A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Varga Csaba a műsorban elmondta: célja, hogy
pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a pakisztáni Himalája hegycsoportban fekvő hegycsúcsot.
A hegymászó arról beszélt, hogy ez az a magasság, ahol még jól tud működni az emberi szervezet. Mint mondta, már van tapasztalata ilyen magasságokkal, ez már a több mint a tizedik magashegyi expedíciója lesz. Kiemelte, hogy úgy érzi, készen áll, és mindent megtesz azért, hogy az expedíció sikeres legyen.