Kocsis Máté elárulta, hogyan védekezne a külföldi befolyásszerzéssel szemben

2023. szeptember 24. 09:43

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője már most biztos benne, hogy Brüsszelnek nem fog tetszeni az ötlet.

2023. szeptember 24. 09:43

Magyarország függetlenségét minden eszközzel meg kell óvni, a külföldi befolyásszerzési kísérleteket pedig meg kell akadályozni – hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté ezzel kapcsolatban jelezte: 

az Országgyűlés őszi ülésszakán az ország függetlenségét megóvó törvénycsomagot kívánnak benyújtani. 

Ennek célja, hogy azokat – a sok esetben álcivil – szervezeteket, amelyeket külföldről pénzelnek, valamint azokat a pártokat és személyeket, akik Karácsony Gergely környékén is felbukkantak, számon kérhesse a jövőben a törvény.

A frakcióvezető emlékeztetett rá, hogy 2022-ben amerikai és más forrásokból származó dollárokból és eurókból kampányolt a hazai baloldal. Szerinte 1990 óta abban konszenzus volt a pártok között, hogy külföldi befolyásszerző csoportok pénzéből, nyomásuknak eleget téve belpolitikai, közhatalmi pozíciókra nem vontak be forrást. De tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy ez megváltozott és „a sokakban felháborodást keltő eset” után ezt meg kell fékezni.

Kocsis Máté rámutatott arra, hogy tulajdonképpen a választási törvény kiterjesztéséről van szó, miután a nem pártként induló szervezetek szerint rájuk nem vonatkoznak a pártok gazdálkodását érintő jogszabályok, ami „nyilván a hatályos jogszabályi környezet kijátszása”. A jövőben azokra az álcivil szervezetekre, amelyek választáson indulnak, ugyanazok a szabályok vonatkoznának elszámolás, működés, elfogadható finanszírozás terén, mint a pártokra.

A frakcióvezető elmondta, hogy a törvény akár a politikai korrupcióellenes törvény nevet is kaphatná, hiszen külföldi, ismeretlen forrásból magyar baloldali politikusokat azért pénzelnek, hogy itthon hatalomhoz jussanak és a külföldi gazdasági csoportok gazdasági előnyökhöz jussanak az ország rovására.

Ezt is ajánljuk a témában

Brüsszel nem fogja jól fogadni a törvényjavaslatot

Kocsis Máté úgy vélte, hogy Brüsszel nem fogja jól fogadni a törvényjavaslatot, mert folyamatosan politikai alapon támadják Magyarországot. „A brüsszeli liberális-baloldali elit” ugyanis nehezen viseli, hogy hazánknak nemzeti kormánya van és minden kérdésben, amit ők ott fontosnak tartanak – a migráció, a háború vagy a genderőrület ügye, mást képvisel. „A lelkesedésük nem lesz nagy ettől a törvénytől, mi viszont sérelmezzük, hogy 

miközben a Magyarországnak járó pénzeket nem adják meg, addig a baloldali szervezeteknek, médiafelületeknek öntik a pénzt” 

– fogalmazott, hozzátéve: ez nem fair és nem az európai működési szabályoknak megfelelő.

A frakcióvezető kiemelte: jó brüsszeli vezetés mellett a keleti határainknál nem lenne háború, délen migránserőszak, a nyugati határok felől pedig gazdasági támadás. Változást kell elérni Brüsszelben, Magyarország függetlenségét és biztonságát meg kell őrizni a több irányból jövő támadásoktól, a jövő évi EP-választások kapcsán ezekről is beszélni kell – jelentette ki Kocsis Máté.

(MTI)

Nyitókép: Kocsis Máté Facebook-oldala

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. október 06. 16:30
Zavaros kijelentések. Az most is megvan, azt mondják, törvény van rá, hogy nem lehet külföldi pénzbefolyásból képviselői helyet szerezni. De hát lehet, ezek szerint. Egy rövid törvény: Álljál fel innen a képviselői székből, parlamenti önkormányzati, mindegy, mert külföldi pénzből kampányoltál. És nem vagy választó és választható két következő választáson. Vagy négyen, 2 ilyenen, meg két amolyanon, meg 2 EU-son. Ha meg párt, akkor a pártot becsukni a bíróságon.
balbako_
2023. szeptember 24. 15:55
Ki kell vágni a rákos sejteket az ország testéből! Hajrá!
FeketeFehér
2023. szeptember 24. 15:24
Mondjuk Kocsis kijelentései meglehetősen zavarosak és nem is tűnnek megalapozottnak, mert minden konkrétumot nélkülöznek. űAz, hogy Kocsis bárkit kinevez "álcivilnek", aki neki nem tetszik, az mindenesetre árulkodó.
macskusz-4
2023. szeptember 24. 13:38
Buzik, neomarxisták, kutyafetisiszták, önsterilizáló Bede Márton- ennyi a baloldal. Bár Bede legalább önkritikus- sterilizáltatta magát bécsben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!