„Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is. Az ember elveszik és magára talál: a test és lélek új állapotait ismered meg. Újjáértelmeződik múlt, jelen és jövő. Újjászületsz" – magyarázta el, mit jelent neki a hegymászás.
Suhajda arról is beszélt, mit gondol a halálról. Azt mondta, szerinte más a viszonya ezzel a témával, mint egy átlagembernek.
„Többször szembesültem tragédiákkal, magával a halállal is: ami »megkönnyíti« az ilyen helyzeteket az lehet, ha 8000 méter fölött kerül sor egy ilyen találkozásra.
Ott, az oxigénhiány és kimerültség miatt, egészen máshogy – vagy nem is – fogja fel egyértelműen az ember, hogy mit lát: úgy értem, tudatosul benned, de nem kavar fel, nem rendít meg! – és tudom, hogy ez nagyon bizarrul hangzik! A legnagyobb magasságok élményét inkább utólag dolgozza fel a mászó: legyen az akár a csúcssiker élménye, akár egy holttest látványa. Akkor viszont igazán torokszorító és nehéz tud lenni.”
Hozzátette, a „hétköznapok gyászától” jobban fél. „Amitől sokkal jobban félek, az a hétköznapok gyásza. Nem a hegyen: hanem amikor másokat látok szenvedni, veszteséget átélni, összetörni. Sokkal tanácstalanabb tudok lenni, mint egy hegyi tragédia során. Mások szomorúságától és gyászától jobban megrendülök, mint a halál látványától nyolcezer méteren.”