Dobrev véletlenül sem említi meg, hogy javult az élelmiszerár-infláció

2023. május 19. 12:30

A rossz adatokkal turnézik, a javulást meg sem említi.

2023. május 19. 12:30
null
Szalai Piroska
Szalai Piroska

Ahogy sorozatunk korábbi részeiben részleteztük, a DK érezhetően elkezdte az európai parlamenti választási kampányát. Legutóbbi rendezvényükön az árnyék-miniszterelnökük az inflációról is csúsztatva beszélt. A cikksorozatunk első részében lerántottuk a leplet a keresetekről terjesztett álhírekről, másodikban a minimálbért, harmadikban a nyugdíjakat, negyedikben a családtámogatásokat, ötödikben pedig az inflációt vettük górcső alá, most megvizsgáljuk, mi a helyzet az élelmiszerárak emelkedésével.

A DK árnyék-miniszterelnöke a múlt hét elején tucatnyi grafikont mutatva azt fejtegette, hogy Magyarország az unióban a legrosszabb hely, de ők elhozzák majd a reményt. Addig, amíg ez csak az ő véleményük, nincs is semmi baj. A probléma ott kezdődik, ha a véleményét objektív igazságként próbálja tálalni. Így tett az inflációval is.

Forrás: Facebook/Dobrev Klára kampányeseménye
Forrás: Facebook/Dobrev Klára kampányeseménye
Forrás: Facebook/Dobrev Klára kampányeseménye
Forrás: Facebook/Dobrev Klára kampányeseménye

Dobrev Klára – és a DK – az élelmiszerinflációt úgy állította be, mintha a márciusi 45,1%-os harmonizált árindex hónapokon át állandó maradna. (Mint tudjuk ez a mutató a külföldiek költéseit is figyelembe veszi, míg a lakosságot vizsgáló KSH fogyasztói árindex 42,6% volt márciusban.) Ezzel ellentétben már áprilisban 6,6 százalékpontot javulva, 38,5%-nál tart a legfrissebb érték.

Ha marad ez a folyamat, novemberre egyszámjegyű lesz hazánkban az élelmiszerinfláció.

A csúcspont tavaly decemberben volt, azóta javulunk e területen.

A mostani inflációról többször írtam a Mandineren, például itt.

Féloldalasak e témában a dobrevi grafikonok

Dobrev Klára az élelmiszer infláció témájában két grafikont mutatott be.  Az elsőn azt ábrázolta, hogy hogyan drágultak az élelmiszerek Európában. Sajnos arról megfeledkezett, hogy ezek a számok egyetlen hónapra, márciusra igazak csupán, s mivel már ekkor is javulás volt érzékelhető a decemberi csúcshoz képest, így tudnia kellett, hogy a következő adatok jelentősen alacsonyabbak lesznek hazánkban is. Áprilisban ugyanez a harmonizált árindex (azaz a külföldiek magyarországi költéseit is figyelembe veő mutató) már 6,6 százalékponttal alacsonyabb, mint a márciusi és 11,1 százalékponttal jobb, mint a legrosszabb, decemberi adatunk. Ha előre becsüljük az év hátralévő időszakát, akkor ugyanilyen javulási folyamat mellett novemberre egyszámjegyű lesz az élelmiszerek inflációja. 

A KSH által kiadott, csak a lakosság költéseire kiterjedő fogyasztói árindexünk minden hónapban alacsonyabb, mint a harmonizált árindex, így a márciusi 42,6%-ról áprilisra 37,9%-ra mérséklődött. 

Sajnos az élelmiszerek esetében sem szól egy szót sem a DK az éves inflációs adatról, ami nálunk kétségtelenül magas, ám annyira nem kiugró a többi országtól, mint a március havi. Ahogy a cikksorozat előző részében is említettük,

nálunk később lódult meg az infláció, mint a többi tagállamban, s később is tetőzött,

illetve pár hónap késésben vagyunk a csökkenéssel is. Azzal, hogy a DK a márciusi magas adattal kampányol, ezt akarja beégetni a társadalom azon rétegének az emlékezetébe, akik nem követik szorosan a gazdasági folyamatokat, ezért ismétli oly sokszor. Fontosnak tartom továbbá megjegyezni, hogy becslésem szerint a tavalyi nagyon jelentős élelmiszerár növekedés mellett sem értük el az élelmiszerek árucsoportban az uniós átlagos árszínvonalat. A pontos értékekre még egy kicsit várnunk kell, ahogy kiadja az Eurostat, jelentkezni fogok a friss adatokkal.

A második grafikonon bemutatták, hogy melyik az a négy termék, ami szerintük a legjobban drágult egy év alatt: a kenyér, a tejtermékek, a tojás és a sertészsír. Tény, hogy hatalmas emelkedések, s nehéz ezeket a tavalyi aszályra fogni, de azért azt látni kell, hogy e tételek esetén is az áprilisi átlagárakban érzékelhető már csökkenés a legfrissebb KSH adatok szerint. A fehér kenyér kilogrammonként átlagára 28 forinttal csökkent áprilisban, a tejtermékek közül pl. a 20%-os tejföl a januári csúcsa óta már 160 forinttal, a tojás darabja a februári csúcsa óta 8 forinttal, a sertészsír kilogrammonként átlagára pedig 40 forinttal.

Továbbá érdemes megjegyezni, hogy ha kiszámoljuk, hogy 2010-ben a nettó átlagkeresetből mekkora mennyiséget tudtunk megvásárolni havonta és 2022-ben mennyit, akkor a DK által kiválasztott négy termék közül háromnál 12 év alatt nőtt a megvásárolható mennyiség, csupán egynél, a kenyérnél volt nagyobb a 12 éves áremelkedés, mint az adókedvezmények nélküli nettó átlagkereset emelkedése. Ha a kedvezményeket figyelembe vesszük, akkor már a kettő vagy több gyermekeseknél és a 25 év alattiaknál is mennyiségi növekedést tapasztalhattunk.

Tehát összefoglalva az élelmiszer árak emelkedését: hatalmas volt, legutóbb a Bokros-csomag évében éltünk át hasonló mértékű drágulást, de akkor a nettó keresetek nem emelkedtek ilyen mértékben, mint most. Továbbá az is megállapítható, hogy a korábbi évek keresetemelkedését még ezek a DK által kiválasztott legjobban dráguló élelmiszerek áremelkedése sem érte el. A Bokros csomag idejében hosszabb időn keresztül sújtott bennünket az infláció.

Most már a legtöbb termék esetében elértük a csúcspontot, s még csak ezután lesz a statisztikákban is érzékelhető számos kormányzati intézkedés, például a tömegközlekedésben májustól megvásárolható ország- és vármegye bérlet, valamint a rövidesen induló árösszehasonlító applikáció, ami minden bizonnyal további javulást fog hozni.

Sorozatunkban a DK kampányrendezvényén elhangzott legfontosabb területeket kívántam a legfrissebb adatokkal tényszerűen alátámasztva bemutatni. A következő, záró részében összegezni fogom a hat részben bemutatottakat.

Nyitókép: Mandiner-grafika

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. május 25. 17:39
Dobrev bejárja a fél világot, hogy mindenhol Magyarországot pocskondiázza. Pontosan ugyanezt tette Scholz kancellárnál is. Ez a nö egy undorító kígyó. GYURCSÁNYNÉ KONSPIRATÍV LÁTOGATÁSA SCHOLZ KANCELLÁRNÁL: Scholz: "Csókolom a kezedet Klárikám, sejtem miért jöttél, egy cipöben járunk." Dobrev: "Oláfkám, többröl van szó, mint gondolod. Már aludni sem tudok az aljas indulataimtól." Scholz: "Ki se mondjuk a nevét álmaink megrontójának, nevezzük csak Z-nek, úgyis annyira szereti az oroszokat." Dobrev: "Oh, dehogy. Z csak a magyarokat szereti, az oroszoknak csak a gáza meg az olaja kell neki. Éppen az a legnagyobb baj vele, hogy a magyarok is szeretik öt. Ezért vagyok itt, Oláfikám, meg persze azért is, hogy tiszteletemet tehehessem nálad." Scholz: "Tudom én jól, hogy Z nem szereti az oroszokat, de fogjuk rá, hogy mások is gyülöljék öt, mint mi." Dobrev: "Térjünk a tárgyra Olfi. Nekünk a hatalom kell Magyarországon, te meg el akarod törölni az unióban a vétót és seggbe akarod rúgni Z-t. Ha Z-t megbuktatjuk, mind a ketten jól járunk, elérjük, amit akarunk. Z ellen csak egy út van, meg kell gyülöltetnünk öt a magyarokkal, hogy föllázadjanak ellene. Mi ezt belsö eröböl képtelenek vagyunk megcsinálni, a nép csak röhög rajtunk. De eszembe jutott valami, amiben te lennél az ütökártya." Scholz: "Sejtem mire gondolsz, a dolog kláró. Csak eddig nem mertem ezzel elöhozakodni, annyira aljas dolognak tartottam. De hogy most te célzol rá, igenis zseniális a gondolat. A jobbaoldaliak ellen én semmitöl sem riadok vissza. Tudod Klárikám, mi németek, ha valamire azt mondjuk, hogy az nekünk nemj jó, akkor minden eszköz hirtelen szentté válik a kezünkbe. Ez a kultúránk szerves része lett, bár ennek nem minden nép örült, isten nyugosztalja öket." Dobrev: "Úgy látom, meg is egyeztünk, pedig még ki se mondtam a receptet. Mi egy húron pendülünk, Olfi." Scholz: "A nagy szellemek célzásokból is értenek. Tehát összegezzünk: A magyarok nem kapják meg a pénzt Brüsszelböl, de majd azért máshol is jól befütünk nekik, persze nem gázzal, mert az nekünk sincs. Éhinség, tömeges fagyhalál fog kitörni. Ti majd az ármány-kormányoddal elhitetitek az emberekkel, hogy mindenért Orbán,- bocsánat Z -, a hibás. Népfelkelés tör ki, Orbánt ,- bocsánat, Z-t, már megvagyok zavarodva -, elzavarja a nép, és te a férjeddel, - ha megússzátok, mert azért bátor értelmes magyarok is vannak -, besétáltok a parlamentbe, a kormányépületekbe, a miniszterelnöki rezidenciára, nyilvános WC-kbe, egyszóval mindenhova. Ha a nép nyügösködik elöveszitek a 2006-ról maradt gumilövedékeket, aztán nyugi lesz. Csak egy jó belügyminiszter kell, lehetöleg kopasz legyen, azok kemény gyerekek." Dobrev: "Olfikám, ehhez semmit nem tudok hozzátenni, annyira egyet értünk, mintha a testvérem lennél." Scholz: "Ha nem is vagyunk testvérek Klaresz, minket egy fából faragtak, mégpedig abból a fajta kemény fából, amiböl a bitókat is ácsolni szokták". Dobrev: "Csüszi Olfi, tesszük a dolgunkat. A múltidö a mi oldalunkon van. A Ferónak nem mondd meg, hogy tegezödünk. Mióta gyengélkedik, - tudod mire gondolok -, nagyon féltékeny a fickó. Csaó Olfi..." Scholz: "Nyugodt lehetsz Klárikám, Orbánnak és ezzel a magyaroknak benyomjuk a csutkót. Készülhettek. Csaó."
Palatin
2023. május 21. 12:15

Házam Hazája
2023. május 19. 21:58
Gabona infláció? Nem bánom, hogy itthon ekkora, ha az ukrán "szemetet" a nyugat olcsóbban veszi és eszi. Maradjon itthon nekünk a jobb, saját termény. Egy kenyér pedig ne legyen a 4. napon ehetetlen!
Isten jobb keze
2023. május 19. 17:37
Élelmiszer infláció ti nagyon hülye fideszes birkák! Áprilisban 24% volt az infláció, míg a második legrosszabb Litvánia is 15% hogy meredjetek meg ti mindent beszopitok Orbánnak? Tényleg nincs agyatok nem tudtok gondolkodni, ezért tart ott ez az ország, ott ahol, miattatok nem Orbánék miatt hülyék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!