Horgas Péter civil aktivista, színházi ember interjút adott a Magyar Narancsnak az elmúlt időszak tüntetéseiről. Horgas egy azok közül, akik a Belügyminisztérium előtti, április 24-i ülősztrájkot is szervezték.
A civil aktivista a lapnak az ülősztrájk kapcsán felidézte, hogy bár az nem volt előre bejelentett, de a rendőrség tudott róla. „Évek óta jó a kapcsolatom a rendőrségnek azzal a részével, amelyik a különböző megmozdulásokat, programokat engedélyezi, korrekt az együttműködés” – fogalmazott Horgas. A Magyar Narancsnak azt is elárulta, hogy ott volt a Karmelitánál is, és kapott egy kis adag könnygázt.
Színházi emberként arra is kitért, hogy „nagy tanulság és komoly élmény”, amikor össze tud kapaszkodni valakivel. Szerinte ez kezdődött el a múlt hétfői akcióval.
„Az áldozatokra, a botrányokra fogékonyabbak vagyunk”
Majd azzal folytatta, hogy jogos kérdés, hogy miért nem jelentették be a demonstrációt. „Keressük az új, meglepő formákat, keressük azokat az eszközöket, amelyekkel föl tudjuk hívni a figyelmet, hogy több emberhez eljusson az üzenetünk.