Visszaszólt Karácsony kabinetfőnökének Győrfi Pál: Minden olyan tényező, ami a mentők szempontjából akadályt jelent, az említésre érdemes!

2023. augusztus 08. 21:39

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint nem telik el nap úgy, hogy a munkatársai ne panaszkodnának a póznák miatt.

2023. augusztus 08. 21:39
null

Az Országos Mentőszolgálat hétfőn tett közzé Facebook-oldalán egy bejegyzést, melyben arról tettek említést, hogy az újonnan kialakított biciklisávokat szegélyező póznák nagy gondot jelentenek a mentősöknek. Állításuk szerint a buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan elférjen, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen. 

Ezt is ajánljuk a témában

Erre jött este Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnökének reakciója, aki közösségi oldalán jelezte, az OMSZ posztjánál használt fotó egy olyan helyen készült (a Váci úton – a szerk.), amely korábban parkolósáv volt.

Tehát parkoló autók foglalták el a sávot gyakorlatilag állandóan. Úgy látszik az OMSZ kommunikációsát ez korábban nem zavarta, Budapest első védett kerékpársávjai most viszont igen”

– írta Karácsony Gergely egyik legfontosabb szövetségese. 

Ezt is ajánljuk a témában

A közmédiának megszólalt Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője, aki szerint nem telik el nap úgy, hogy a munkatársai ne panaszkodnának a póznák miatt. Szavai szerint nehezítik a mentők munkáját az Üllői úti biciklisávokat szegélyező oszlopok: a buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz ugyanis keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan haladjon rajtuk, ráadásul az oszlopok a parkolást is megnehezítik. 

„Amikor a mentők érdekéről vagy szempontjáról beszélünk, akkor gyakorlatilag a betegeink érdekéről és szempontjáról beszélünk. Hiszen nyilván nem minden mentőfeladat életveszély, viszont vannak olyan esetek, amikor minden perc, minden másodperc számíthat. Ezért minden olyan tényező, ami a mentők szempontjából nehézséget, akadályt jelent, az említésre érdemes” – mondta Győrfi Pál.

Nyitókép: GERGELY BOTAR / POOL / AFP
 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GrumpyGerald
2023. augusztus 09. 11:02
Ez a Saci azzal vágott vissza, hogy korábban parkolásra használták ezt a külső sávot, ergó semmivel se volt jobb. HAZUGSÁG BAZDMEG!!!! MEGÁLLNI TILOS VOLT VÉGIG! Soha nem volt parkolósáv - ezért a hazugságért még miért ne állították pellengére?
Töki
2023. augusztus 09. 10:20
Jól tetted Pali!
Reszelő Aladár
2023. augusztus 09. 09:49
Kerékpáros mentőket követelek! Az autó rossz, és még akkor is az, hogy életeket lehet menteni vele. Gelgő apjáért is mentő ment mégis meghalt. Ha legalább bicikliztek volna, akkor nem pusztulna el a bolygó.
Agricola
2023. augusztus 09. 09:44
Balogh Samu, a fővárosi önkormányzat közlekedéspolitikáért felelős kabinetfőnöke úgy gondolja, hogy neki nem kell mérlegelni azt, hogy “a fővárosban, az újonnan kialakított biciklisávok azonban nagyban megnehezítik a mentőautók közlekedését. A buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz ugyanis keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan haladjon rajta, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!