingnél még nettó fasizmus tombol; itt azért időszerű lenne rendet tenni. Nem mindegy, mi a hivatalos Magyarország-maró agenda.