50 eurós címletekkel vették meg Karácsony Gergelyt

Kérem, ez mindig legyen a fejünkben. És ki tudja, hol van még a vége?

A volt szocialista politikus azt is bejelentette: új pártja indul az EP-választáson!
Indulnak az EP-választáson, Mesterházy Attila lesz a listavezető, az önkormányzati választáson a Szocialisták és Demokraták támogatni fogják az ellenzéki jelölteket – ezekről beszélt az MSZP egykori elnöke, Mesterházy Attila az ATV-ben.
Mától jogilag is létező párt a Szocialisták és Demokraták – jelentette be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a szocialistákat nemrég otthagyó politikus. A párt alapító elnöke részletezte, az önkormányzati választáson azt tervezik, hogy támogatják azokat az ellenzéki jelölteket, akik felállnak a Fidesszel szemben. Bejelentette:
Budapesten Karácsony Gergely főpolgármesteri jelölését támogatják majd jövőre.
Gyurcsány Ferenc, illetve a DK ezt eddig nem tette meg, sőt, de még az MSZP vagy az LMP sem.
***
Nyitókép: Földházi Árpád
Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.
Sokak szerint a kormánypártok lemondtak arról, hogy Budapesten meghatározó szerepet töltsenek be az önkormányzati választás után – a helyzet ennél sokkal bonyolultabb
A kommunikációs vezetőjük szerint korábban azt állították róluk, hogy döntően a protesztszavazóknak köszönhetik a népszerűségüket, mára egyre többen lesznek tisztában azzal, hogy a Kutyapárt a viccelődés mellett jelentős munkát is végez.
2024-ben függetlenként száll ringbe a polgármesteri székért az egykori városvezető.
Kövesse a Facebookon!