Öröklakást, Wartburgot, szekeret és fél disznót is lehetett nyerni egykoron a magyar lottón

2023. augusztus 22. 15:22

Ötven év után ismét lesz tárgynyeremény sorsolás a hazai lottón, százmilliós luxuslakásra pályázhatnak a játékosok. 1973-ig rendszeresen lakást nyerhettek a szelvény tulajdonosai.

2023. augusztus 22. 15:22
Sal Endre
Sal Endre

Ötven éve, 1973-ban nyerhettek utoljára lakást a lottózok, de addig rendszeresen. 1957-től összesen 505 lakást, 224 családi házat vagy üdülőt sorsoltak ki a játékosok között. Az első tárgynyeremény sorsoláson még nem lakást, hanem egy Wartburg személygépkocsit lehetett megnyerni, de arra is sokan ácsingóztak. Ne feledjük, az 1956-os forradalom után volt az ország, Budapest belvárosában egymást érték a romos házak, új lakásról és autóról pedig sokan álmodni sem mertek. 

A Wartburgot aztán egy 13 éves, kunszentmártoni fiúcska, Molnár Tibor nyerte meg.  

1958 szeptemberében írták meg a lapok, hogy az első, úgynevezett Lottóházat is építik, a Mártírok útján (a mai Margit körúton). Az épület 14 hónap alatt készült el és 4 millió forintba került. Húsz öröklakást húztak fel a nyerteseknek, amelyből 12 háromszobás, 2 kétszobás és 6 garzon volt. Az építkezés ideje alatt már 17 lakás gazdára talált, hármat pedig az átadó után sorsoltak ki. A második Lottóház a Múzeum körúton épült, amelynek első lakását a lapok szerint Széll János, honvédfőhadnagy nyerte meg, aki egy teakonyhás garzonba költözhetett be. 

Lottóház Budapesten, az Üllői út és a Ferenc körút sarkán
Fotó: Fortepan/Krantz Károly

Ehhez a Lottóházhoz kapcsolódik egy közjáték is. Történt ugyanis, hogy a házon szereplő Lottóház felirat L betűje leesett és az Ottóház virított helyette. Félig viccesen meg is írták a lapok, hogy valószínűleg egy Habsburg-párti nyertes költözött a házba (Habsburg Ottóra utalva). 

Az is elterjedt akkoriban, hogy az L betűt a házból akkoriban kiköltöző költő, Orbán Ottó vitte magával, 

ám ezt később cáfolták. A harmadik lottóház az Üllői út és a Ferenc körút sarkán épült Budapesten. Nem véletlenül ott, hiszen az 1956-os forradalom idején az ott álló ház súlyos károkat szenvedett. Az első lakók 1961-ben költözhettek be az épületbe. Az átadást úgy időzítették, hogy a szerencsés lottónyertesek már az erkélyről nézhessék, hogy ahogy Jurij Gagarin, a szovjet űrhajós integet nyitott autóból a budapestieknek. Nagy szerencséje volt azoknak a lottózóknak is, akik Balaton parti nyaralót nyertek, pontosabban vízparti lakrészt, amely 29 négyzetmétert tett ki. Negyvennégyen vehették át a Balatonalmádiban ma is létező Lottó üdülőtelep lakásait. 

Ezt is ajánljuk a témában

Bár sokan vágytak a lakásokra, többször is megesett, hogy nem jelentkeztek a nyertesek. Az Üllői úti Lottóház egyik lakását például negyedszer is ki kellett sorsolni, mert három alkalommal nem jelentkezett a megadott időpontig a nyertes. 1961 decemberében írták meg az újságok, hogy a jutalomsorsoláson két és félszobás, kertkapcsolatos lakást nyert Feith Gézáné, kaposvári lottózó. A Flórián téri Lottóház kétszobás, összkomfortos öröklakásába pedig Boros Józsefné költözhetett, aki Lakiteleken adta fel a szelvényét. Igen ám, de a Flórián téri Lottóház két kisorsolt öröklakásáért senki sem jelentkezett a nyertes szelvénnyel, és bent ragadt egy Moszkvics személygépkocsi is. A Szerencsejáték Rt. és az OTP Bank által most életre hívott jutalomsorsoláson, ahol a százmilliós lakás talál gazdára, azok vehetnek részt, akik kiváltják a játékoskártyát a lottózóban. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2023. augusztus 22. 18:26
A fél disznóval csak az a baj, hogy nem áll meg az ólban.
Galsó Atya
2023. augusztus 22. 17:12
Százmilliós luxuslakás. . . Pesten egy kisebb házat nem veszel annyiból külső kerületben.
Swansea2688
2023. augusztus 22. 16:36
A fél disznónál csak az egész disznó jobb.
istvanpeter
2023. augusztus 22. 16:03
A régi rendszerben a totó- és lottószelvények értékelése decentralizáltan régióként történt és bizony ezeken helyeken elég sok csalás történt. Persze a lottón például, nem telitalálatot csináltak csak négytalálatosokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!