Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom – Győrfi Pál először nyilatkozott azóta, mióta otthagyta a mentőszolgálatot

2026. július 24. 17:19

Győrfi júniusban búcsúzott el az OMSZ szóvivői posztjától, amelyet közel húsz éven át töltött be, majd júliusban a mentőszolgálattól is elköszönt.

2026. július 24. 17:19
null

Győrfi Pál először szólalt meg azóta, hogy több mint négy évtized után távozott az Országos Mentőszolgálattól. A volt szóvivő arról beszélt a Story-nak, mi vezetett a döntéséhez, hogyan éli meg a változást, és milyen terveket fontolgat a jövőre nézve.

Győrfi júniusban búcsúzott el az OMSZ szóvivői posztjától, amelyet közel húsz éven át töltött be, majd júliusban a mentőszolgálattól is elköszönt.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

„Hét kormányzati ciklusban, kilenc főigazgató alatt szolgáltam szóvivőként. Minden vezetőváltás magában hordozta a változás lehetőségét, de eddig mindig folytathattam a munkámat. Most is reménykedtem benne, hogy így lesz, de végül másként alakult” – mondta.

Elárulta, hogy felajánlottak számára egy másik munkakört az intézménynél, de hosszú mérlegelés után úgy döntött, teljesen lezárja a mentőszolgálatnál töltött időszakot.

Nagy dilemmát jelentett, hogy maradjak koordinátorként, vagy új kihívásokat keressek. Egyik lehetőség sem volt könnyű. Végül július közepén meghoztam a döntést: 43 év után kilépek a mentőszolgálattól.”

A volt mentőtiszt szerint a távozás valódi veszteségélmény számára.

„Ez számomra gyászmunka. A pszichológia által leírt szakaszokon megyek végig: a sokkon, a tagadáson, a szomorúságon és végül az elfogadáson. Érdekes módon a düh nálam kimaradt. Nem haragszom senkire, inkább szomorú vagyok amiatt, hogy így ért véget ez a korszak.”

Hangsúlyozta, hogy az OMSZ számára nem csupán munkahely volt.

„Ez volt a hivatásom, a hobbim, a második családom. A hétvégéimet is ennek szenteltem, mert örömmel végeztem ezt a munkát. Ugyanakkor a gyermekeimnek szeretném megmutatni, hogy a nehézségek egyben új lehetőségeket is jelentenek.”

Jelenleg családjával a Balatonnál pihen, miközben átgondolja a következő időszakot. Elmondása szerint a kommunikáció, a médiaszereplések, a motivációs előadások és az egyetemi oktatás továbbra is közel állnak hozzá, emellett egy könyv megírásának gondolata is foglalkoztatja.

A mentőszolgálatnál eltöltött 43 évet semmi sem pótolhatja, de bízom benne, hogy új feladatok és értelmes kihívások várnak rám.”

Győrfi Pál azt is elárulta, hogy már több megkeresést is kapott, de egyelőre nem kíván elköteleződni egyik lehetőség mellett sem.

„Ez most az elengedés időszaka. Ebben a családom jelenti a legnagyobb támaszt, és tőlük kapom azt az erőt, amellyel előre tudok tekinteni.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép forrása: Facebook


 

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemmondom-3
2026. július 24. 18:07
Nagyon sokan vannak, akik nehezebb helyzetben kerültek hasonló helyzetbe, de nincs lehetőségük ezt kommentálni.
Válasz erre
1
1
macskieusz
2026. július 24. 17:59
évekkel ezelőtt lehetett sejteni:ha nem veszed feleségül poloska húgát...abból baj lesz.Nem kellett volna finnyásnak lenni, hogy görbe lábú, és a fülzsírt is meg lehetett volna szokni.
Válasz erre
1
0
macskieusz
2026. július 24. 17:57
hát.............az volt a baj, hogy nem jártál együtt bulizni a poloskával, és az anyját sem támogattad....ezért tettek ki.De már biztos rájöttél..........
Válasz erre
4
0
piramis-2
2026. július 24. 17:50
MP1G. Poloska, a kurva anyádról mász le és az országgal foglalkozz! Teljesítsd a hazugságaidat amit a kampányban igértél!
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!