Mivel a törvényjavaslat elfogadása előtt sok olyan hangot hallatott az ellenzék, karöltve baloldali szakszervezetekkel és romajogvédő szervezetekkel, hogy az iskolaőrök kényszerítőeszközökkel felszerelve a diktatúra kiépülését mozdítják elő, megkérdeztük a miniszterelnöki megbízottat, milyen gyakran használtak gumibotot, bilincset, sprayt az iskolaőrök. A fideszes képviselő elmondta: rendőrbot alkalmazására szeptembertől decemberig csak egyetlen alkalommal került sor az 500 érintett iskolában. Ugyancsak
egyszer kellett bilincset használni. A gázspray pedig soha senkinél került elő.
Hozzátesszük: vegyi eszköz nyilván akkor kerülhetne elő, mikor egy tanárral szemben egy tanuló indulatba jött rokonsága lép fel tettlegesen. Az ilyen helyzetekre példa az, ami a Heves megyei Kompolton tavaly októberben esett: egy férfi tanár orrcsontját is eltörték az önbíráskodók. Kompolt úgy indította a 2020-21-es tanévet, hogy nem igényelt előzetesen iskolaőrt, de a félelemkeltő incidens után Horváth László soron kívül intézte el, hogy a kompolti általános iskola is kapjon iskolaőrt.
Tudvalevő: az iskolai erőszakkal kapcsolatos törvény mellett nyáron a köznevelési törvényt is módosította az Országgyűlés. Kimondták, hogy az úgynevezett szegregációs iskolaperekben a bíróság ettől fogva nem állapíthat meg pénzbeli kártérítést, csak „természetbenit”, ami a gyakorlatban képzésben részesítést jelent a tanulmányi hátrányok behozatalára. Ezt a magyar törvénymódosítást nemrégiben megtámadta az Európai Bizottság, kötelezettségszegési eljárást indítva hazánkkal szemben. Az uniós előfeltételezés lényegében az, hogy a módosítás a szegregált cigányok további hátrányát eredményezi, hiszen érdemi kártérítésük úgymond nem a képzés volna, hanem a pénz.
Kétségtelen, a két szóban forgó jogszabályi intézkedés