A Telex és a HVG halálra rémült a „sorra nyíló” férfikluboktól, a „földesuraktól” és a „maszkulin tobzódástól” – úgyhogy gyorsan bele is rúgott párat Bedő Imrébe

Kormányközeli és állami támogatásokból hirdetheti a macsóizmus igéjét a Férfiak Klubja – írja a Telexen Aradi Hanga Zsófia, a HVG-s Martini Noémi nyomán. A HVG azon lamentál, hogy „a sorra nyíló, férfidominanciát népszerűsítő klubok is mélyítik a nemek közötti egyenlőtlenséget”. 

A két lap hisztikézik egy kicsit azon is, hogy a Bedő Imre által vezetett Férfiak Klubja kapott innen-onnan pár millió forint támogatást (támogatja a klubot a Szerencsejáték Zrt., az állami MVM, a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Kft. és a Kulturális és Innovációs Minisztérium is).

A „sorra nyíló férfiklubok” sorában egészen pontosan kettőt említ a HVG, a Férfihang Civil Társaságot és Tiborcz István cégének új elitklubját. Tehát a meglehetősen régóta létező Férfiak Klubja mellé „sorra” nyílik még: kettő. 

A főszereplő mindkét cikkben a Férfiak Klubja. A macsóizmus netovábbjának beállított szervezet vezetőjéről megjegyzik, hogy – figyelem – „könyvet is írt, a címe Férfienergia: uralt erő a család és társadalom szolgálatában”. Idéznek pár sort a szervezet honlapjáról is, imigyen: „A Férfiak Klubja missziója ’újra presztízst adni az építő Férfiasságnak és a jövőt szolgáló Férfi-értékeknek’. A mottójuk: ’Férfi. Érték. Minta. Példa’.”

Na most, ha az újságírók kicsit több időt szántak volna a Férfiak Klubjára, és nemcsak a honlap missziós rovatáig jutottak volna el, hanem például beütötték volna Bedő nevét egy online könyváruház keresőjébe, akkor kiderült volna, hogy Bedő nem pusztán „könyvet is írt”, hanem három könyvet írt, melyek közül a Férfienergia csak az egyik. 2018-as kötetének címe például sokatmondó: A megbízható férfi - A férfi-nő szövetség megalapozása és megtartása.

Arról pedig, hogy mennyire „macsóista” Bedő Imre és szervezete, meg lehetne győződni pár vele készült interjú elolvasásával, és akkor még a két újságíró nem ment be a könyvtárba átpörgetni a három kötetet. Vegyünk csak egy 2017-ben született mandineres interjút, melynek a címe így szólt, Bedőtől idézve:

Csak így dőlne a balos narratíva, mert kiderülne, hogy Bedő Imre állandóan azt nyomatja, hogy a férfi és nő szövetséget alkot, és a férfiak is vegyék ki a részüket az otthoni melóból, minél inkább váljanak részévé a családi életnek. Igaz, Bedő mindezt nagyjából a hagyományos, bevett szerepek mentén képzeli el.

Augusztusi interjúnkban úgy fogalmazott: „Gyermekkoromban nem voltak kérdések, főleg nem férfi-nő ügyben, s nem igaz, hogy azért nem, mert a férfiak uralkodtak a nők felett. Próbált volna meg valaki a nagyanyám fölött uralkodni!”

Az ilyesfajta mondatait pedig imádnia kellene minden balos feministának: „a férfiak szerepét mára megtörték azzal, hogy először pénztermő droiddá tették” őket.

Szerinte az iparosodás és a városiasodás vonta ki a férfit a családból. Ezzel pedig „a történelem folyamán először elhitették vele, hogy az a dolga, hogy el kell tartani a családot. Pedig ez soha nem volt így, 

A cikk azt sugallja, hogy a hagyományos férfikép alapján a férfiak érzelmi suttyók, amivel ellentétben Bedő azt is megjegyzi, hogy a férfi dolga többek közt, hogy „érzelmi biztonságot tudjon teremteni” a családjának. Nos, ezt nehéz érzelemmentesen, érzelmeket eltitkolva, ultramacsón csinálni.  

Amit Bedő mond, az annyira igaz, hogy Moldvában, Csángóföldön az identitás megtörése is azzal kezdődött, hogy a kommunizmus az ötvenes években a modernizálással megbontotta a családot, és a férfiak kénytelenek voltak bemenni a városba dolgozni – ezzel odalett a közös, önfenntartó gazdálkodás. De ezt csak illusztratív példának hoztam fel.

Bedő 2017-ben megosztott a Mandinerrel egy érdekes esetet: „Engem a minap támadott meg egy ilyen magyar brigád, hogy mit gondolok a nőkről, a férfiak és a nők kapcsolatáról, megvádolva azzal, hogy mivel a Férfiak Klubja eszmeisége középpontjában a nőkkel együttműködő, családban és jövő generációkban gondolkodó férfi értékek vannak, én a nők rabszolgáivá akarom tenni a férfiakat. Nehéz elmondani nekik, hogy  férfiak csakis a nőkhöz képest lehetünk, különlegességünket csakis a velük való magánéleti együttműködésbe építhetjük bele, és hogy ha csak férfiak élnénk a földön, a férfiasság kérdése fel sem merülne.”

akárcsak az, hogy a szöveg szerint eme klubok a „maszkulin tobzódás újabb jelei”. A HVG szerint a magyar társadalomban „engedelmeskedni kell a földesúrnak” – és a férfiklubok eme földesúri attitűdöt erősítenék.

Nos, a hagyományos társadalmi rend nem volt katonás, nem volt militarista. Bedő sokat beszél a falusi világról, mint ahol sokfajta feladatot megtanul férfi is, nő is, és ahol mindketten a helyükön vannak. Viszont a HVG rémképekkel riogat. 

Olvassanak Jack Donovant, a félelmeik az ő törzsek és bandák dicsőítésével teli könyveiben testesülnek meg, nem az üzletemberek szivarklubjaiban vagy magyar trénerek beavatási szertartásaiban. Vagy hát – ahol a hávégéi-telexi macsóizmus még megtestesül, azok bizony a cigányközösségek, amelyekben, minden szociológusimádat ellenére, nem sok keletje van a feminizmusnak, még a mérsékeltebb ágainak sem.

Szeretném egyébként azzal elkeseríteni a balos firkászokat és szakértőiket, hogy az ország tele van be nem jegyzett férfiklubbokkal, azaz baráti társaságokkal, amelyek összejárnak. Ahogy vannak ilyesfajta női klubok is. Nem látom, hogy ettől nőne a nemek közti állítólagos egyenlőtlenség. Mindenki azokkal jár össze, akikkel akar – és pont, ehhez nemcsak az államnak, hanem a feministáknak sincs semmi köze. Fogalmazhatnék úgy is:

Gondolom, nem akarnak hasonlatosak lenni az amerikai alkoholtilalmat (1920-1933) kiküzdő Szalonellenes Ligához, mely lényegében pont a férfiklubok ellen jött létre. Nos, én a Szalonpárti Ligát támogatom.

Hogy a „hagyományos nemi szerepek” mennyire nőellenesek és toxikusan maszkulinak, arra hadd hozzak két példát. Az egyik a néptánc. Abszolút hagyományos szerepfelosztás érvényesül benne: a férfi vezet, a nő követi. Igen ám, de 

Egyszerre lesz magabiztosabb, növekszik az önbecsülése, és lesz érzékenyebb a nők irányába. Néptáncoktatásokon elég gyakran hangzanak el a férfiak számára instrukciók arról, hogy miként tudnak jobban a nőre hangolódni. Szerintem ez a „kortárs módon való hagyományosság”, a rugalmas, de önazonos tradíció megnyilvánulása.

A másik példám az, hogy azért mégiscsak voltak egykor

s ez a modern korra úriembereszménnyé szelídült. S ha már lovagi eszmény, hadd idézzem korábbról Guba András piarista szerzetest, akivel 2013-ban beszélgettem a Mandineren, és aki a Szent László-legenda alapján gondolkodik férfi- és női szerepekről (meglehetősen hagyományos módon, sőt még hagyományosabban).

Mint mondta: „Elmentem Kolozsvárra egy doktori iskolába. Ez az iskola azt kérte tőlem, hogy írjak három ötvenoldalas dolgozatot. Ezeket olyasmiből akartam írni, ami izgat engem. A doktori iskolát együtt végeztük azzal a szerzetesnővérrel, Tornay Krisztinával, akivel együtt írtunk a Szent László-legendáról is – a női oldalról szóló részek tőle vannak, és előadni is együtt szoktunk a témáról.”

A legendában Szent László legyőz egy kun vitézt, mégpedig az utóbbi által elrabolt magyar nő segítségével, akit ki is szabadít. A kun vitézt lehet a zabolátlan férfiként, Szent Lászlót az energiáit megszelídítő és rendező lovagként is értelmezni. A két fél azonban méltó egymáshoz, és így a nő dönti el a küzdelmet. És itt egyben idézem:

Mindehhez még annyit tennék hozzá, hogy a nők többsége valamiért mégiscsak olyan pasikra bukik, akik sok szempontból hagyományosan férfiasak. 

És ezt nehéz lenne kimagyarázni a hamis tudattal, a nők megvezetésével és hasonlókkal, ugyanis ez a nők lenézését jelentené. Szerintem a hagyományos szerepfelfogások vannak annyira rugalmasak, hogy alkalmazkodni tudjanak az új kihívásokhoz, semmi szükség lecserélni őket, és nem a hagyományos férfieszmény a toxikus, hanem azok toxikusok, akik azt el akarják törölni.

A Férfiak Klubja pedig kapjon minél több pénzt, és legyen minél több férfiklub az országban!

Ja, és amúgy Bedő Imre lányos apa.

(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)