Jelenleg 581 fő iskolaőr teljesít szolgálatot az országban, az állomány feltöltöttsége 85 százalékos, a hiányzó státuszok feltöltésére pedig folyamatosan zajlik a rendőrség toborzó tevékenysége – közölte a Mandiner érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata, amelyet azután kerestünk meg, hogy a múlt héten először kapott az országban ombudsmani elismerést egy iskolaőr. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ormosbányai iskolaőre, Fazekasné Csapó Klára többek között azért kapta a kitüntetést, mert „munkáját olyan szolgálattá varázsolta, ami a gyerekek szeretetén tükröződik”.
Előadás az Iskola rendőre program keretében. Fotó: MTI/Kászoni László Biztonságosabb iskolák, szabálykövetőbb diákok
Arra a kérdésünkre, hogy megítélésük szerint az iskolaőrrendszer bevezetése beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, a rendőrség azt közölte, hogy az oktatási intézmények részéről érkező visszacsatolások szerint az érintett intézményekben a pedagógusok és a diákok szubjektív biztonságérzete erősödött, a tanulók magatartása szabálykövetőbbé vált.
„Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a tanulók, a pedagógusok, illetve a szülők továbbra is igénylik, támogatják és elfogadják az iskolaőrök jelenlétét az intézményekben. Az iskolaőri jelenléttel kapcsolatos visszajelzések arra utalnak, hogy az oktatási intézményekben a rend és a biztonság erősödött, az iskolaőri szervezet a hozzá fűzött reményeket beváltotta” – hangsúlyozták.
Az iskolaőrök – fegyverhasználati jog nélkül – kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott, közfeladatot ellátó személyek, akik a rendőrség területi szervénél – vidéken a vármegyei rendőr-főkapitányságoknál, a fővárosban pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál – állnak munkaviszonyban. Az iskolaőrök biztosítják, hogy a kijelölt oktatási-nevelési intézmény pedagógusai, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottai feladataikat zavartalanul elláthassák. A tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megakadályozzák, megszakítják, a sérelmükre elkövetett jogellenes cselekményeket megelőzik.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálata lapunk érdeklődésére elárulta, hogy
az iskolaőrök által a tanévek során a nevelési-oktatási intézményekben leggyakrabban észlelt bűncselekmény a garázdaság volt, amelyet a testi sértés és a kábítószer-birtoklás, valamint a különböző vagyon elleni cselekmények – főként lopások – követtek.
„A szabálysértési eljárásokat főleg a tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt indították, de a garázdaság is megjelent. Az év végi időszakban pedig számos esetben a pirotechnikai eszközök birtoklása miatt kellett az iskolaőröknek intézkedni” – közölte a rendőrség. A 2020. szeptember 1. és 2023. április 30. közötti időszakban az iskolaőrök összesen 671 alkalommal intézkedtek. Ezek nyomán 171 esetben indult büntető-, 81 esetben pedig szabálysértési eljárás.
Ha te is szeretnél ilyen rendőrökkel találkozni Budapest utcáin, nyugodtan szavazz bármelyik régi vagy újbaloldali pártra – írja posztjában a képet bemutató publicista.
A miniszterelnök azt írta, soha nem fogadja el, hogy mi, magyarok csak akkor kapjuk meg a nekünk járó forrásokat, ha behódolunk Brüsszel háború-, bevándorlás- és genderpárti politikájának.
p
8
1
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 21 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2023. május 16. 20:01
Budapesti iskolák is alkalmaznak iskolaőröket?
Mert ott tenyésztik ki anarchiára a kordonbontogató diákokat.
Iskolaőr zaklatott egy lányt egy budapesti iskolában.
https://hvg.hu/itthon/20230209_iskolaor_zaklatas_uzenet_rendorseg
"Úgy felpofozlak, hogy a kerítésig elszállsz" - iskolaőr fenyegetett egy ötödikes diákot.
https://eduline.hu/kozoktatas/20211228_iskolaor_Zala_megye
Egy iskolaőr a nyakánál fogva ráncigált egy általános iskolás diákot.
A nyakánál fogva ráncigált, majd a kerítéshez nyomott egy 5. osztályos tanulót egy sármelléki iskolaőr. Az emberi erőforrások minisztere szerint az iskolaőrség intézménye beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
https://www.gyerekkelvagyunk.hu/aktualis/2021/12/29/egy-iskolaor-a-nyakanal-fogva-rancigalt-egy-altalanos-iskolas-diakot/