„Nyilván nem történt katasztrófa, és végül megy a vonat, de azért az ismét nyilvánvaló volt, hogy a MÁV működési kultúrája és a saját utasaihoz való viszonya egyáltalán nincs rendben, ennél többre kell, hogy képesek legyünk Magyarországon. És ez nem is mind pénzkérdés – a villamosítás, a mozdonyok cseréje nyilván az, de a korrekt tájékoztatás megszervezése például a MÁV költségvetéséhez képest biztosan nem tétel. Apróságokon múlik, hogy az utas a néha elkerülhetetlenül bekövetkező bajban, zavar idején úgy érzi-e, hogy figyelnek rá és próbálják ellátni információkkal – nyilván amennyivel éppen az adott helyzetben lehet.
Félreértés ne essék, tudom jól, hogy fél évig szolgáló közlekedési államtitkárként az arányos felelősségem ebben nekem is megvan, bár az is tény, hogy próbáltunk mindent megtenni egy új flottabérleti konstrukcióval a rémes állapotú InterCity-flotta gyors megújítására, az országos közlekedésszervező létrehozásával az állam megrendelői szerepének megerősítésére, vagy épp a tavaly nyáron a balatoni vonalon történt hasonló összeomlás után természetesen nem csak elnézést kértünk az utasoktól, hanem a teljes forgalomirányítási és utastájékoztatási folyamatot elkezdtük újratervezni. Sajnos, ma utasként azt érzékeltem, nem sok eredménnyel.”
***