Győzike felfedezte a fideszes világnézetet

2023. augusztus 29. 15:01

Győzike hősiesen belépett az uralkodó pártba, vállalva annak minden következményét.

2023. augusztus 29. 15:01
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„A »Győzike« néven ismert Gáspár Győző fontos bejelentést tett a Facebook oldalán. Mint egy megtérő számolt be arról, hogy megváltozott az élete, mert megváltoztatta a gondolkodását. Ennek lényege, hogy a celebkedés mellett közügyekkel is szeretne foglalkozni. Ez e pillanatban abban merült ki, hogy elment a fideszes Tranzit fesztiválra, és végigölelgette a NER fontos embereit a kamerák előtt, beleértve magát a diktátort is. Mint írta, ez egy világnézet felvállalása, »ami kijár minden állampolgárnak Magyarországon« (a Tóth Gabi-utánérzés pedig nem von le semmit a Fideszbe való betérés értékéből).

Ez utóbbi mondata miatt kerül be Győzike (a neve kicsit úgy is hangzik, hogy »Móricka«) egy közéleti lap profiljába. Mégpedig azért, hogy rávilágítsunk arra, mi az a világnézet, amihez csatlakozott Gáspár Győző, és milyen világnézetet van joga felvállalni vagy képviselni bárkinek Magyarországon. Hogy mi ez a világnézet, arra könnyű a válasz: ha előre akarsz jutni, ha sok pénzt akarsz keresni, akkor Orbán Viktor és a fideszes banda seggét kell nyalni. Győzike értelmi képességeire jellemző, hogy erre 13 év után jött rá, de az is sokatmondó, hogy ezt már Győzike (Móricka) is megértette. Ez jelenti ezeknek az embereknek a közügyekkel való foglalkozást. S nagyjából ennyi köze van bárkinek Magyarországon a közügyekhez.

Hogy kinek és milyen világnézet felvállalására van joga Magyarországon, arra is viszonylag könnyű a válasz, ami összefügg az előző megállapítással is. Mindenkinek joga van a Fidesz seggnyalójának lenni, ami egy világnézet, és nagyjából ki is fejezi a Fidesz ideológiájának színvonalát és lényegét. Ezen kívül senkinek nincs joga semmi máshoz, senkinek nincs joga nem fideszesnek lenni, jelentsen az bármit. Ebben az esetben ellenkezője történik vele, mint ami Győzikével történni fog: az illető elesik minden lehetőségtől az életben, elveszíti a munkáját, ha tanár, a jogos juttatásait, ha Iványi Gábornak hívják, az emberi jogait, ha meleg és azt nem leplezi hangos kereszténykedéssel, s elveszítheti esetleg a cégeit és a fizikai szabadságát is.

Győzike hősiesen belépett az uralkodó pártba, vállalva annak minden következményét, a pénzt, az állami felkéréseket, megbízásokat és közpénzes szerepléseket, a megnyíló ajtókat, a politikai hátszelet és azt a kivételezést, egész életre szóló bianco csekket, amit a diktátorral, Orbán Viktorral való ölelkezés jelent. Ez a világnézet a NER hivatalos világnézete, ennek vállalásához van joga mindenkinek Magyarországon. Aki ezt nem teszi meg, az elvágta magát, az kiiratkozott a szerencsés és sikeres emberek világából, az nagyjából lehúzhatja a rolót és magát is a mellékhelyiségben. Magyarország ebben az értelemben a szabadság és a lehetőségek hazája: lehetsz bármilyen hülye, tehetségtelen idióta, ha kinyalod a fideszes seggeket, s ha szolgálod a zsarnokot, akkor zseni lesz belőled, akit üldöz a szerencse és a (köz)pénz.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemmondom
2023. augusztus 31. 13:20
Nulla ez a Bartus, de kihasználta a szelfizők sorát, amely számomra nem bűn, de érthetetlen.
barni-a-hegyrol
2023. augusztus 31. 10:49
Tudod Lacikám, van nekünk egy ilyen cigányságunk. Igazán nem sok, mintegy közel egymillió fő, amit illene már valahogy beintegrálni a társadalomba. Nem, nem... A tömeges megsemmisítésük, amit a kedves ballib ellenzéki keménymag újabban itt a Mandin is követel, nem opció! Tudod, ennek az integrációnak ilyen kísérőjelenségei vannak, mint Kis Grofó, Gáspár Laci, Pápai Joci, GWM, meg a Győzi... Hogy a bőr hűljön arra a magas homlokodra Bartus! :-D
Szuperszig
2023. augusztus 30. 15:02
Az igazi ballibbant meg haláláig ballibbant komcsi, mint a felmenői voltak. És még büszke is rá, hogy ő aztán nem változik, keményen állja a sarat, az ősei hülyeségét viszi tovább.
connorj
2023. augusztus 30. 00:29
https://www.eyn.hu/specialis-temak/lucifer-es-ahriman/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!