Gulyás Márton ezt benézte: szerinte Ronald Reagant meggyilkolták, miközben tüdőgyulladásban halt meg
2023. április 09. 21:06
„Megnéztem, a gyilkosa még él, tavaly szabadult” – fogalmazott Reagan merénylőjével kapcsolatban.
2023. április 09. 21:06
p
3
72
90
Mentés
Gulyás Márton az amerikai utazásáról egy hírlevélben számolt be.
Gulyás üzenetében kifejtette, hogy egy olyan hotelben szállásolták el, ami kifejezetten ismerős volt neki. „A második alkotmánykiegészítés sajátosan pikáns lezárásaként, ahogy hazaértünk a hotelünkhöz, rájöttem, hogy miért volt mindeddig annyira ismerős az épület” – fogalmazott. Hozzátette: „ Itt lőtték meg 1981-ben Ronald Reagen elnököt – annál a bejáratnál, ahol két nap óta közlekedünk ki és be az épületbe. (Megnéztem, a gyilkosa még él, tavaly szabadult. Legújabban saját Youtube-csatornájára tölti fel egyszál gitárral készített feldolgozásait és saját számait. El tud képzelni bárki ennél amerikaibb dolgot?)”
A hírlevéllel kapcsolatban több dologra is ki kell térjünk. Először is az, hogy Gulyásnak nem sikerült helyesen leírnia az egykori amerikai elnök nevét, még betudható egy gépelési hibának, azonban az egész pikantériája, hogy
Gulyás szerint Reagan gyilkosa mind a mai napig él.
Ez azonban nem teljesen így van, sőt! Tény és való, hogy Ronald Reagan ellen megpróbáltak merényletet végrehajtani. Két hónappal hivatalba lépése után, 1981. március 30-án egy New York-i elmebeteg taxisofőr, John W. Hinckley merényletet követett el ellene. A támadás során Reagan tüdeje megsebesült, és két rendőr könnyebben, James Brady Fehér Ház-i szóvivő viszont súlyosan megsérült: lebénult, 2014-ben pedig a sérülés előidézte komplikációk miatt halt meg.
Az amerikai elnököt azonban nem John W. Hinckley ölte meg, Reagan túlélte az 1981-es merényletet, és csak 2004. június 5-én egy tüdőgyulladás következtében, 93 évesen vesztette életét. A merénylő, Hinckley egyébként még él, büntetését pedig már letöltötte.
Egy azonban biztos: aki a Tisza, illetve a ballib mainstream kapcsán a szeretet meg a párbeszéd szavakkal jön nekem, a gyülöletkeltést a jobboldal nyakába varrva, azt bizony hangosan kiröhögöm.
MacIntyre újra meg újra a közösség, a transzcendens célszerűség mellett érvel, az üdvösség horizontját rajzolva fel azon végső összefüggésként, amelyre tekintettel a személyes és közösségei élet értelmesen formálható. Mezei Balázs megemlékezése.
Az Amnesty International Magyarország bevétele 465,673 millió forintra nőtt (2023-hoz képest), és az adózás utáni eredménye 11,6 millióról 20,4 millió forintra emelkedett.
És mi van akkor ha ő tudja jól? A CIA-tól.
Már az alcím is ezt sugallja:
Ronald Reagant meggyilkolták, miközben tüdőgyulladásban halt meg.
Vagyis nem engedték hogy a tüdőgyulladás befejezze tevékenységét.
Vannak még akik egyetértenek azzal, hogy minél több a buzi, annal több nő marad nekünk? A gyerekekért azonban a nyakát kellene szegni ennek a mocsoknak.